Egy szunnyadó borvidék felvirágoztatatása
A Szlovákiai Magyar Borászok Társasága a közelmúltban új elnökséget választott a párkányi Borok Házában megtartott éves közgyűlésén. A három alelnök egyikeként a keleti régió borászainak munkáját Varga Attila segíti.
A királyhelmeci születésű fiatal borászt a kassai márais gimnáziumi éveit követően az egyetemi tanulmányai hívták Budapestre. Az Óbudai Egyetemet elvégezve a munkája miatt ottmaradt, de szülővárosával és a Bodrogközzel is aktív kapcsolatot ápol. Ennek oka, hogy az édesapja által művelt, csaknem öt évtizedes múltú szőlészetet tíz évvel ezelőtt, éppen az ő hatására kezdték megújítani. Előbb családi vállalkozássá alakulva, 2019-től pedig már bejegyzett borászatként forgalmazzák kézműves boraikat. Ennek köszönhetően pincészetük megalakulásától tagja a hazai magyar borászokat tömörítő polgári társulásnak.
Szívesen elvállalta a keleti alelnöki tisztséget, örül annak, hogy eddigi tapasztalatait, tudását kamatoztatva mások fejlődését is segítheti majd. Életvitelszerűen ugyan a magyar fővárosban él, mégis könnyen tud ingázni a Párkány–Budapest–Bodrogköz háromszögben, illetve nem elhanyagolható szempont talán az sem, hogy többéves kapcsolati „hálóval” rendelkezik borászkörökben.
A polgári társulás elnökét, Geönczeöl Attilát is évekkel ezelőtt, egy budapesti borfesztiválon ismerte meg. Tulajdonképpen azt a feladatot kapta, hogy az elfeledett bodrogközi borászatot felvirágoztassa. Ahogy mondja, itt a borok minőségével nincs gond. Zseniális adottságú maga a terroire. A termőtalaj vulkanikus eredetű, jól megmunkálható a könnyű szerkezetű felső rétege. Az alatta lévő termőréteg pedig ásványokban gazdag, a lávafolyam üledékes kőzeteinek köszönhetően bőven van még ma is miből táplálkoznia itt a szőlőtőkéknek.
Apja 1991-ben hozta be a régióba az idén Pribina-díjban részesült dr. Korpás András nemesítéséből származó Devín fajtát, így már a kilencvenes években ez lett az egyik legkeresettebb boruk. Az a célja, hogy a bodrogközi borászok nedűi felkerüljenek Szlovákia, illetve a Kárpát-medence kereskedelmi borászati térképére.
A történelmi Zemplén vármegye magyar nyelvterületének három legjelentősebb tájegysége a Tokaj Hegyalja és Hegyköz mellett a Bodrogköz. A három folyó – a Tisza, a Bodrog és a Latorca – által határolt egységes természeti tájat, a Bodrogközt a trianoni határ kettészelte. Az ezt követő néprajzi vizsgálatok zömében az anyaországban hagyott területének 59%-ára szorítkoztak, méltatlanul elfeledve ezzel a Felső-Bodrogköz vidékét, annak ellenére, hogy a legrégebbi hagyományokra támaszkodó tájegység.
A térség borkultúrájáról már az 1300-as évekből fennmaradt írásos emlékek is tanúskodnak. Ezek Bodrogszerdahelyt, Kiskövesdet, Nagykövesdet, Bodrogszentest (mai nevén már csak Szentes), Kisgérest és Királyhelmecet jelölik jellemzően szőlészettel foglalkozó településekként, amelyek két szigethegység, a Kövesdi és a Királyhelmeci hegység köré csoportosulnak.
A régió borkultúrájának virágkora az 1600-as évekre tehető, ugyanis ekkorra lettek a legnagyobb kiterjedésűek a szőlővel beültetett területek. Számomra új információ volt a Varga Attila által említett érdekesség: A Rákóczi-szabadságharc idején a vidéket megtépázó komoly pestisjárvány ellenére Bél Mátyás így ír a Királyhelmeci hegyről: „a lejtő oldalait a szőlők meg a gyümölcsfák mindenütt úgy beárnyékolják, hogy majdnem azt hiszed, hogy a Champs Elysées szépséges környezetét látod itt.”
Az elsődleges vulkáni tevékenység során létrejött felső-bodrogközi dűlők homokos talajok, jellemzően andezit alapkőzettel, helyenként andezittufával.
Sokáig ugyanazokat a szőlőfajtákat termesztették itt is, mint Tokaj- Hegyalján, amelyekből az 1885-ös filox-éravészt követően mára három szőlőfajta a meghatározó – a furmint, a hárslevelű és sárga muskotály. Ezek mellé jött a rizling, mint főfajta, valamint a cserszegi fűszeres, az irsai olivér, a szürkebarát, a cabernet sauvignon, a kékfrankos és a merlot.
Varga Attilát a boltok polcairól levehető borokról is megkérdeztem. Ahogy mondta, ezek többsége technológiai eljárással készül.
