Egy füleki kötődésű műtárgy a Hónap kincse a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban
A Magyar Nemzeti Múzeumban október 25-én nyílt meg az „Egy hírnök a múltból - úrvacsorai kanna Fülekről” című kamaratárlat, melyen a nemrégiben aukción megvásárolt, 17. századi füleki református úrvacsorai kannát mutatták be a hónap műkincseként.

A megnyitón részt vett a füleki református gyülekezet vezetősége, valamint Agócs Attila polgármester és Illés Gábor, a Füleki Vármúzeum munkatársa. A kiállítást Nt. Miklós István a füleki gyülekezet lelkésze nyitotta meg. Köszöntőt mondott Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményi főigazgatója-helyettese, a műtárgyat pedig Dr. Kiss Erika művészettörténész-főmuzeológus mutatta be. Mint elmondta, az elegáns, mesteri kézzel alkotott ötvösmű 2021 karácsonya előtt bukkant fel a párizsi műkereskedelemben. A tárgy léte kisebbfajta szenzációt jelentett, hiszen a maga korában is reprezentatív mű teljesen ismeretlen volt korábban, egyetlen kiállításon, gyűjteményben, de még írott forrásban sem volt nyoma.
– emelte ki Dr. Kiss Erika.
Agócs Attila polgármester közösségi oldalán közölte, több mint 340 év rejtőzködés után került elő a füleki vonatkozású díszes, jelentős forrásértékű műtárgy.
A vár és a város – benne a református templom – 1682-es lerombolását követően azonban nyoma veszett. A díszes műtárgy 2021-ben bukkant fel egy párizsi aukción, ott sikerült megvásárolnia a Magyar Nemzeti Múzeumnak, mely erre a hónapra az füleki úrvacsorai kannát választotta a Hónap kincsévé” – írta.
A füleki úrvacsorai kanna egy hónapig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeum Rotundájában.