2021. március 19., 16:07

Döntöttek Komárom legrangosabb díjainak odaítéléséről

A komáromi képviselő-testület március 18-i ülésén megszavazta, hogy idén Albert Sándornak, a Selye János Egyetem alapító rektorának Komárom díszpolgára megtisztelő címet adományoz, Klemen Teréziát, a Lehár Ferenc Polgári Társulás alapító elnökét pedig a Lehár-kultusz többféle módon történő éltetéséért Pro Urbe - A Városért-díjban részesíti.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Idén annak ellenére csupán egy-egy személyt javasoltak díjazásra, hogy a Pro Urbe-díjat az előző években ketten kapták meg, illetve több személy közül szokták kiválasztani a legtöbb képviselői voksot kapó díjazottakat. Andruskó Imre ifj. Batta György képviselőtársával együtt jelölte Albert Sándort és Klemen Teréziát, akiket a jelen levő képviselők mindegyike méltónak talált a díjazásra.

Döntöttek Komárom legrangosabb díjainak idei odaítéléséről
Albert Sándor professzor
Fotó:  Facebook

„A nagykaposi származású Albert Sándor professzor úr, a Selye János Egyetem (SJE) alapító rektoraként beindította a mindmáig egyetlen hazai magyar egyetem működését, s éveken át, többedmagával együtt fáradhatatlanul munkálkodott annak fejlesztéséért. Ezzel kiérdemelte a Komárom díszpolgára címet, amit csak Komáromon kívül született, jeles személyiségek kaphatnak meg. A Pro Urbe-díjra pedig azért Klemen Teréziát javasoltuk, mert a 2012-ben megalakult Lehár Ferenc Polgári Társulás alapító elnökeként nagyon sokat tett városunk világhírűvé vált szülötte, Lehár Ferenc zeneszerző-karnagy emlékének megőrzéséért és munkásságának népszerűsítéséért. Személye kapcsán egyebek mellett megemlítendő a Lehár Nyár elnevezésű helyi rendezvénysorozat, továbbá az attraktív Lehár Bálok és operettgálák életre hívása és megrendezése. A Lehár Emlékév keretében pedig megjelent a budapesti Margitay Zoltánnal közösen írt,  Az operettkirály – Lehár Ferenc életútja című könyve. Ily´ módon folytatta a Lehár-kultusz éltetését, amiből korábban a nemrég elhunyt id. Bende István, Komárom egykori alpolgármestere és Varga Anna, a Városi Művelődési Központ volt igazgatója vállalt nagy szerepet“ – indokolta két javaslatukat Andruskó Imre.

Klemen terézia
Klemen Terézia

Mivel a Komáromi Napok rendezvénysorozat a pandémia miatt ismét elmarad, majd a járványhelyzet javulása után, rendhagyó, ám méltó módon adják át a város legrangosabb kitüntetéseit. Az ünnepi aktusra 2020-ban is a korábban megszokottnál szerényebb módon, a Klapka étteremben került sor. Komárom díszpolgává akkor Erdélyi Géza korábbi református püspök, az SJE Református Teológia Karának alapítója vált, a Pro Urbe-díjat pedig Kollár Zoltán vállalkozó és Kustyán Ilona nyugalmazott gimnáziumi tanár vehette át. Polgármesteri díjban azonban tavaly sem szervezet, sem egyén nem részesült, s az idén sem talál új gazdára.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.