2020. július 21., 09:33

Felolvasóest és zenés előadás Alistálon

Az alistáli ECOri Polgári Társulás idén ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. A koronavírus-járvány miatt számos rendezvényt nem tudtak megvalósítani, de júniustól újra visszatértek a különféle rendezvények szervezéséhez. A hétvégén pedig egy rendhagyó eseménnyel készültek a közönségnek, ugyanis versfelolvasással kedveskedtek az alistáli és a környező települések lakosainak a helyi tájház udvarán.

Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Reczai Lilla

Kis Lucia, az ECOri PT oszlopos tagja köszöntötte a jelenlévőket, s elmondta, hogy a szervezet fontosnak tartja a környezetvédelmet, de a népi hagyományőrzésre és a kultúra megőrzésére is ugyanakkora hangsúlyt fektet. Ezért is céljuk olyan rendezvényeket létrehozni Alistálon, amely a lakosokat is érinti és érdekli. Ámbár a helyi lakosok számára nagyon nehéz kedveskedni.

Alistáli versfelolvasás
Fotó:  Reczai Lilla

Az est főszereplői helyi tehetségek voltak, akik saját verseiket olvasták fel a közönségnek amatőr színházi készségeik által. Egy rögtönzött vendéglő tárult a nézők szeme elé, amelyben először Jakubecz László verséneklő lépett fel. Majd következett László Krisztián, László Tóth Éva, Süll Mária és Süll Vilmos, akik elbűvölték a nézőket. A szerelmes verseken át egészen a lélek rejtelméig hatoló költemények szólították meg a nézőket.

Alistáli versfelolvasás
Süll Mária és László Krisztián a főszerepben
Fotó:  Reczai Lilla

Szűcs Éva, a szervezet vezetője a rendhagyó versfelolvasást egyedi programként értékelte. Portálunknak elmondta: ,,Ilyen jellegű eseményt most rendeztünk először. Általában tematikus eseményeket hozunk létre vagy éppen emléknapokra szervezünk programokat. De ez most teljesen más volt.”

Alistáli versfelolvasás
László Tóth Éva a ,,színpadon"
Fotó:  Reczai Lilla

Domonkos Zsuzsa is aktív tagja a polgári társulásnak. Zsuzsa így nyilatkozott az eseményről: ,,Süll Mária versei sokakban már megmozgatott valamit, mi is felismertük az ügyességét. Fantasztikus művésznő, akinek tehetsége átível a falun, és örülünk a tagságának a szervezetben. Az ECOri eseményeivel nem az a célunk, hogy sok embert megmozgassunk, hanem számunkra az értékek megőrzése és közvetítése a fontos, így hasonló jellegű rendezvényeket szervezünk, mint a versfelolvasó is volt.”

Alistáli versfelolvasás
Balról jobbra: László Tóth Éva, László Krisztián, Süll Mária és Süll Vilmos
Fotó:  Reczai Lilla

Az est végén a szervezők helyi különlegességekkel, zsíroskenyérrel, levendula limonádéval és egyéb finomsággal kedveskedtek az érdeklődőknek.

Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.