2023. február 20., 19:52

Fokosvívó verseny Gömörpéterfalán

A Felföldi Dalia Iskola szervezésében második alkalommal került sor fokosvívó versenyre, amelynek a gömörpéterfalai magyar közösségi ház adott otthont. A vívóversenyen, amelyen a Felföldi Dalia Szövetség éves közgyűlésére is sor került, egy fokos- és baltakiállítás is látható volt, amely Kopecsni Gábor magángyűjteményét képezi.

Fokosvívás
Fotó: Nagy Andrea

Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Szövetség vezetője elmondta, a fokos nagyon régi fegyvere a magyar embernek.

A lovas harcostól kezdve akár a pásztorembernek, vagy a pásztorokból kikerült betyároknak a kezében fegyverré vált. Harci alkalmazásban már a honfoglalás kori sírokban találni különböző alakban, majd a virágkorát a kuruc világban élte. A fokos vagy a balta sosem számított első számú fegyvernek, de mindig ott volt a könnyűlovasság, és gyakran a nem reguláris gyalogság fegyverkészletében. Ennek ellenére elég kevés hangsúlyt kap. A versennyel szeretnénk kicsit ráirányítani a figyelmet”

– mondta Kopecsni Gábor, aki az óbásti Stubník Pista bácsitól gyűjtötte a legértékesebb anyagot, tőle ismerte meg a fokosvívás fortélyát. A kutatásokból aztán megalkotta a Felföldi Dalia Iskola fokosvívó rendszerét.

Fokosvívás
Fotó:  Nagy Andrea

„Megalapítottam a Felföldi Dalia Iskolát, aminek az a fő célja, hogy a magyar harci testkultúrát újra élesszük, és harcművészeti formában visszaadjuk a magyar embernek azt, ami a saját kultúrájának a része. És a célom természetesen az, hogy a magyar emberek körében minél jobban elterjedjen a harcművészet, és újra visszaforgassuk azt a tudást az életbe, amit egykor tudtak, vagy, amit sikerült felgyűjteni az idősektől” – fűzte hozzá.

A versenyre Palást, Sárospatak, Fülek és Péterfala csapatai érkeztek. Chovan Lilla szerint, ha már egy fegyvernemből van az embernek alapja, akkor az újat is sokkal könnyebben el tudja sajátítani. A verseny során ezért megpróbált a korábbi tapasztalataira építeni.

A fokosvívást kb. 4-5 évvel ezelőtt kezdtem el gyakorolni, úgyhogy még van hova fejlődni. A versennyel is az a célom, hogy megnézzem mások hogyan csináljak, és elsajátítsam még jobban a technikákat”

– nyilatkozta Lilla.

A fokosvívó versenyen a legjobb eredményt Kovács Áron (Sárospatak) érte el. A verseny után a Felföldi Dalia Szövetség megtartotta éves közgyűlését, melyen a szövetség összes közössége képviseltette magát (Tornalja, Fülek, Sárspatak, Budapest, Érsekkéty, Komárom, Gömöralmágy és házigazdaként Gömörpéterfala). A közgyűlésen kiértékelték az elmúlt két év, valamint megbeszélték az idei év főbb eseményeit. A beszámolók után tisztújításra került sor, amit kötetlen beszélgetés követett.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.