Egykori füleki maturanda emlékei
A füleki magyar nyelvű gimnáziumi oktatás idén október 1-én ünnepli a 70. évfordulóját. A jubileum kapcsán Somogyi Alfrédné Sörös Márta nénit, az első füleki magyar gimnazisták egyikét kértük személyes hangvételű emlékezésre. Az alábbiakban az Ő gondolatait osztjuk meg a kedves olvasókkal.
Márta néni a véletlenek szerencsés összejátszásának, de főleg az isteni gondviselésnek tudja be, hogy a hontalanság éveit követően nemcsak a magyar iskolák alakultak meg, hanem néhány év múlva a gimnázium oktatás is kezdetét vehette Füleken.
A második véletlen, hogy egy köztiszteletben álló füleki család gyermeke, Tóth Lajos tanárunk bátyja helyet kapott az iskolaügyi minisztériumban, aki a füleki kérvény pozitív elbírálásához nagyban hozzájárult. Így történt, hogy amikor Matusek Rudolf hazatért Pozsonyból, kezében volt az engedély a gimnázium megalapításához. Persze két demizson füleki bor is szükséges volt ahhoz, hogy sikerre vigye a tárgyalásokat. Ezután kezdték toborozni a tanárokat. Osztályfőnökünk dr. Molnár Zoltán kárpátalji származású, biológia–földrajz szakos tanár volt, akire hat tantárgyat bízott az igazgató. A tantestület harmadik tagja dr. Lóska Lajos, a hadifogságot megjárt jogászból lett tanár volt. Ő tanította a magyart, a történelmet. De említést érdemel Frenyo Győző, Tóth Lajos, Kuloványi Lajos és Pálenyik László is, ők alkották az első tantestületet.
Mindent megbeszélt velünk, még azt is, hogy ki milyen ösztöndíjat érdemel a tanulmányi előmenetele alapján.
Ez a tanári kar alapozta meg magyar nyelvű gimnáziumi oktatást Füleken a katolikus templommal szemben álló háromablakos épületben. Az első osztályba 42 diákot vettek fel.
Az első közös télvégét Feketehegy-fürdőn töltöttük sítanfolyamon, ahol többet potyogtunk, mint síeltünk, de együtt lehettünk. Itt hozott össze minket a sors a losonci építészeti szakközépiskola tanáraival és diákjaival, akikkel rögtön barátságot kötöttünk. Olyannyira, hogy az igazgató szóbeli szerződést kötött velük: nyáron segítenek nekünk iskolát építeni! Így az első tavaszi napsütéssel elkezdődtek a bontási munkák. A fiúk hozzáláttak a régi épület szétverésének, mi lányok meszet oltottunk, téglát pucoltunk, megvolt a munkabeosztás.
Volt már tehát megfelelő iskolánk, de a második tanévben a tanulás mellett új feladatokat is kaptunk: tyúkösszeírástól kezdve, népszámláláson át, mindennemű adminisztrációs munkát. Múzeumot rendeztünk, segédkeztünk a kolostor belső renoválásánál. Segédmunkásként strandot, mozit, egészségügyi központot, sportpályát, nem egy gyárrészleget építettünk. Az erdészetnek ezrével ültettük a facsemetéket, a füleki parkban díszbokrokat, és persze segédkeztünk a szövetkezet alakításában is. De a legmagasztosabb a kulturális tevékenység volt. A falvak itták a magyar szót, s mi a kőműves brigádból átvedlettünk vándorszínjátszó csoporttá, kamarakórussá.
Abban az időben minden hétvégén más-más községben léptek fel. Kisfaludy egyfelvonásosai, néptáncok, énekszámok jelentették a tarka műsort. Fantasztikus megszállottság hajtotta az egész csapatot, folytatta a visszaemlékezést Márta néni.
Mert pedagógiai felügyelet nélkül, patkányokkal teli üres kastély lakói voltunk egy hónapon át. Hajnali 4-kor már arattunk, esténként pedig műsort gyakoroltunk a hétvégi műsoros estre. Ha ma megkérdezik, hogy mitől lett ilyen összekovácsolt egység az első fecskék közössége, akkor csak azt tudom rá felelni, hogy a munkától. Az innen kikerült diákok pedagógusok lettek, és az ország minden részére vitték magukkal a lelkesedést, a tenni akarást. Ha jól emlékszem 19 pedagógusunk, 2 orvosunk, 3 mérnökünk, 1 jogászunk lett, valamint nagyon sok tevékeny, kultúrára fogékony ember. Ma már csak tizenhárman vagyunk a 42-ből, de mindenki tud mindenkiről, és a fényképek is arról tanúskodnak, hogy amikor csak lehet, részt veszünk a jubileumi találkozókon.
Márta néni a ragyolci gyakorlat után visszakerült Fülekre, ahol fokozatosan bővült a tantestület, kialakult egy törzsgárda, amely munkájával megalapozta az iskola hírnevét. Kondracsin László 21 évig volt az iskola igazgatója, Kálosi János matematika tanár rengeteg fiatalt tudott elindítani a természettudományok irányába. Vassányi Aurél megszerettette a diákokkal a kémiát, Kovács Sándor pedig a fizikát.
A magyar tanárok közül említést érdemel Fehér László, akinek a magyar órája élmény volt minden diák számára. Szakó Lászlótól azt tanultam meg, hogy osztályfőnökként kötelességem a diákoknak megmutatni a világot, akárcsak szűkebb pátriánkat. Merem remélni, hogy a mai diákoknak is vannak olyan eszményképei, tanáregyéniségei, akikre örömmel és szeretettel fognak visszaemlékezni minden időben.
Márta néni egy verssel fejezi be visszaemlékezését, bíztatva a fiatal generációkat.
– A minap a komáromi emlékkönyvet lapozgatva egy főiskolai társunk, Fecsó Pali versét olvastam. Édesanyák, erre gondoljatok, amikor gyermekeiteknek énekeltek, meséltek. Így hangzik: „Minden reggel meglepődöm, ha a fénylő ablakot nézem. Istenem, köszönöm, hogy ezt a napot is megértem. Tudom, hogy nem hoz semmi jót, azt is, hogy közel van az este, de mégis a szépet látom, égi ecsettel, földgolyóra festve. Tiszta, mint a frissen esett hó, tündöklő, mint az őszirózsa. Köszönöm, hogy anyám megtanított a szívmelengető magyar szóra.” – fejezte be meghatódva visszaemlékezését Somogyi Alfrédné Sörös Márta néni.
Megjelent a Magyar7 2021/37. számában.
