2022. július 6., 08:56

Dobó Istvánra emlékeznek a lévai Barsi Múzeumban

A lévai Barsi Múzeum – Dobó István halálának 450. évfordulója alkalmából – 2022. július 2-ától tette elérhetővé legújabb, Stephanus Dobo de Ruzka 450 anni című tárlatát.

Dobó
Galéria
+3 kép a galériában
a múzeum és a galéria
Fotó: Kaszmán Zoltán

Léván a mai napig ápolják Dobó István emlékét. A várparkban június 11-én tartották a hagyományos várjátékokat, ennek részeként mutatta be az egyik előadás Dobó István kalandos életútját. A helyi Reviczky Házban május 26-án, halálának 450. évfordulóján emlékeztek az egykori várkapitányra. Müller Péternek, a Reviczky Társulás helytörténeti szakosztálya vezetőjének, valamint Novák Margarétának, a Barsi Múzeum nyugalmazott régész-történészének a jóvoltából ekkor került sor a szakosztály 115. helytörténeti előadására.

Július 2-ától egészen november 27-éig a lévai Barsi Múzeumban egy kiállítással emlékeznek az egykori várkapitányra.

A Dobó-kastélyban, illetve a Nécsey József Galériában bemutatásra kerülő tárlat betekintést nyer Dobó életútjába, kiemelve annak lévai vonatkozásait is. A Barsi Múzeum a saját gyűjteménye mellett az érsekújvári Thain János Múzeum néhány kiállítási tárgyát is felvonultatja.

Az egri hős, Dobó István Habsburg Ferdinánd magyar királytól 1558-ban kapta meg a lévai várat a hozzá tartozó uradalommal együtt. A lévai várkapitányt ekkor nevezték ki Bars vármegye főispánjává is. Dobó a várudvarban, a déli fal mentén építtette fel a reneszánsz stílusú emeletes palotát, vagyis a Dobó-kastélyt, amelynek munkálatai 1571-ben fejeződtek be. Manapság az épület a megyei fenntartású Barsi Múzeumnak ad otthont, felújítását most vették tervbe Léván.

Amint arról a járási székhely polgármestere, Ján Krtík beszámolt, a nemzeti kulturális műemlékek közé sorolt Dobó-kastély állapotát még 2021 novemberében mérték fel, s az eredmények megerősítették, hogy sürgős beavatkozásra van szükség:

A repedéseket haladéktalanul ki kell javítani. Mivel nemzeti kulturális műemlékről van szó, a tervdokumentáció elkészítése előtt építészeti és történeti kutatást kell végezni, és a nedvesedés kiküszöbölésére vonatkozó terveket is ki kell dolgozni.”

Nyitra megye az első szakaszban már jóváhagyta a projektdokumentáció kidolgozását. Az ún. felső és középső várra vonatkozó projektdokumentáció aktualizálásának és a Dobó-kastélyra vonatkozó terv elkészítésének költsége összesen 90 ezer euró.

Dobó
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.