2021. november 28., 18:40

Egy cipősdoboznyi szeretet

Országos szinten már negyedik éve rendezik meg a "Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba?" elnevezésű karácsonyi kezdeményezést, amelynek lényege: örömet szerezni a nyugdíjas otthonok lakóinak. A Dunaszerdahelyi járás képviseletében idén is Farkas Vivien az egyik személy, akihez leadhatóak a szeretettel megtelt dobozok. Vivien december 2-ig várja az adakozó lelkű emberek dobozkáit, akik egy kis jókedvet csepegtetnének az ünnepekre az idősotthonokba.

Cipősdoboz jótékonykodás
Fotó: kolkolasky.sk

A Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba? elnevezésű jótékonysági kezdeményezés Jana Galatová és Silvia Slobodová nevéhez fűződik, akik 2017-ben egy Facebook-csoporton keresztül szólították meg az ismerőseiket, arra buzdítva az embereket, hogy készítsenek ajándékot olyan idős embereknek, akiknek nincsenek rokonaik. Az első évben nem várt mennyiségű cipősdoboz érkezett a két szervezőhöz, a következő évben pedig ennek a duplájára növekedett az ajándékok mennyisége. Ekkor már országos jelentőségűvé nőtte ki magát a kezdeményezés, amelybe a dunaszerdahelyi Farkas Vivien is bekapcsolódott. A fiatal lány a Dunaszerdahelyen működő két idősotthonba vitte a jótékonykodók által készített ajándékdobozokat, amelyekkel bearanyozta az ott lakók ünnepét.

A dunaszerdahelyi Svoboda tábornok utcában és a Barátság utcában található intézményekbe Vivi csapata segítségével az idén is beköltözik a szeretet, igaz a személyes átadásra – mint ahogyan a tavalyi évben sem – sajnos nem kerülhet sor.

Cipősdoboz jótékonykodás
Fotó:  kolkolasky.sk

Vivien idén már harmadszor csatlakozik a kezdeményezéshez, és bízik abban, hogy az utolsó héten elérik a kívánt mennyiségű dobozszámot. "2021-ben már nemcsak a dunaszerdahelyi idősotthonoknak gyűjtünk, hanem a nádszegi nyugdíjasotthonnak is, mivel a tavalyi évben is rengeteg adomány összegyűlt. Így tudtunk adni a nádszegi időseknek is. A kívánt mennyiség idén nagyjából 330 doboz, hiszen körülbelül ennyi lakója van a három idősotthonnak együttvéve. A tavalyi évben túlszárnyaltuk a 150 darabot is, és már csak reménykedni tudok, hogy idén meglesz a 330 db is" – újságolta lelkesen Vivien.

Cipősdoboz jótékonykodás
Egy boldog mosoly a sok közül
Fotó:  kolkolasky.sk

A közösségi oldalon kialakítottak egy országosan elérhető csoportot, vagyis aki szeretne csatlakozni a kezdeményezéshez, ott minden információt megtalálhat. Aki a Dunaszerdahelyi járásban él, felveheti a kapcsolatot Farkas Viviennel, vagy egyenesen a gyűjtőponton (Dunaszerdahely, La Prima Pizza, Nemesszeg utca 7550) leadhatja a kész dobozát.

A feltételekről ezen a FB-oldalon találnak több információt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.