2026. szeptember 5., 16:57

Egyéves a komáromi Kamarum sörfőzde

Bár a két komáromi magánvállalkozó, Gyuricsek Attila és Kuzma György fejében már évekkel ezelőtt megszületett az ötlet, hogy kézműves-sörfőzdét kellene nyitni a komáromi központi erődben, a nagy álmuk, vagyis a Kamarum sörfőzde beindítása csak egy évvel ezelőtt vált valóra. Azóta már többfajta szűretlen, pasztörizálatlan, üveges és csapolt sört kínálnak.

komáromi Kamarum sörfőzde
Sok helyi sörbarát és turista látogatja az erődbeli sörözőt
Fotó: Nagy Miskó Ildikó

1696-ban Komáromban alakult meg a történelmi Magyarország első sörfőző céhe, amely a 18. század közepén fokozatosan hanyatlásnak indult. Az utolsó két helyi sörfőzde a 19. század közepén szűnt meg, és csak a második világháború után indult újra a sörgyártás a régióban. Ógyallán létrejött az a sörgyár, amely az Arany Fácán márkájú sörével egyre nagyobb népszerűségre tett szert. 1995 óta a Heineken konzorcium égisze alatt működik, s manapság már összeurópai szinten is a vezető gyárak közé tartozik.

A járási székhely Klapka lakótelepén 1995-ben kezdte meg működését a Sigip manufaktúra, amely 13 évig főzte a Karl Beer elnevezésű sörét, ám a kis sörgyár 2008-ban tönkrement. Bő tíz év múlva Gyuricsek Attila és Kuzma György ott képzelte el a kézműves söröket készítő üzem megnyitását, de végül nem így lett.

komáromi Kamarum sörfőzde
Balról jobbra Richard Vetyška és Gyuricsek Attila
Fotó:  Nagy Miskó Ildikó

A Kamarum–Komárom Városi Sörfőzde társaság megalapításával 2025-ben újabb fejezethez ért a komáromi sörfőzés története. Gyuricsek Attila és Kuzma György egy tapasztalt cseh sörfőző mestertől, Richard Vetyškától sajátította el a sörkészítés kulisszatitkait.

Klapkát, IPÁ-t, meggysört vagy mást hörpintgetne?
A tervünk kezdettől fogva az volt, hogy másféle söröket főzzünk, mint amilyenek térségünkben már kaphatók. Én odahaza korábban próbálkoztam sörfőzéssel, Gyuri pedig közgazdászként jobban ért a pénzügyekhez és a marketinghez, s rajtunk kívül a fő befektetőnk, a dunaszerdahelyi Papp Jaroslav is bízott a sikerünkben. Miután a komáromi városi önkormányzat jóváhagyta a kérelmünket, az Öreg erőd nonprofit szervezet közreműködésével 25 évre bérbe vehettük a kaszárnyaépület három helyiségét. Közel négy évig tartott a felújítás és a szükséges technológia beszerelése a műemlékvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírások betartása mellett, és tavaly végre elindíthattuk a vállalkozásunkat

– mondta a lelkes társtulajdonos, Gyuricsek Attila. Az egyik helyiségben főzik a sört, a másikban alakították ki az ülőhelyekkel ellátott degusztációs helyiséget, a harmadikban pedig csapolnak és árusítanak.

Klapka-sör
A 12-es világos, lager típusú sör Klapka tábornok nevét kapta
Fotó:  Nagy Miskó Ildikó

Első sörük 12-es világos, lager típusú, amely Klapka tábornok nevét, a 10-es világos sörük a Villa Camarum, a félbarna 11-es pedig a  Kronwerk nevet kapta. Ezután a 13-as Ferdinánd IPA-val és a hölgyek kedvencének számító meggysörrel bővítették a választékot.

Mindegyik sörük kapható PET-palackos, literes kiszerelésben és csapolt formában is, miközben az utóbbi kapósabbnak bizonyult. Összességében egy év alatt 300 hektoliter sört főztek és értékesítettek.

Műsorszervezés, folyamatos terjeszkedés 

Szívesen bemutatják a sörfőzdét az érdeklődőknek. A legalább 10 fős csoportokkal ismertetik a sör történetét a sumerektől napjainkig, beszélnek a komáromi sörfőzés hagyományairól, valamint a söreik összetevőiről, a technológiáikról és a sörfőzés folyamatáról.

– A 9 eurós jegyár a kézműves söreinkből álló kóstolókészletet is tartalmazza. Ez a lehetőség nagyon közkedvelt a turisták és a helyi cégek körében is. Közösségkovácsoló céges bulikat, legénybúcsúkat szintén tartanak a sörözőnkben, ahol zenét is tudunk biztosítani nekik – mondta el Attila.

komáromi Kamarum sörfőzde
A Kamarum sörfőzde műszaki berendezése
Fotó:  Nagy Miskó Ildikó

A Kamarum–Komárom Városi Sörfőzde termékeivel a várfalakon kívül is találkozhatnak.

A Klapka vendéglőben csak a Klapka sörünket árusítják, a II. lakótelepi Barbell and Beer sörözőben a csapolt söreinket népszerűsítik, míg a belvárosi szórakozóhelyeken – ilyen az Európa szálló, a Locals, a Bottéka vagy A világ kávéi – palackos söreink kaphatók, akárcsak a Városháza melletti turisztikai-információs irodában és a Kaufland áruházban. Egyes helyeken díszdobozos kiszerelések is megtalálhatók.

Hogy mégis mitől egyediek ezek a sörök, Gyuricsek Attila elmondta, többféle alapanyagot használnak, mint a nagy sörgyárak. Ez adja a sörök más, teljesebb ízvilágát, és ezért kicsit drágábbak is a klasszikus söröknél.

Alkoholmentes sör iránt eddig nem nagyon mutatkozott érdeklődés, s mivel azt pasztörizálni kell, ahhoz egy új gépre is szükségünk lenne. De lehet, hogy később az is bekerül a választékunkba

– mondta Attila, hozzáfűzve, hogy októberben zenével, gasztrokínálattal is fűszerezett sörfesztivált rendeznek, ahol rajtuk kívül más kézműves sörfőzdék is bemutathatják és árusíthatják a termékeiket.

komáromi Kamarum sörfőzde
Habzó nektár a javából
Fotó:  Nagy Miskó Ildikó

– Elégedettek vagyunk az egy év alatt elért eredményeinkkel, további tervekből pedig kifogyhatatlanok vagyunk. Mivel még több sört is tudnánk főzni, a jövőben más városokban, például Dunaszerdahelyen, Érsekújvárban, Párkányban is szeretnénk forgalmazni a söreinket. Ez lenne a születésnapi kívánságunk, hogy tudjunk terjeszkedni, egyre nagyobb legyen a forgalmunk, és egyre ismertebbé váljanak a termékeink.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/35. számában.

Megosztás
Címkék