2021. szeptember 15., 16:00

Isten áldd meg a magyart – Megjelent a Magyar7 37. száma

A pápa Budapesten idézte himnuszunk első sorát, de a Magyar7 legfrissebb számában Ferenc pápa többi figyelemreméltó mondatát is felidézzük az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjéről. Emberség vagy rongyrázás? Kérdezi Kövesdi Károly, lapunk főmunkatársa annak kapcsán, hogy Szlovákiában engedélyezték a kisgyermekek oltását koronavírus ellen..

cimlap_magyar7_037_het_2021

A tavaly februári választások után úgy tűnt, hosszú ideig Igor Matovič és Peter Pellegrini fog versengeni a kormányfői székért. Most azonban úgy tűnik, a versenybe beszáll Robert Fico is, aki számára is elfogadható alku nélkül nem fog hátralépni Pellegrini javára, írja Kolek Zsolt.

kozelet_magyar7_037_het_2021

Talibán hívja Merkelt a címe Haják Szabó Mária külpolitikai jegyzetének. Afganisztán új vezetői úgy gondolják, ha Európával akarnak tárgyalni, a német kancellárt kell meghívniuk.

Sokaknak sok jó származzon… címmel közöl a lap interjút Matus Tibor tollából Molnár Tamással, a pozsonyi magyarok lelkivezetőjével papi hivatásról, járványról, és arról, hogy augusztus 20-a alkalmából megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.

interju_magyar7_037_het_2021

Ha úgy tűnik, hogy az agrártárcánál nem történik semmi, Matus Tibor írásából kiderül, hogy apró lépegetések bizony történtek az új miniszter kinevezése után.

piac_magyar7_037_het_2021

Szlovákiában számtalan példát találunk arra, hogy egy-egy jogszabályt lehet így is, meg úgy is értelmezni. Az egyik ilyen a kétnyelvű közlekedési táblák kihelyezésének a kérdése. Somogyi Szilárd a Tábla-bla-bla-bla című írásában a „lehet vagy nem lehet” kérdését járja körbe. 

hatter_magyar7_037_het_2021

Mi minden történhet huszonkét kilométernyi tátrai gyaloglás alatt? A gyönyörű táj és a friss levegő feletti öröm és megelégedés érzése gyorsan szertefoszlik, ha a túratársaknak nem tetszik a magyar szó. Erről olvashatnak Pomichal Krisztián jegyzetében.

Pápalátogatás a koronavírus árnyékában a címe B. Vida Júlia írásának. Minden nép örül, ha ellátogat országába Ferenc pápa, aki keveset utazik. Biztos nem véletlen, hogy a közép-európai térséget választotta, ahol még sokan ragaszkodnak keresztény hitükhöz.

hitelet_magyar7_037_het_2021

Kövesdi Károly folytatja a felvidéki könyvkiadás gondjairól szóló írását. A nemrég megtartott budapesti 92. Ünnepi Könyvhét szerény felvidéki részvételéről Hodossy Gyulát, a Szlovákiai Magyar Írótársaság elnökét, a Lilium Aurum kiadó igazgatóját kérdezte.

Arról, hogy a Háry János sikeres bemutatója után milyen lesz az őszi turné, és hol látható majd a Teátrum előadása, Virsinszky Tamás ír, arról pedig, hogy milyen is volt a híres betyár, Sobri Jóska utolsó napja, Lacza Tihamér tollából olvashatunk a Leporolt históriák sorozatban. A Múltunk rovatban Böszörményi István a losonci Szilassy Bélára emlékezik, aki birtokán és református főgondnokként népe felemeléséért dolgozott, majd az országos politikába is bekapcsolódott a két háború között.

A kórház jóhírét egymásnak adják a kismamák. Ezzel magyarázható, hogy az érsekújvári kórházban egyre több csecsemő születik. Bokor Klára orvostól, ápolótól és kismamáktól érdeklődött a koraszülöttek ellátására szakosodott kórházról.

tajaink_magyar7_037_het_2021

A fogyatékosságügyi biztos egy napot Dunaszerdahelyen töltött. Hozta magával a jogászokból álló csapatát is, hogy a helyben feltett kérdésekre válaszolhassanak. erről tudósít Reczai Lilla. Gútai szakember , a helyi Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont előző igazgatója, Decsi Katalin került az oktatási minisztérium fejlesztési főosztályának az élére. Vele beszélgetett tervekről és lehetőségeiről Nagy-Miskó Ildikó. Maradva az oktatási témánál Agócs Szvorák Emese a nagyhírű füleki gimnázium megalapításának körülményeiről ír egy egykori maturanda visszaemlékezései nyomán.

Portréfilm készült Ág Tiborról, a neves népzenekutatóról a szepsi Bódva-völgyi Stúdió műhelyében. Fábián Gergely a rendezőt, T. Nagy Imrét kérte meg, hogy mutassa be a filmet. Az ismét aktív Pósa Lajos Társaságról Virsinszky Tamás,  a 110 éve felavatott pozsonyi Petőfi-szoborról Dunajszky Éva írt.

Vajon mi kell a boldog öregséghez, és mi a hosszú élet titka? Ezt a kérdést csak a nagy öregek tudják megválaszolni. A Nádszegen élő 100 éves Gombos Rudolf az örök szerelem megfiatalító erejében hisz, olvasható Szomolai Andrea cikkében.

Hogyan lehet negyvenféle chilipaprikát nevelni kert nélkül? Márpedig lehet, derül ki Kaszmán Zoltán írásából, aki ellátogatott az építészmérnökként is tevékenykedő Molnár Tiborhoz Zselízre.

Nagy az öröm a bodrogközi madarászok körében, hogy hosszú idő elteltével visszaköltözött hozzájuk a szalakóta. Ez a csodaszép, fokozottan védett madár a megtalálta a kihelyezett mesterséges odúlakokat, és remélhetőleg jövőre is a Bodrogköz felé veszik az irányt Afrikából, olvasható Molnár Gabriella cikkében. 

 

Együnk több halat, ajánlja a dietetikus Szilágyi Orsolya, s ne csak tengerit, az édesvízi halakat is érdemes felvenni az étlapra.  

kavezo_magyar7_037_het_2021

Kenyeres Oszkár a megkapóan szép Háromszék tájaira kísér el,

hazajaro_magyar7_037_het_2021

majd Agócs Szvorák Emese a pirográfiáról, mint hasznos hobbiról ír. Íz-lelő rovatunkban Szabó B. Csilla újra gondolta a húslevest, és a kimarad főtt hús felhasználására is ad receptet.

izlelo_magyar7_037_het_2021

Vass Gyula cikkéből megtudhatjuk milyen lett a Seat Ateca Style 1.5 TSI a frissítés után.

teszten_magyar7_037_het_2021

Szurkoló rovatunkban a DAC-Slovan döntetlenéről, illetve Buchinger Iván diadaláról olvashatnak Rajkovics Péter és Rajkovics György írásaiban.

szurkolo_magyar7_037_het_2021

A Magyar7 37. számában is megtalálják a részletes műsort és a keresztrejtvényt. A templomokat bemutató sorozatunkban ezúttal a hidaskürti Szent Kereszt Felmagasztalása templom került lapunk hátsó borítójára. Mellékletként megtalálják az Előretolt helyőrség szeptemberi számát.

borito_magyar7_037_het_2021

Kellemes időtöltést, jó olvasást kívánunk lapunkhoz. És ne feledjék, ha még nem előfizetői a Magyar7-nek, a Felvidék egyetlen közéleti hetilapjának, meg is vásárolhatják, nem csupán a standokon, már a postahivatalokban is kapható.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.