Drágul a kassai tömegközlekedés

Augusztus 1-jétől emelkednek a kassai tömegközlekedés tarifái. Például a 30 perces jegy ára 1,20 euróra, a legnépszerűbb, 30 napos bérlet ára pedig 25-ről 30 euróra növekszik. A Kassai Közlekedési Vállalat vezetése szerint a drágulást a tranzakciós illeték, a magasabb áfa, valamint az energia- és bérköltségek növekedése indokolta.

dpmk_01_tasr.jpg
Fotó: TASR

Az áremelést a városi képviselő-testület a legutóbbi ülésén hagyta jóvá, a 33 képviselőből 18 szavazott mellette.

„A leggyakrabban használt papíralapú jegyek esetében a tarifaemelés általában 20 centet jelent az alapjegynél és 10 centet a kedvezményes jegyeknél. Hasonló változás történik az érintésmentes chipkártyával (elektronikus pénztárcával) vagy mobilalkalmazáson keresztül vásárolt jegyek esetében is” – közölte a város vezetése.

Augusztus elejétől tehát a 30 perces jegy 1,20 euróba került majd. A legnépszerűbb, 30 napos bérlet ára 25 euróról 30 euróra emelkedik. A diákok, 26 év alatti hallgatók és 70 év alatti nyugdíjasok számára kiadott kedvezményes havi bérletért 12,50 euró helyett 15 eurót kell majd fizetni.

Roman Danko, a Kassai Közlekedési Vállalat (DPMK) megbízott vezérigazgatója szerint a kassai jegyárak még mindig a legalacsonyabbak közé tartoznak Szlovákiában. „A jelenlegi jegyárak a DPMK működési költségeinek alig 30 százalékát fedezik. A módosítás után ez valamivel több mint egyharmadra nő, a fennmaradó részt Kassa városa finanszírozza. Enélkül egy 30 perces jegy nem 1 euróba, illetve augusztustól 1,20 euróba kerülne, hanem megközelítené a 3,50 eurót” – magyarázta.

Kassa, villamos, villamossínek, felújítás
Fotó:  facebook.com/kosiceofficial

Újdonságot vezetnek be a bliccelők, a jegy nélküli utazók számára. Ha valaki utazás közben nem tud érvényes jegyet felmutatni, a 80 eurós bírság helyett lehetősége lesz 20 eurós szankciós díj ellenében egy 180 napos vagy éves bérletet vásárolni.

A kényelmesebb közlekedést a park & ride (P+R) rendszer is segíti. Ha az utas az Amfiteátrum melletti parkolóban, a Steel Aréna parkolóházában vagy a Jumbo Centrum parkolójában hagyja autóját, aznap három másik személlyel együtt ingyen utazhat a kassai tömegközlekedési eszközökön. Ehhez elegendő a parkolójegy, amely a kiállítás napján éjfélig jogosít fel az ingyenes utazásra.

A tarifaemeléssel kapcsolatos változások mellett a képviselők jóváhagyták további 2,5 millió euró átcsoportosítását a város tavalyi költségvetési többletéből a közlekedési vállalat számára. Danko szerint az összeget a közlekedési szolgáltatások zavartalan működésére kívánják fordítani.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.