Én csak vezetem, a Szentlélek irányítja
A Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász közcélú egyházi humanitárius szervezet, amely korra, nemre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segíteni akarja a rászorulókat… Ha felvennék velünk a kapcsolatot, megtalálnak minket a Bacsák utca 1. szám alatti központban – áll a szórólapon, amely alapján mi is felkerestük a majd két évtizede működő szervezetet.
Az isteni elrendelésben nincsen olyan, hogy mi lett volna, ha – mondja Bugár György, a karitatív szervezet vezetője, amikor felidézi, 2005-ben kereste fel őt a helyi harmadrendi ferencesek közösségének vezetője azzal, hogy tagságuk a csallóközi városban hamarosan már a minimum alá zuhan, és félő, hogy az érsek feloszlatja a helyi csoportot, amely örökfogadalmas világi személyek alkotta imaközösségként működött.
Bugár György elgondolkodott a problémán, s úgy gondolta, hogy olyan tevékenységet kell találni, amely alapot ad a közösség újraindítására és főképpen összetartására. Abból indult ki, hogy Szent Ferenc a szegények szentje, s városi képviselőként nem volt tudomása arról, hogy társadalmilag szervezett formában bárki is foglalkozott volna a helyi rászorulókkal. Az állami és az önkormányzati hivatalok elvégezték a törvényileg előírt feladatokat, viszont klasszikus értelemben vett szociális, segítő, jótékonysági munkát végző hivatalos egyesületről, szervezetről nem tudtak a városházán.
Így indult, az első évtizedben a város segítségével, 2016 decemberétől pedig a Nagyszombati Egyházmegye érsekének jóváhagyásával – a megyében elsőként – a helyi katolikus plébánia mellett működő, mintegy 200 rászoruló családdal foglalkozó Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász.
– Mi lett volna, ha akkor nem keres meg a ferencesek vezetője? Meggyőződésem, hogy akkor egy másik módon jutottunk volna el ugyanoda – válaszolja meg nyomban a kérdést Bugár György, s hozzáteszi, már gyermekkorában is megszólítottnak érezte magát. Mind a mai napig aktív a templomi munkában is, hiszen 51 éve ministrál, és saját bevallása szerint, amikor a ferences elöljáró a tanácsát, segítségét kérte, már túl volt az életének a mozgalmasabb szakaszán, és rájött, ha naponta odafigyel a Szentlélek üzeneteire, semmi baj nem lesz. Mai napig vallja, hogy gyakorlati munkájával csak vezeti a Karitász helyi szervezetét, de azt ténylegesen a Szentlélek irányítja. Sőt, hozzáteszi, hogy ha ennél a munkánál nincs meg a hit, az alázat és a szeretet evangéliumi alapja, akkor azok a szervezetek rövid felvillanás után hamarosan el is tűnnek. A sok év tapasztalata mondatja vele, hogy nem csak a hitből, vagy más elhivatottságból fakadóan válnak önkéntessé az emberek. Vannak, akik csak társadalmi elismerést szeretnének így szerezni és sok esetben a képviselőjelöltek is ilyen szándékkal állnak e szervezetek mellé.
Bugár György és összetartó csapata szombat reggelente tart rendszeres étel- és ruhaosztást Dunaszerdahely központjában, illetve különböző háztartási cikkeket is juttatnak a rászorulóknak. Az ilyen eseményekről általában megvan mindenkinek az elképzelése, de itt is igaz, hogy a helyszínen, belülről nézve igazabb és árnyaltabb képet kap az ember. Ami talán elsőre meglepően hat, hogy időnként nagyon határozott fellépésre van szükség.
