2021. január 30., 20:20
Frissítve: 2021. jan. 30. 21:28

Gútán több fertőzöttet azonosítottak, mint egy hete. Mutatjuk a Komáromi járás szombati eredményeit

A legmagyarabb városban a ma letesztelt 3037 személy közöl 37 kapott pozitív eredményt, ami 1,22 százalékos fertőzöttséget jelent. „Feszty városában“ pedig 1805 személyből 18-nál mutatkozott pozitivitás, ami 0,99 százalékos fertőzöttségnek számít.

A szombati gútai tesztelés egyik pillanata
Fotó: Facebook

„Már a múlt heti tesztelés előtt a Komáromi Járási Hivatal közvetítésével megkaptuk azt a módszertani anyagot, amely az önkormányzatokat segített eligazodni a tesztelés megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos teendőkben. Az e hét végi mintavételhez már kellő tudást és rutint szereztünk, valamint a saját tapasztalatainkból is tanultunk, ezért most könnyebb volt a dolgunk. Az egészségügyi és adminisztratív munkatársaink többsége ugyanaz volt, aki múlt héten, csak a közben kiesők helyére kellett új segéderőket szereznünk“ – mondta el a Ma7.sk-nak a szombati mintavétel után Koczkás Beáta, Gúta alpolgármestere.

A legmagyarabb városban mindkét napon 5 helyszínen található 7 mintavételi ponton 9-17 óra között folyt-folyik majd a tesztelés. A lakosok a város hivatalos felületein megtalálhatták az utcák szerinti pontos beosztást, ami csupán irányadó, s nem kötelező jellegű.

„A január 30-án letesztelt 3037 személy közöl 37 kapott pozitív eredményt, ami 1,22 százalékos fertőzöttséget jelent. Ezen a szombaton többen vettek részt az ingyenes tesztelésen, mint amennyien (2894 személy ) a múlt szombaton, amikor a pozitív eset is kevesebb (27), a fertőzöttség mértéke pedig kisebb (0,93 százalékos) volt“ – árulta el.

Végül az elmondottakhoz hozzáfűzte: „A központilag tesztenként ígért 5 euróba beleférünk. Bízunk az újabb költségeink mielőbbi átfizetésében, amivel eddig még nem volt gond“.

Hamran Mária, Ógyalla alpolgármestere arról számolt be, hogy a szombaton tesztelt 1805 személyből 18-nál mutatkozott pozitivitás, ami 0,99 százalékos fertőzöttséget jelent.

Ahogy egy héttel ezelőtt, úgy e hét végén is Ógyallán 6 mintavételi ponton vártuk – várjuk a polgárokat, hogy szombaton és vasárnap 8-18 óra között leteszteltessük őket.

Többségében az e téren már tapasztalatokkal rendelkező egészségügyi és adminisztratív munkatársaink tértek vissza a mintavételi pontokra, számukra hivatalunk ebédet, vacsorát és üdítőket is biztosított“ – nyilatkozta az alpolgármester.

Kifogásolta, hogy a teszteket és bizonylatokat csak pénteken vehették át a Komáromi Járási Hivatalban, holott azokat eredetileg csütörtökre ígérték.

„Mivel csak szerdán este vált bizonyossá, hogy e hét végén ismét tesztelés lesz, ezért gyakorlatilag csak két napunk volt a felkészülésre, ami az egész heti munka után elég fárasztó volt. Ha a mintavétel a következő hétvégén is folytatódik, akkor a felső szervektől elvárjuk, hogy a teszteket mielőbb átvehessük, s az eredeti utasításaikat időközben már ne változtatgassák meg. Számunkra nagy segítséget jelentene az, ha a minisztérium városszerte több mobil mintavételi pont működésére adna engedélyt, ezzel némileg tehermentesítve az önkormányzatokat“ – fejtette ki.

A polgárok figyelmét pedig ezúton is felhívta arra tényre, hogy az egy héttel ezelőtt kapott tesztelési bizonylatuk február 3-tól már nem érvényes, ezért holnap a saját szabad mozgásuk és munkába járásuk érdekében teszteltessék magukat újra.

Komáromban ezen a hétvégén 23  mintavételi pontot állíttatott fel a városvezetés, s azok mindkét napon, 2 kivételével 8 és 19 óra között tartanak nyitva. A Fő utcai KAVA Művelődési Házban csak szombaton 8-tól 13 óráig, a nagyharcsási közösségi házban pedig szombaton 14-től 19 óráig teszteltek.

A járási székhelyen – önkormányzati égisz alatt – ma 14 óráig 3784 tesztből 53 volt pozitív, ami 1,40 százalékos fertőzöttséget jelent.

Naszvadon szombaton, vasárnap és hétfőn is volt, lesz tesztelés. Ma 8-16 óra között a mobil mintavételi ponton (MOM), majd 20 óráig a városi önkormányzat által az Éder étteremben létesített tesztelőponton fogadták az érdeklődőket, a további két napon azonban a MOM már nem lesz felkereshető – tudtuk meg Molnár Zoltán mérnöktől, Naszvad polgármesterétől.

Szombaton az említett két helyszínen összesen 650-en vettek részt a tesztelésen, a körükben 3 pozitív eredmény született, ami 0,46 százalékos fertőzöttségnek minősül, és jobb az előző szombati eredménynél. A múlt szombati 680 érdeklődő közül 5-nél mutatkozott pozitivitás, ami 0,73 százalékos fertőzöttséget jelentett“ – közölte a mai adatokat.

Hozzátette: eddig a három napra 1300 körüli érdeklődő jelentkezett be a mintavételre, amire még mindig lehet regisztrálni.

„Az előző hétvégén városunkban 4 napon át folyt a mintavétel, amikor 2339-en teszteltették magukat. Ezen a hétvégén csak 1400 körüli polgártársunkra számítunk, mert az emberek már mindenütt kezdenek belefásulni a folyamatos szűrésbe, s olyan 65 év feletti naszvadiak is vannak, akik sehová sem járnak ki, ezért nem tartják fontosnak önmaguk teszteltetését“ – mondta el Naszvad első embere.   

A Komáromi járásban pedig 14 óráig 17211 személyt teszteltek le, 255 teszt lett pozitív, ami 1,48 százalékos fertőzöttségnek számít.

Czirfusz Mónika klinikai mikrobiológus, a Széna téren található Semmelweis Ignác Egészségközpontban működő mobil antigén tesztelési pont kapcsán portálunkkal fontos változást tudatott: mától már nemcsak hétköznapokon, hanem szombatonként és vasárnaponként is nyitva tartanak a következőképpen: hétfőtől vasárnapig 8-tól 12 óráig, majd az ebédszünet után 12,30-tól 16,30-ig. Ráadásul már semmiféle korlátozást nem kell betartanaiuk az elvégzett tesztek számát illetően, tehát az előzetesen online időpontokra nem regisztrált érdeklődőket is ki tudják vizsgálni, ám előnyben részesülnek a korona.gov.sk honlapon online időpontra bejelentkezők. Az intézmény a hétvégi országos szűrésbe is bekapcsolódik, de az adataik még nem állnak a rendelkezésünkre.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.