2021. május 24., 12:45

Füleki óvodai körkép a beíratásról

Füleken két vegyes tannyelvű óvoda várja a gyermekeket. A Daxner Utcai Óvodába eddig 30 gyermeket, a Štúr Utcai Óvodába 36 gyermeket írattak be szüleik. Az óvodai felvételi kérelmet a gyermek törvényes képviselőjének május 31-ig van lehetősége benyújtani személyesen vagy elektronikus formában.

Füleki ovik
Fotó: Daxner Utcai Óvoda/FB
Új játékelemek színesítik a Daxner utcai ovi udvarát

A Daxner Utcai Óvodát jelenleg 155 kisgyermek látogatja. Az idei eredmények alapján eddig 30 gyermeket írattak be szüleik az intézménybe, ebből 16 gyermeket a magyar, 14-et pedig a szlovák tagozatra. Idén 43 gyermek búcsúzik az intézménytől, ebből 17-en szlovák, 26-an magyar iskola diákjai lesznek. Így az ő helyükre várják az új ovisokat, ebből még 13 hely betöltetlen.

Varga Danica, igazgató elmondta: eddig nem kellett senkit visszautasítani.

Ez még változhat, hiszen a beíratásnak nincs vége. Előnyben részesítjük az 5 éves gyerekeket, akiknek szeptember 1-től kötelező az óvodalátogatás. Jelenleg 155 ovisunk van nyolc csoportban, ebből négy magyar és négy szlovák tannyelvű

- nyilatkozta az igazgató.

Füleki ovik
Fotó:  Daxner Utcai Óvoda/FB

Az intézmény külső felújítását tavaly fejezték be. Hőszigetelték a külső falakat, a tetőt, és új nyílászárókkal helyettesítették a régi ajtókat és ablakokat. Idén az udvar rendbetételére helyezik a hangsúlyt. Néhány új kinti játékelemet már elhelyeztek, amit saját költségvetésből vásárolt az intézmény. De a jövőben is szeretnék új udvari játékokkal bővíteni a játszóteret, amire már nagy szüksége van az óvodának. 

Füleki ovik
Fotó:  Daxner Utcai Óvoda/FB

Az óvónők több projektben is részt vesznek. Folyamatban van az Aranyhajszál meseprogram, ami egy nemzetközi projekt. Több intézménnyel együttműködve, a Daxner ovi is részese a programnak. A füleki óvoda palóc mesékkel és sok saját készítésű bábbal színesítette a meseprojekt módszertani anyagának repertoárját.

Sikeres projektek színesítik a Štúr utcai ovi tevékenységét

Fülek másik intézménye a Štúr Utcai Óvoda, mely jelenleg 154 férőhelyet biztosít, ami teljes mértékben kihasznált. A négy magyar csoport jelenlegi létszáma 63, az öt szlovák csoporté pedig 91.

A 2021/2022-es tanévre május 21-ig 36 gyermeket írattak be szüleik. Ebből 17 szülő a magyar tanítási nyelvű, 19 szülő pedig a szlovák tanítási nyelvű csoportot választotta. A beíratás jelenlegi állását tekintve, eddig még egy kérelmet sem kellett visszautasítanom, a fiatalabb korosztály gyermekeit is beleértve

- tudatta Kecskeméti Helena, igazgatónő, hozzátéve:

előnyben részesülnek a Füleken állandó lakhellyel nyilvántartott gyermekek, akik számára az óvodalátogatás a 2021//2022-es tanévben már kötelező lesz.

Amint még elmondta, 2021. május 21-én a SZK Oktatási, Kulturális és Sportminisztériuma egy felhívást hirdetett, amely szerint támogatási kérelmet lehet benyújtani új óvodai férőhelyek kialakítására azon gyermekek részére, akiknek a 2021/2022-es tanévtől az óvodalátogatás kötelező lesz.

Füleki ovik
Fotó:  Štúr Utcai Óvoda/FB
Az óvodai beíratás befejeztével mindkét füleki óvodában pontos információkkal rendelkezünk majd az összes benyújtott kérelem számáról, és amennyiben szükség lesz további férőhelyekre, az óvodák fenntartójával együttműködve benyújtjuk kérelmünket a meghirdetett felhívásra

- részletezte az igazgató.

Az óvoda épülete a 2018/2019-es tanévben lett felújítva, tárgyi és anyagi felszereltsége évről-évre bővül és gazdagodik. A korszerű játékok mellett a képességfejlesztő és ismeretközvetítő eszközök, illetve a mozgásos tevékenységek gyakorlása érdekében sokféle sportszer áll a csoportok rendelkezésére. A pedagógusok munkáját jól felszerelt szertár és könyvtár segíti. Interaktív táblák, digitális segédeszközök, CD-k használata színesíti az óvodai nevelést.

Az óvoda mellett működő SUB SOLE polgári társulás is minden évben hozzájárul a kinti mozgásfejlesztő játékszerek számának bővítéséhez. A 2020/2021-es tanévben két rúgós hintát és egy ringató hintát vásárolt.

Az idei tanévben az óvodapedagógusok két projektbe kapcsolódtak be. A „Logikai olimpia a legkisebbeknek“ elnevezésű projektben 3 magyar tanítási nyelvű csoportból és 2 szlovák tanítási nyelvű csoportból összesen 20, öt éves gyermek vett részt. A gyermekeknek 8 logikai feladatot kellett teljesíteni, melyek tartalma egyszerű logikai gyakorlatok, fogalmak kialakítása, jó emlékezőtehetség, számolás, a finom motorika ellenőrzése volt

- mondta az igazgató.

Füleki ovik
Fotó:  Štúr Utcai Óvoda/FB

Idén márciusban sikeres lett a SZK Oktatási, Kulturális és Sportminisztérium által meghirdetett „Okos játszás“ elnevezésű projektre benyújtott kérelmük is.  Ennek köszönhetően az óvoda 1000 euró értékben vásárolhat segédeszközöket és könyveket, melyeket az óvodapedagógusok a különböző oktatási tevékenységeknél tudnak alkalmazni.

Egyelőre két szlovák tanítási nyelvű csoportban alkalmazzák az óvodapedagógusok a „Technikai óvodák“ elnevezésű projektet. Ez elsősorban a gyerekek technika iránti érdeklődésének a felkeltésére, a technikához való hozzáállásuk megalapozására, valamint a technikai gondolkodásuk és kézügyességük fejlesztésére irányul. Fokozatosan megismerik az egyes szerszámokat, megtanulják, mire és hogyan használják őket, elsajátítják a technikai sarokban érvényes, a biztonságra irányuló munkaszabályokat, valamint megtanulják hogyan tartsanak rendet maguk körül

- zárta az igazgató, hozzátéve: a közeljövőben tervezik, hogy a magyar tanítási nyelvű csoportokból is jelentkeznek az óvodapedagógusok a “Játékos technika az óvodai nevelésben“ elnevezésű továbbképzésre, illetve bekapcsolódnak a „Technikai  óvodák“ projektbe.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.