Bugár György konkrét példát is mond, hogy őt már dobták meg konzervdobozzal, kevesellve az adományt, sőt volt, hogy egy agresszívabb látogató kést húzott elő. Kell tehát a határozott fellépés, mivel az itt megjelenő emberek megközelítőleg egyharmadát nem a konkrét segítség, hanem a szerzés lehetősége érdekli. Saját szememmel láttam, hogy volt, aki rövid időn belül kétszer állt sorba, a munkatársak figyelmét azonban nem kerülte el. Ezektől teljesen különbözik az a réteg, amely úgy érkezik, hogy konkrétan tudja, élelmiszerre, alapvető tisztálkodási szerekre, mosóporra, vagy ilyenkor, karácsony idején szaloncukorra, karácsonyi díszekre lenne szüksége. A harmadik réteg pedig az, amely pénzt szeretne. Erre viszont sem eddig, sem a jövőben nem lesz mód, ahogy a szervezet vezetője elmondja, pénzzel egyáltalán nem foglalkoznak és nem is szeretnének. Bár a katolikus plébánia szervezetéről van szó, osztáskor semmilyen vallási vagy felekezeti kérdést sem tesznek fel, akinek tudnak, étel- és tárgyi adománnyal segítenek.
A szociális munkát nagyon nehéz, szinte lehetetlen lemérni, sőt, a Szent Erzsébet Főiskola szociális munka szakának végzőseként Bugár György azt is nyugodtan kijelenti, hogy az iskolában tanított elmélet és a terepen tapasztalható gyakorlat sokszor nagyon különbözik. Olykor az is probléma, hogy feltárják egy-egy személynél vagy családnál a valós helyzetet. Ennek egyik, sokunk számára nehezen elképzelhető oka, hogy a rászorulók jelentős részével nehézségbe ütközik a kommunikáció.
Az adományért folyamodók háttere nagyon vegyes, találkozni lehet a rendezett küllemére odafigyelő, csendben beszélő idős hölggyel, gyermekkocsival, mint szállítási eszközzel érkező harsány asszonyokkal, vélhetően drog hatása alatt lévő fiatal nővel, frissen szabadult fiatal börtönviselt férfiakkal, a keze reszketését a reggeli adaggal csillapító alkoholistával és romok között, talált matracokon éjszakázó hajléktalanokkal. A rossz anyagi helyzet, a mélyszegénység és a hajléktalanság kiül az ember küllemére is. Tudják ezt a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász munkájában részt vevő segítők is, akik fenntartások nélkül beszélgetnek az emberekkel, míg azok a kiállított ruhák vagy a háztartási cikkek között keresik a nekik megfelelőt.
Hogy az arányok be legyenek tartva, elhangzik egy kritikusabb megjegyzés az adományozók címére is. Ennek lényege, hogy olykor olyan elnyűtt ruhákat, sérült tárgyakat hoznak be az adományozók, amelyeket nyilvánvalóan már maguk sem vennének fel vagy használnának. Az ilyenből viszont szerencsére kevesebb van, ennek ellenére mindig mindent gondosan át kell válogatni, osztályozni, s csak aztán kerülhet a rászorulók elé.
Ezek azok a lényegesebb mozzanatok, amiket a kétszeri látogatásunk során tapasztaltunk, ám a jótékonysági szervezet munkája ennél több. Ők juttatják el az állami segélycsomagokat a szociális és munkaügyi hivatal által nyilvántartott családokhoz, és ők biztosítják a szerdahelyi hajléktalanszállás berendezésének nagy részét. A karácsonyi időszakban középiskolásokból álló csapatokat szerveznek a nagyszombati érsekség által meghirdetett „Agyagdukát” elnevezésű utcai adománygyűjtő akcióba.
Írásunk célja természetesen nemcsak az, hogy röviden bemutassunk egy tizennyolc éve működő jótékonysági szervezetet. Lapunk lehetőségeihez mérten az önkéntes munkát is szeretnénk népszerűsíteni, hiszen egy piaci alapon működő társadalomban mindennek ára van, és az önkéntesség akár logikátlannak is tűnhet.
Akikkel találkoztunk, Póda Éva , Varga Éva, Mórocz Anna, Neusch Gabriella, Mészáros Katalin, Bognár Zsuzsa, Pálos Éva, a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász segítői.
Ha olvasóink nem önkéntesként, hanem csak a segítők segítőjeként szeretnének aktivitást vállalni, adományukkal keressék fel a lakóhelyükhöz legközelebbi karitatív szervezetet, és kérdezzék meg, mire lenne szükségük.
Mire lenne szükségetek?
Megjelent a Magyar7 hetilap ünnepi számában.
