ÉS?! Vannak még csodák...
Az ÉS?! Polgári Társulás tagjai és támogatói, köztük a Nemzetpolitikai Államtitkárság és Komárom példás összefogásából újjászületett Örsújfalu „romkultúrháza”. A korunk igényeinek megfelelően, kívül és belül újjávarázsolt, bő százéves vályogházat a március 24-i ünnepségen, jeles vendégek részvételével adták át rendeltetésének.

A kultúrházban már három évtizede működik az ÉS?! Színház, és időközben megalakult az ÉS?! Polgári Társulás is. Mivel itt sokáig más eseményre nem került sor, folyamatosan leépült az állaga.
– magyarázta Várady Kornélia, a társulás elnöke.
Még az év februárjában elindították az Adj egy ötöst, ÉS?! mi belecsapunk! elnevezésű kampányukat, és a Dialóg nonprofit szervezet segítségével színházi előadást is tartottak, hogy pénzt gyűjtsenek a felújításra.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság segítsége 2020-ban érkezett, először 5 millió forint támogatás formájában.
– mondta Várady Kornélia
Mivel 2021 júniusára már használható állapotba került a részben felújított kultúrház, ismét megrendezhették a hagyományos Ekhós-szekér Fesztivált. Attól kezdve pedig csak az épület csinosítására, illetve a részletek kidolgozására fókuszáltak.
"Közben az illetékesek megszüntették a szomszédunkban működő postafió-kot, s annak a helyisége is a kultúrházhoz került. Ott alakítottuk ki, „kultminoros” pályázati pénzből, az Örsújfalu múltját és jelenét bemutató helytörténeti szobát. Ezután a színpad megépítésére, valamint a hangosítás és a fénypark korszerűsítésére próbálunk további támogatásokat szerezni. Mindez ugyanis még magasabb szintre emelheti a munkánkat. Ősszel pedig az ÉS?! újabb produkciójával szeretnénk megörvendeztetni a közönséget."
Megjelent a MAGYAR7 13. számában.