Esterházy személye legyen az ifjúság példaképe!
A mártír politikus közelmúltunk legmarkánsabb képviselője, igazi példaképe a felvidéki magyarságnak. Muzslán is emlékművet emeltek tiszteletére. Az iskola parkjában kapott helyet többek közt azért, hogy a diákokhoz is eljusson üzenete: Az áldozatvállalásnak és az önfeláldozásnak van értelme!

„Esterházy János 120 éve született és 2021 Esterházy-emlékév. Községünk is kereste azokat a lehetőségeket, hogyan lehetne személyéről méltó módon megemlékezni. Hrubík Bélától jött a kínálat, tud nekünk ajánlani egy magyarországi mestert, aki bronzból kiöntené arcképét. Németh László kőfaragóval elterveztük az emlékmű kinézetét. A bronzplakett alá márványtábla került nevével, születésének és halálának évével, valamint fogolyszáma is. Az alapokat helyi mesteremberek kivitelezték” – ismertette Farkas Iván Muzsla polgármestere.
Az október 24-i avatón Bolya Szabolcs Nyitra-megyei képviselő mondott köszöntőt, Hrubík Béla szép beszédben ecsetelte Esterházy életútját, Borka Iván helyi plébános pedig megáldotta az emlékoszlopot. Jelen voltak a község társadalmi szervezeteinek képviselői. Mivel ekkor már érvényben voltak a szigorodó járványügyi intézkedések, televíziós felvétel készült az ünnepségről, hogy az egész falu részese lehessen a megemlékezésnek.
Farkas Iván kiemelte, hagyományteremtő céllal állították az emlékművet. Minden évben szeretnének megemlékezni Isten szolgájáról, Esterházy Jánosról.
– emelte ki a polgármester.
Az emlékmű felállításával egy időben kiállítás is nyílt az iskola épületében Esterházy János életéről és tevékenységéről. A kiállítás anyagát Lanz Roland a diószegi Pannónia Polgári Társulás tagja állította össze.
– zárta a beszélgetést Farkas Iván.