Gyarapodó múzeum
A Füleki Vármúzeum arra törekszik, hogy gyűjteményét olyan értékes tárgyakkal bővítse, amelyek elődeink múltjához kapcsolódnak. Legújabb projektjeinek köszönhetően egy sőregi család, valamint Fülek ismert történelmi személyiségeinek a hagyatékából vásároltak értékes darabokat.
– Idén is van már két sikeres pályázatunk, pedig még csak az év elején járunk. Ezeket a Művészeti Alapba nyújtottuk be, és az elnyert támogatást nagyon szép gyűjteményi tárgyak megvásárlására fordítottuk. Két különböző projektről van szó. Az egyik Fülek város híres vagy ismert történelmi személyiségeihez, dokumentumaihoz kapcsolódik. Így a Cebrián, a Koháry és a Berchtold család hagyatékából sikerült nagyon szép dolgokat vásárolni. A másik pályázat pedig a sőregi család hagyatékának megvásárlására irányult – magyarázta Titton Viktóra, igazgató.
A Füleki Vármúzeum kifejezetten Fülek és a szűkebb régió történelmi, néprajzi és régészeti tárgyait gyűjti, amelyek később az állandó kiállításba is bekerülnek.
A projekt megvalósításával sikerült ismét egyedi tárgyakkal gazdagítani a múzeum gyűjteményét. Ezek nemcsak a szakmai kutatást, hanem a város történelmének bemutatását is szolgálják.