Gyermeknapi és -heti műsorkavalkád Komáromban
Nemcsak a nemzetközi gyermeknapon, hanem a hét többi napján is Komárom-szerte sokféle játék, program és kellemes meglepetés vár(t) a kicsikre és az „örökifjakra”.

A gyermekhét június elsején 1 001 gombóc ízletes ajándék fagyival indult, vagyis a lurkók több közkedvelt belvárosi fagyizóban, így a Klapka téren, a Nádor utcai „Giovanni-ban“, a Király püspök utcai „Luigi Gelatóban“ és az Európa-udvar Jókai utcáról nyíló bejáratánál levő fagyizóban kérhették a Komárom város által számukra ingyen biztosított nyalánkságot. A délutáni programra érkezők azonban csalódottan vették tudomásul, hogy a belvárosba délelőtt sétálgató-játszadozó gyermekcsoportok ripsz-ropsz felfalták az ingyenes adagokat, ezért nekik abból már nem maradt...
Háromtól hat óráig Rák Viktória színművész magyar és szlovák nyelven részleteket olvasott fel a Kováč Zsófia Anna által írt, kétnyelvű Nina és Emil című mesekönyvből, miközben annak két főhőse horgolt figurák formájában megvásárolható volt a helyszínen.
A komáromi történetről a budapesti születésű, Komáromba férjhez jött szerző olvasóinknak kulisszatitkokat is elárult:
Keddtől négy napon át 10 és 16 óra között – a Szabadidőközpont kreatív munkatársainak jóvoltából – különféle játékok is várták-várják a Klapka térre ellátogató gyerekeket. Az ügyességi játékokon kívül kvíz is megfejthető, s a legügyesebbeket az általuk kiválasztható ajándékokkal, például a városnéző kisvonatra szóló ingyenes belépőjeggyel jutalmazzák. Ugyancsak e gyerekbarát csapat rendezésében törpemókás birodalommá vált az Anglia-parkban üzemelő hintáspark: mindegyik törpe egy-egy szórakoztató feladattal várta az ünneplő siserehadat. A szervezők azok megoldóit mókás kitűzőkkel ajándékozták meg.
A belvárosi műsorfüzéren kívül a családok aprajának és nagyjának szánt gyermeknapi programokat Örsújfalu és Kava városrészben továbbiakkal bővítették. Örsújfalun a helyi sportklub finomságokkal is készült a közösen ünnepelni vágyóknak. Kaván pedig az új közösségi központ felavatását ezen ünnepre időzítették, s ahhoz izgalmas játékok és ajándékok is járultak.
Június 6-án, vasárnap 14-től 19 óráig a komáromi önkénteseket immár 10 éve tömörítő Villa Camarum Polgári Társulás a Holt-Vág partján rendezi meg a Komálom Gyerkőcfesztivál Lite elnevezésű családi pikniket, ahol Nina és Emil ismét megjelenik, Rák Viki jóvoltából pedig újabb titkokról hull le a lepel... A kétnyelvű programok között a Győrből érkező Belvárosi Betyárok gyerekkoncertje, a Jaja Bábszínház szlovák nyelvű bábelőadása, az említett mesekönyv dedikálással egybekötött árusítása és nem utolsó sorban a Süll Kinga, Pézman Enikő és Bresztyák Margit által vezetett Ringató is helyet kap.
A hangulatos szabadtéri helyszínre mindenkinek érdemes egy-két pokróccal, valamint finomságokkal és innivalóval teli piknikkosárral érkeznie. Aki lemarad, megbánja!