Eredeti állapotában pompázik a girálti kőoroszlán - KÉPEKKEL
Ünnepélyes keretek között felavatták Girálton a felújított I. világháborús emlékművet, a girálti kőoroszlánt.

Az első világháborús emlékmű Magyarország kassai főkonzulátusa és Girált városának együttműködése eredményeként újult meg.
„Most talán még jobban át tudjuk érezni azok békevágyát, akik ezt a szobrot emelték. Akik arra vágytak, hogy a fegyverek elnyugodjanak, és ismét béke legyen a világban. Hiszen minden értelmes tevékenység értelme az, hogy békében élhessünk” – fogalmazott. Hozzátette, ugyan az első világháború lezárása nem hozott tartós békét a világban, és a huszadik században többször is a megosztottságé volt a fő szerep, azonban az utóbbi évtizedekben megélhettük azt, hogy párbeszéddel, egymás felé való nyitottsággal és sok-sok közös munkával begyógyíthatók a korábban ütött sebek.
– mondta Lengyel Miklós.
Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja igazi sikertörténetnek nevezte a szobormentést. Mint mondta, már a helyiekkel való első személyes találkozás alkalmával meggyőződött róla, hogy a város magáénak érzi az emlékművet és kész áldozni a felújítására, de ekkor még nem remélte, hogy még az idén fel is avathatják. Ez mégis sikerült.
„Így a magyar állam társfinanszírozásával, a terheket megfelezve történt a felújítás, szimbolizálva a magyar és a szlovák nép közös történelmét és sorsközösségét.
– mondta a főkonzul.
„Az eltelt több mint száz év, az idő vasfoga és az áthelyezések is súlyos nyomokat hagytak az alkotáson. Jozef Kutný restaurátor hozzáértő kezének munkája segítségével sikerült megteremteni a mai kinézetet, és ezért nagy hálával tartozunk. Még nagyobbra tartjuk Magyarország kassai főkonzulátusának segítségét” – mondta a polgármester hozzátéve, a felújítás célja nemcsak a szobor eredeti alakjának megőrzése volt, hanem elsősorban az, hogy jelképezzük vele országaink között fejlődő baráti kapcsolatokat.
