2021. július 13., 17:19

Folytatódik a szalánci vár felújítása

A szalánci vár helyreállítása Szalánc falu ill. a Mentsük Meg a Szalánci Várat  Polgári Társulás vezetésével 2012-ben kezdődött azzal a céllal, hogy megvédjék  azt az enyészettől és bekapcsolják a turizmus vérkeringésébe.  A gótikus várat 1679-ben lerombolták a Tököly Imre-féle felkelés idején. Az élet csak a XIX. században tért vissza ide, ekkor tulajdonosa, Forgács gróf a vár tornyát átépíttette, és létrehozott benne egy múzeumot. Mindez 1937-ig létezett. Később a torony pusztulni kezdett, 1945-ben pedig leégett.

Szalánc
Galéria
+1 kép a galériában
A szalánci várban folyó munkálatok
Fotó: TASR

Ezúttal többek között a Nebojsza- torony rekonstrukciója illetve a vár történetét bemutató kiállítás elkészítése az elsődleges cél.

Tervezik továbbá az észak-nyugati bástya és a gótikus ablakú várfal  helyreállítását, az  elektromos áram bevezetését, a ciszterna felújítását illetve régészeti ásatások folytatását. Az önkormányzat az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország együttműködési program keretén belül 250 ezer euró összegű vissza nem térítendő pénzügyi hozzájárulásért pályázott a felújítás finanszírozásra. (Magyar partnere  a projektben Tolcsva, ők a helyi Rákóczi-kastélyt szeretnék felújítani.) 

Szalánc a Kulturális Minisztériumtól  idén 17 ezer eurós támogatásban is részesült.

A felújítás ezen a héten új szakaszába lépett. Helikopter segítségével egy felvonó motorját szállították a várba, mert az építési anyagokat felvonó segítségével biztosítják majd a felújítás éppen aktuális helyszínein.

.A várban egy kőműves végzi majd a munkát önkéntesek bevonásával. Az önkéntesek csapata a munkaügyi hivatalban bejegyzett munkanélküliekből áll majd össze. Hogy kik lesznek ők konkrétan, az egyelőre bizonytalan, de minimum 8 személy munkájára számítanak.

 

Szalánc
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.