Füleki gimnazisták a Nemzeti Színház deszkáin
A Nemzeti Színház ifjúsági programjai között fontos helyet foglal el az "Ádámok és Évák ünnepe" nevű középiskolás játék. Ilyenkor a diákszínjátszók az iskolai létből átléphetnek egy teljesen más dimenzióba, egy napra megkapva a színház nagyszínpadát, a színházi deszkákat. A füleki diákszínjátszókat az a megtiszteltetés érte, hogy egyedüli határon túli csoportként meghívást kaptak erre a versenyre.

A Füleki Gimnázium mellett működő, országos és nemzetközi hírnévvel rendelkező színjátszó csoportok két napig próbálnak majd közösen több száz diákkal, 15 diákszínjátszó csoporttal, köztük péládul a Lónyay utcai Református Gimnázium diákjaival, Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium dráma – és tánctagozatával, a váci, szentendrei, pesterzsébeti színjátszókkal. A téma Madách Imre: Az ember tragédiája, melynek 15 színét dolgozza fel 15 csoport.
„Jelenleg a szövegkönyvön dolgozunk, hiszen 12 perces jelenetre kaptunk lehetőséget, melyet játékkal, zenével, szöveggel, ötlettel, szívvel, lélekkel kell megtöltenünk. A 12. színt, a falanszter jelenetét sorsolták ki élő közvetítésben számunkra. Már van elképzelésünk a megoldásról, de még természetesen sok minden változhat”- mondta, hozzátéve: ez egy különleges lehetőség a számukra.
„El sem tudjuk képzelni, hogy ott játszunk majd, ahol a nemzet nagyjai lépnek fel. Azon a főszínpadon, mely 24x17,90 m alaprajzi méretű, és megmérettetünk Budapest és környéke legjobb csapataival.”
Örvendenek annak is, hogy újból Kaszás Attila domborműve előtt adhatják át végzőseiknek a színidiplomájukat, ami egy nemes Apropós hagyomány és sajnos a Covid-19 vírus miatt idén elmaradt.
„Most is nagyon félünk, hogy a járvány miatt tudunk-e próbákat tartani, hiszen rövidtávú, de nagyon fontos célunk felkészülni a Jókai Napok, a Duna Menti Tavasz és az Egressy Béni fesztiválokra”- nyilatkozta. Az Apropósok Mikszáth novellákat dramatizálnak, a Zsibongóval pedig egy szerkesztett játékban Füleket mutatják be a szerdahelyi közönségnek.