2026. április 26., 18:00

Folyamatos lendületben

Nagy Myrtil etnológus, projektmenedzser, a Fórum Kisebbségkutató Intézet egykori munkatársa 2015 októbere óta vezetője a tíz alkalmazottal működő Somorjai Városi Művelődési Központnak. A bő tíz esztendő alatt kulturális, rendezvényszervezési, marketing és infrastrukturális vonalon is számos nagyobb, illetve aprónak tűnő, de fontos változás, fejlesztés történt az intézmény életében.

Nagy Myrtill
Fotó: Nagy Myrtill archívuma

Az új igazgató a belépése után két úton indult el. Mivel véleménye szerint az épület nem egy 21. századi kulturális színtér érzetét keltette, rögvest az előtér átalakításába fogott. A múlt rendszert idéző atmoszféra körüllengte az épületet, a jegypénztár is úgy nézett ki, mint egy összetákolt újságárus bódé és a ruhatár felett is elszaladt az idő. A másik változtatás a kor kívánalmaihoz igazított programstruktúra és -kínálat kialakítása volt. 

Azt szerettem volna, ha belép ide az ember, rögtön jó érzés fogja el, hogy egy kulturált helyre érkezik"

– kezdte mindjárt az alfánál Nagy Myrtil. Nyilván a belső infrastruktúra és a technika modernizálása is a fontos kívánalmak közé tartozott, amelynek felújítása fokozatosan, a mai napig tart. A hangosítást külső munkatárssal végzik, Csiba Gábor „Csibusz” a régió egyik elismert szakembere. Apránként az ő segítségével cserélték le az elavult technikai berendezéseket is.

– Ha volt egy kis pénzünk, új technikai eszközöket vásároltunk, így olyan szintre sikerült feltornászni a technikai hátterünket is, hogy azt mondhatom, jó színvonalú fény- és hangtechnikánk van.

A kultúrház központi, a legnagyobb közönséget befogadó terme a színházterem, ami egyben koncertteremként, esztrádteremként is működik, azaz nemcsak színházi előadásoknak, hanem évzáróknak, báloknak is helyet biztosít. Az egykor szebb napokat látott alagsori bábterem sokáig a Somorján tevékenykedő zenekarok próbahelyiségeként szolgált (az egykori igazgató, Domsitz Tibor – maga is muzsikusként – önzetlenül támogatta a helyi csapatokat), így azonban a terem eredeti funkcióját elvesztette. Pár éve azonban a mellette lévő pincehelyiséget kitakarították, ahová beköltözhettek a zenekarok, a bábterem pedig komplett felújításon esett át, így ott is folyamatosak a programok. Az otthonosan kialakított helyiségben a bábszínházi előadásokon kívül az előadóestek és a stúdióelőadások is itt zajlanak.  

Az emeleten található a Tallós Prohászka István Kiállítóterem, ami nem klasszikus galéria, hanem leginkább a helyi, illetve a környékbeli amatőr művészeknek biztosít teret. Számunkra ez egy nagyszerű hely, ahol megmutatkozhatnak, mivel a kiállítások folyamatosan zajlanak. A néptáncosok próbaterme, a tükörterem és a klubhelyiség szintén az emeleten találhatók. Az utóbbiban zajlanak a Ringató foglalkozásai, a nyugdíjas jóga, de például sakkversenyeket, különféle értekezleteket, vagy más kisebb programokat is itt tartanak. 

A kultúrház úgy támogatja a helyi kulturális és egyéb csoportokat, hogy ingyen biztosít számukra helyszínt. Ez vonatkozik például a Csali néptánccsoportok (az életkor alapján jelenleg 5 van belőlük) mind a 160 tagjára, a Csalló, a szlovák Prvosienka néptáncegyüttesekre, a Harmonia Classica kamarazenekarra, a Híd Vegyeskarra, a helyi rockzenekarokra és a sakkcsapatra. A kultúrház mellett működő egykori étterem felújítása nem lenne rentábilis, azonban távlati célként szerepel a helyiség konferenciateremmé való átalakítása, tudtam meg az igazgatótól.

Programváltás

Visszatérve az intézmény programstruktúrájára, Nagy Myrtil leszögezte, hogy az érkezése előtt saját programja a kultúrháznak nem igazán volt, tehát befogadó helyszínként működött.

