2021. augusztus 27., 20:15

Felvidéki Vállalkozói Expót tartottak Kassán

„RESTART - Indítsd újra!” címszó alatt, a gazdasági fellendülés érdekében vállalkozói expót szervezett Kassán a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége.

2021-08-27 Felvidéki Vállalkozói Expo, Kassa, Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

A koronavírus-járvány előtt évente megszervezésre kerülő vállalkozói expónak az idén Kassa adott otthont, hogy a kelet-szlovákiai régió vállalkozóit is bekapcsolják a gazdasági fejlődésébe.

A megnyitón Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke elmondta, ez a Felvidéki Vállalkozói Expo negyedik évfolyama.

Az első hármat Dunaszerdahelyen rendezték, s örül, hogy most sok nyugat- és közép-szlovákiai vállalkozót sikerült elhozni keletre, ahogy annak is, hogy a keletiek eljöttek a rendezvényre. Mint mondta, az elmúlt időszak senkinek nem volt egyszerű, de gazdasági szempontból a mikro- és kisvállalkozók kerültek a legnehezebb helyzetbe. Úgy fogalmazott, nem voltak kegyesek hozzánk az utóbbi hónapok, de a vállalkozók nagy része, ha az élet akadályt gördít eléjük, átugorja azt, de ha mégis elesik, akkor is feláll, s megy tovább. „Fogjunk össze, hisz csak együtt maradhatunk erősek, csak együtt maradhatunk meg” – mondta.

2021-08-27 Felvidéki Vállalkozói Expo, Kassa, Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége
Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke
Fotó:  Fábián Gergely
Gazdasági erősödés mint a közösségépítés pillére

Forró Krisztián, a Magyar Közösség Pártja elnöke örömét fejezte ki, hogy az expót Kassán rendezték meg, ugyanis az eddigi kormányok elhanyagolták Dél- és Kelet-Szlovákiát,

nem érkeztek beruházások a régióba, ez a rendezvény pedig segíti a tapasztalatcserét, a kapcsolatok létesítését, az együttműködést. Mint mondta, a közösségünk megtartásának egyik legfontosabb pillére a jó gazdasági helyzet, s ennek erősítéséhez járul hozzá ez a rendezvény.

2021-08-27 Felvidéki Vállalkozói Expo, Kassa, Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége
Forró Krisztián, az MKP elnöke
Fotó:  Fábián Gergely

Csík László, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat ügyvezetője köszöntőjében úgy fogalmazott, az elmúlt néhány év talán a vállalkozóknak volt legnehezebb.

„Mi, Magyarországról segíteni szeretnénk a határon túli magyarságot, a vállalkozásokat. Az elmúlt időszakban még inkább azon dolgoztunk, hogy segítsünk. 2020-ban a magyar kormány nagyon sok eszközt biztosított arra, hogy túl tudjuk élni ezt a nehéz időszakot. Nem vagyunk még túl rajta, de nagyon remélem, hogy most már senki elé nem fog olyan akadály gördülni, ami megakadályozná, hogy tudjon boldogulni” – mondta.

2021-08-27 Felvidéki Vállalkozói Expo, Kassa, Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége
Csík László, a CED ügyvezetője
Fotó:  Fábián Gergely
Előadások, B2B-tárgyalások, kiállítói verseny

A résztvevők megtekinthették az egyes vállalkozók kiállítását, illetve előadásokat hallgathattak a koronavírus utáni újrakezdés témájában.

A nap folyamán a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szervezésében üzletember-találkozóra is sor került. Mihók Gábor, a CED regionális képviselője ismertette a gazdaságfejlesztési hálózat portfólióját, majd konzultációt és B2B-tárgyalásokat tartottak. A kiállítói versenyt a Dental-Prim kft. nyerte meg. A rendezvény zárásaként Zacher Gábor toxikológus tartott előadást Mindennapi függőségeink címmel.

2021-08-27 Felvidéki Vállalkozói Expo, Kassa, Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége
Fotó:  Fábián Gergely

(A témáról a Magyar7 hetilap következő számában olvashatnak bővebben.)

2021-08-27 Felvidéki Vállalkozói Expo, Kassa, Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.