Egyre több látogató és még több lehetőség – ezért keresik fel Mátyusföldet a turisták
Tovább nőtt a mátyusföldi fürdők és látványosságok népszerűsége idén nyáron – derül ki a Mátyusföld Idegenforgalmi Szervezet összesítéséből.
Jelentősen nőtt a diószegi Vince-erdei termálfürdő látogatottsága. A nyárom folyamán 70 ezer vendég váltott jegyet a fürdőbe, ami 12,4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Januártól augusztusig közel 50 ezer belépőt adtak el a galántai Galandia Vízi világba, ez éves összevetésben 9,6 százalékos növekedés. A deáki AVA Thermalparkban pedig rendszeres animációs programokkal, zenés estékkel és éjszakai fürdőzéssel várták a vendégeket.
Idén először különjáratok is indultak a deáki és a diószegi fürdőbe a megyei idegenforgalmi szervezet szervezésében. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult: mind a nyolc meghirdetett alkalommal megteltek a járatok.
100 ezer kerékpáros
A kerékpáros turizmus egyre nagyobb népszerűségnek örvend a régióban, amit a számok is igazolnak. Alsószerdahelyen az év elején helyezték üzembe a kerékpáros számlálót, amely október 9-ig már csaknem 100 ezer áthaladást regisztrált. Tallóson pedig több mint 20 ezer kerékpárost számláltak meg.
A kerékpáros turizmus új lehetőségeket nyit a környék látványosságainak felfedezésére, és arra is alkalmat teremt, hogy a látogatók komplex élményeket szerezzenek. Felfedezhetik a vízimalmokat, csónakázhatnak, és megismerhetik a helyi gasztronómiai kínálatot.
„Örülünk annak, hogy a kerékpáros számlálók adatai is igazolják a biciklis turizmus népszerűségét. További fejlesztésekkel is szeretnénk kedvezni a kerékpárosoknak: Alsószerdahelyen új pihenőhelyet és napelemes töltőállomást alakítunk ki” – jelentette ki Horváth Zoltán, a Mátyusföld Idegenforgalmi Szervezet elnöke.
Mátyusföld vízi élménykínálata továbbra is vonzó a turisták körében. A csónakázás töretlen népszerűségnek örvend a térségben.
Jókától Tallósig
Jóka és Tallós kikötőiben sokan szállnak csónakba, hogy felfedezzék a vízimalmok örökségét és a különleges természeti környezetet. A csónakból mindenki élvezheti a természet közelségét anélkül, hogy különösebb fizikai megterhelésnek tenné ki magát. Nem csoda, hogy a csónakázás a családok körében is kedvelt szabadidős tevékenység.
Idén kedvezőbbek voltak a csónaktúrák szervezésének feltételei, ami tovább növelte az érdeklődést a vízi programok iránt.
„A víziturizmus népszerűsége további fejlesztésekre ösztönöz bennünket Mátyusföldön. A látogatók összeköthetik a csónakázást a kerékpározással, valamint a történelmi emlékek, a gasztronómiai kínálat és a kulturális értékek felfedezésével. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy hosszabb időt töltsenek a régióban, és bővüljön az egynapos kirándulások, illetve a többnapos programok kínálata” – jelentette ki Molnár Anna, az idegenforgalmi szervezet igazgatója.
Egyedülálló látványosságok a vízparton
A régióban két vízimalom őrzi az egykori molnármesterség emlékét. Jóka és Tallós példája is azt mutatja, hogy a kulturális örökség fejlesztése új lendületet adhat a turizmusnak. Ezek az egyedülálló látványosságok számos kirándulás célpontjai, és tovább növelik a régió vonzerejét. A látogatók ugyanis nemcsak pihenni érkeznek ide, hanem Mátyusföld értékeit is szeretnék felfedezni.
Idén közel tízezren látogattak el a jókai vízimalomhoz, és tekintették meg a mellette található skanzent. Más kulturális örökségi helyszínek is egyre népszerűbbek: a felújított galántai reneszánsz kastélyt több mint kétezren csodálták meg.
A külföldi turisták között a csehek vannak túlsúlyban. Ők jellemzően a Csallóköz termálfürdőiben töltött nyaralásuk részeként látogatnak el Mátyusföldre. A régió sokszínű turisztikai kínálata – a termálfürdők, a kulturális örökség, a természeti értékek, a kikapcsolódási lehetőségek és a gasztronómia – lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók hosszabb időt töltsenek a térségben.
Ehhez azonban a szolgáltatások további fejlesztésére is szükség van. A lakókocsis turizmus iránti növekvő érdeklődésre reagálva a nagyfödémesi Modrá Perla fürdő kínálata 12 lakókocsi számára kialakított férőhellyel bővült.
Szeretnénk összekapcsolni az idegenforgalmi látványosságokat, és javítani az infrastruktúrát. A fürdők, a kerékpárutak, a történelmi örökség, a természeti értékek és a minőségi szolgáltatások összekapcsolásával elérhetjük, hogy régiónk az itt élők és az ide látogatók számára egyaránt vonzó úti cél legyen”
– folytatta Molnár Anna.
Ősszel is várják a látogatókat
Ősszel is számos érdekességgel várják a látogatókat. Október 24-én csónakázással zárják a nyári vízi idényt Jókán.
Különleges rendezvényekkel készülnek az Esterházy-kastélyokban is: október 30-án Tallóson, október 31-én pedig Galántán költözik be a halloween hangulata a történelmi falak közé.
Az őszi rendezvények sorát november 7-én, Szeredben a Mátyusföldi Gasztrofesztivál zárja.