Ezután a színmustot beoltják egy nemesített élesztőgombával, ami nemcsak a rossz, de a jó baktériumokat is megöli, majd átveszi az uralmat az erjedésben. Az erjedési hőmérsékletet sem bízzák a véletlenre, továbbá tápsókat adnak az erjesztési folyamathoz meg különböző egyéb adalékanyagot. Nem csoda, ha ennyi „kémia” elfogyasztása után rengetegen küzdenek az ételintolerancia különböző fajtáival – mondta a bodrogközi borász, aki egyre gyakrabban hallja borászberkekben azt, ami a saját meggyőződése is, nevezetesen, hogy hiányzik a bor esszenciája, a lelke, a tájjellege, aminek benne kellene lennie. Ahogy mondja, mindettől függetlenül kaphatók kiváló technológiai borok is.
A bodrogköziek közül sokan vannak azon a véleményen, hogy még mindig kevesen és csak lassan képesek felfedezni szülőföldjük adottságait, értékeit. Ha pedig már tudatosítják is a kitörési lehetőségeit, csak a legkitartóbbak tudnak hinni abban, hogy megélhetést biztosító vállalkozást lehetne építeni a szülőföld valamelyik adottságára. Pedig a turizmuson belül kiváló lehetőségek vannak ott, legyen szó természetjárásról, történelmi nevezetességekről vagy akár a környék kispincéiben eltöltött borkóstolókról.
Attila meggyőződése, hogy a szülővárosa környéki borok rejtett gyöngyszemek, s ennek bizonyítéka, hogy évtizedek óta rangos díjakat nyernek ezek a borok. Kizárólag hagyományos, kézműves eljárással készülnek, héjon áztatással, seprőn tartással, jellemzően fahordókban. Mivel a Bodrogközben nincs borászati labor vagy palackozó üzem, a borászok többsége egy évben gondolkodik.
A 2015-ben palackozott rizlingjükről évek múltán egy neves magyarországi bormagazin elismerően nyilatkozott: „őszinte, szerkezetében megállná a helyét a tokaji borok mellett is – hisz annak árnyékában vagyunk – és a savai olyanok, mint egy versenyló combja.” A felvidéki borászok keleti alelnöke amondó, hogy a hagyományos, kézműves eljárásokat éppen az említettek miatt is célszerű lenne ötvözni a jelenkori technológiai elvárásokkal, mert ettől csak gazdagabb lehetne az itteni bor. Ennek meghonosítása Varga Attila célja, de először édesapját kellett meggyőznie, és a saját családi borászatukban kezdtek alkalmazni néhány újítást.
Gabi bácsi, az apa, kezdetben furcsállotta, mára már megszokta, hogy a szüret kezdetét például eltolják hajnalra, amikor még nincs olyan meleg, hogy a must mihamarább az egész évben 9-10°C hőmérsékletű pincébe kerüljön.
Boraik natúr módon készülnek, saját élesztőjükkel, nem irányított erjesztéssel, hogy az ízek teljes mértékben kiteljesedhessenek. Így tudják elérni, hogy a bor minél inkább megőrizze a területre és a fajtára jellemző örökségét. A régión belül Attila első fecskének számított ezzel a szemlélettel, de az utóbbi években örömmel tapasztalja, hogy a generációjából többen is őszintén érdeklődnek a borkészítés megváltozott kultú-rája iránt. A kürti vagy párkányi borász kollégáival beszélgetve meglepődve tapasztalta, hogy arrafelé nem, hogy elhanyagolt, elgazosodott ültetvények nincsenek, de eladó sem, ami sajnos nem mondható el a bodrogköziekről.
Ahhoz, hogy a bodrogközi borok marketingje fellendülhessen, és kereskedelmi forgalomba kerülhessenek, szükség lenne egy borászati társulat létrehozására. A Bodrogközben csupán három bejegyzett borászat tudja forgalmazni a borait, Kisgéresben, Kiskövesden és Bodrogszerdahelyen a helyi borászok polgári társulásba tömörültek, hogy borkóstolókat, nyitott pincék napját vagy más, a borral és a gasztronómiával kapcsolatos rendezvényt meg tudjanak szervezni.
Elárulta, hogy nem titkolt céljuk nívós borkóstolókat és olyan rendezvényeket szervezni majd, amelyeken egy-egy tagjuk termékeire felfigyelhetnek előbb a környékbeliek, s idővel akár a tágabb vevőkör is. Workshopokon, szakmai előadásokon az igények függvényében segítő kezet szeretnének nyújtani.
Jól működő magyarországi példákból inspirálódva céljuk létrehozni egy közösségi borászatot, ahol minden eszközt közösen, többen is használhatnának. A préseléstől a palackozásig korszerű berendezésekkel, a laboratóriummal a borok minőségét tudnák emelni. Ha valakinek lenne felesleges szőlője vagy bora, felvásárolnák, és a balatoni mintára egy közös, a Felső-Bodrogközre jellemző bort is készíthetnének. Ez kereskedelmi forgalomba kerülhetne, de akár önkormányzatok vagy egyéb szervezetek promóciós céllal is használhatnák, ezzel ápolva és népszerűsítve a régiót és borkultúráját.
Megjelent a MAGYAR7 17. számában.
