2022. december 1., 09:25

Ewita – Díjeső Erzsébet királynő megformálásáért

Ewita, vagyis Bodor Éva opera-énekesnő a Dosky-díj után az Irodalmi Alap kitüntetését is megkapta.

Bodor
Galéria
+1 kép a galériában
Bodor Éva
Fotó: Bodor Éva

A szakkritikusok díja a prágai OPERA fesztiválon, Dosky-díj, a szlovák kulturális miniszter díja, az Irodalmi Alap kitüntetése: egyes kritikusok szlovákiai rekordként említik azt, hogy a lévai járási Hontfüzesgyarmat községből származó művésznő immár négy kitüntetést érdemelt ki Gaetano Donizetti Roberto Devereux című operájában Erzsébet királynő megformálásáért. A művet 2022 tavaszán a Kassai Állami Színház operatársulata mutatta be.

A Dosky-díjakat, története során immár huszonötödik alkalommal 2022. október 24-én adták át. Bodor Éva a színikritikusok, színházi szakemberek és szakújságírók döntése alapján a kimagasló zenés színházi teljesítmény kategóriájában érdemelte ki azt.

A Dosky-díj számomra ismét felemelő érzést nyújtott abból a szempontból is, hogy több mint harminc zenekritikus véleményén alapszik”

– fogalmazta meg Bodor Éva, aki a díjátadó másnapján már Japánba utazott, ahol – Mozart A varázsfuvolájának Az Éj királynőjét alakítva, Rost Andrea társaságában – a Magyar Állami Operaház társulatával turnézott.

Úgy gondolom, hogy a művésznek naponta újabb és újabb dolgokat kell keresnie abban az ágazatban, amiben jól érzi magát, akár a határokat is feszegetve ezzel. Örülök neki, hogy még mélyebben, a belcanto ágazatán kívül is folytathatom művészi munkálataimat”

– tette hozzá az opera-énekesnő.

Bodor Éva
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.