– Nekem az volt az egyik prioritásom, hogy megtöltsem rendezvényekkel a kultúrházat. Kár lenne tagadnom, hogy amikor ide beléptem, akkor a város is kapott egy impulzust, és nagyban támogattak engem; például az előtér átépítését is a város finanszírozta. Azonban másban is segítségemre voltak, megbíztak bennem az új programstruktúra kialakításával kapcsolatban is. Fontosnak éreztem megszólítani a gyerekeket is, mert a jövő közönségét is ki kell nevelnünk. Ez hosszú távú stratégia. A Csillagszemű gyermekbérlet is ezt a szemléletet erősíti; bábszínházak, gyermekelőadások, illetve gyermekkoncertek kedvezményes megtekintésére szolgál évente hat alkalommal. Eleinte 20-30 gyermek volt bérletes, amit sikerült 70-80 főre emelni, ami már nagyon jó arány. Természetesen a bérletes előadásokon kívül is vannak egyéb gyermekprogramok.

Színházi előadások, koncertek

Ami a felnőtteknek szóló előadásokat illeti, Nagy Myrtil célja az volt, hogy ne csak könnyen „fogyasztható” vígjátékok legyenek, hanem fajsúlyosabb mondanivalójú darabok is, amelyek – mint fogalmazott – olyan művészeti értéket képviselnek, amire a közönségünket nevelni kell.

Ez a komolyzenei koncertekre éppúgy vonatkozik, mint a színházi előadásokra. Somorján azért is nehezebb ezt megvalósítani, mert a potenciális célközönség például Dunaszerdahelyhez vagy Komáromhoz viszonyítva jóval kisebb. Az igazgató szerint nem szabad minden esetben csak a leendő nyereségre gondolni.

Somorja Kultúrház
Fotó:  Archív

– Számomra mindig külön élmény, ha a Jókai Színház, vagy a Thália látogat el hozzánk, azonban a kisebb színházi műhelyek is ragyogó előadásokat hoztak, legyen az például Tóth Tiborék The Art produkciója, Olasz István City Reboot kezdeményezése, vagy régebben Varga Emese Dialógja. Én szepsi származású vagyok, de a tágabb értelemben vett lokálpatriotizmus mindig is a szívügyem volt, meg az, hogy támogassuk a hazai művészeket és művészetet. De természetesen magyarországi előadókat is hívunk, tavaly például a Fitos Dezső Társulatnak volt nálunk egy fantasztikus táncszínházi produkciója, ami a jelenkori magyar kamaszok életét és problémáit dolgozta fel. A szlovák előadásokat meg szinte nem is kell szervezni, mert rengetegen keresnek meg bennünket színvonalas előadásokkal – mondta a somorjai kultúrház igazgatója.

Ami a koncerteket illeti, Nagy Myrtil nagyon ügyel arra, hogy ne „félplay-beckes” hakniprodukciók kerüljenek a pódiumra, hanem igazi hús-vér zenészek álljanak a színpadon, minőségi élményt nyújtva.

– Ha úgy érzem, hogy valami olyan értéket képvisel, amit egyszerűen át kell adni az embereknek, akkor hajlandó vagyok plusz forrást költeni rá, ha a belépőjegyek nem fedezik a költségeket.

A szabadtéri programok közül kiemelkedik a majális, ami elsősorban családi jellegű programokat biztosít kézműves-foglalkozásokkal és populárisabb zenével. A Korona Udvar Zenei Napok a fiatalabb réteget próbálja megszólítani. Ezt kortárs kiállítással kötötték egybe, és fiatal vizuális művészek festenek a falra koncertek közben, miután leszáll a nap. Az ugyancsak nyári, kultúrház előtti téren zajló Kis esti zene sorozat alkalmával pedig különböző stílusú, de igényes zenét „szolgáltatnak” egy alkalmi színpadon. A nagyszabádú Pomlé Fesztivált a várossal közösen szervezik, s ez a 15 éves rendezvény már jócskán kinőtte magát, hiszen a méltán híres borutcájáról nemcsak regionálisan ismert.

Ez a rendezvény is kiváló példája a város és a kultúrház közötti kiemelkedően jó kapcsolatnak és együttműködésnek, amit Myrtil nagyon fontosnak tart az eredményesség szempontjából, hiszen ebből nemcsak mindkét fél, hanem a közönség is profitál.

Megjelent a Magyar7 2026/16.számában.

Megosztás
Címkék