2022. január 28., 11:10

Fotós értékőrzés Perbetén - KÉPEKKEL

Perbetei fotóséták címmel magyar kormánytámogatással jelentette meg a helyi református egyházközség régóta tervezett sorozatának első részét, amely a helyi fényképészek szemszögéből mutatja be a Komáromi járásban található nagyközség múltját és jelenét.

perbete
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Nagy Miskó Ildikó

A Perbetei Füzetek bemutatkozó példányának előszavában az alkotók egyike, Jakab Ferenc azt hangsúlyozta, értékek nélkül élni ugyan lehet, de talán nem érdemes. „Ilyen emberi alapértékek, alapélmények közé tartozik a család, az anya szeretete, az istenhit, a hazaszeretet, a minket körülvevő tágabb és szűkebb környezet szeretete, az eszmék közül pedig a hűség és a becsület”.

A több nemzedéket képviselő helyi fotósok a felsorolt értékeket tudatosítva, Perbetén készítették el a képeiket. Ezeket, miként az ottani fotóséletet is, Varga Tibor (AFIAP) fotóművész alkotásai fogják közre. Az alkotó neve olvasóink számára is ismerősen csenghet, hiszen már számos versenysikeréről számoltunk be.

Kiállításokon bemutatott, díjnyertes fényképek is láthatók a kötetben. Helyet kaptak az ifjú tehetségek, Basternák Nikoletta, Bálint Máté, Erdélyi Eszter, Molnár Dominik, Török Ádám, Jakab András Gergely, Slávik Bernadett, Krutek Flórián művei is. Útjukat Tibor Mester megszívlelendő tanácsokkal egyengeti. Pár fénykép a helyi felnőtt amatőr fotósok, Bálint József, Krutek Ottó, Erdélyi Zoltán, Jakab Ferenc, Maticsek Krisztina terméséből, illetve az I. Perbetei Fotóversenyre többek között Marcela Kliská, Krutek Flórián, Voňák Alex, Soóky Ildikó által beküldött munkákból nyújt ízelítőt. Varga Tibor, Erdélyi Eszter és Jakab András Gergely három képe révén pedig a Perbetei Néprajzi Gyűjtemény „otthonába” leshetünk be. Kiemelendő az összeállítás, amely emléket állít Mátyás Jánosnak (1951–2018), a község egykori fényíró krónikásának, aki évtizedeken át fotófilmre varázsolta a falu ünnep- és hétköznapjainak történéseit.

perbete
Fotó:  Nagy Miskó Ildikó

Erdélyi Zoltán zárszavában emlékeztet, amikor még nem volt lehetőség hang- és képrögzítésre, vagy leírták, vagy szájról szájra örökítették át az emlékeket.

Ma képek százaival sétálunk a zsebünkben, és emlékek ezreit próbáljuk őrizni. Észre sem vesszük, és összefolynak a lényeges, a kevésbé lényeges vagy éppen lényegtelen dolgok.

Nem mindegy, mire emlékeztetjük az utánunk jövőket. Úgy gondolom, hogy ennek a kiadványnak többek között ez az egyik fő feladata, s azért született meg, hogy ha különböző is a látásmódunk, akár generációs szakadékok lehetnek köztünk, a feladatunk akkor is ugyanaz, hogy amit örököltünk, ami a miénk, ami érték és aki érték, azt ne hagyjuk elveszni” – vallja a lelkipásztor. Mi pedig várjuk az ígéretes sorozat folytatását!    

Megjelent a Magyar7 2022/4. számában.

Perbetei fotóséták 3
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.