Galánta és a cigányság
A muzsikusnak dalból van a lelke! Hát még a híres galántai cigány muzsikusoknak, akikről még a bécsi császári udvarban is ódákat zengtek a régmúlt századokban. Galánta cigánysága a 18. században élte fénykorát, amikor még az Esterházy grófok is oltalmat hirdettek a különleges kultúrával és zenei tehetséggel megáldott cigányság felett.
Később, a huszadik század elején a galántai cigánybálokról és a cigány muzsikusokról még a korabeli sajtó is ódákat zengett. Ismert tény az is, hogy Kodály Zoltán, aki Galántán élte gyermekkori éveit, sokat zenélt gyermekként a vonatállomás körül játszadozó cigány „malacbandával”.
A Galántai Honismereti Múzeum Lámpafénynél című előadássorozata részeként adott elő a vágsellyei levéltár egykori igazgatója, Novák Veronika, Galánta és a romák címmel. A rendezvény társszervezője a Pro Renovatione polgári társulás már harminc éve szervezi a regionális történelemmel kapcsolatos előadásokat. A társulás igazgatója, a műemlékvédő történész, Pekarovics György hangsúlyozta, a galántai cigányság mindig is magyar volt, ezért is volt hatással a mátyusföldi magyarság arculatára.
Az Esterházyak oltalmuk alá vették a galántai cigányokat, és szabad költözési jogot adtak nekik. Az 1751-ben, Esterházy Ferenc által kiadott oklevél a legjelentősebb, amely az alapja a galántai cigányok későbbi történetének, s amelyet pár évvel később Esterházy Miklós is megerősített Tallóson. Ebben az oklevélben udvari szabad muzsikusoknak nevezik a galántai cigányokat, nekik cserébe jámbor és becsületes életet kellett élniük. Ennek megteremtését és fenntartását a cigányvajdára bízták.
– magyarázta Novák Veronika. A galántai cigányság hírneve a tizenkilencedik században kissé megkopott, de még a huszadik században is komoly hatással voltak a régió zenei életére.
Amint azt Novák Veronika elmondta, azzal, hogy kinevezték a vajdát, aki közülük való volt, biztosították a „klánon” belül a hierarchiát és a rendet. Mária Terézia 1761-ben megtiltotta, hogy a cigányokat egyiptomiaknak nevezzék, helyette az „újmagyarok” vált használatossá. Megtett mindent a cigányság összefogásáért és átneveléséért, de neki sem sikerült. Voltak tehát akkor is problémák, de amíg megengedték nekik, hogy saját közigazgatásuk, bíróságuk, elöljáróságuk legyen, addig jobban tudtak velük kommunikálni, és a rendet fenntartani. A szokásaikat a huszadik században erőszakkal próbálták megváltoztatni, s mint tudjuk, az erőszak mindig ellentétet szül.
Megjelent a MAGYAR7 17. számában.
