Collie és Sheltie kutyusok mutatkoztak be Losoncon
Április 22-én ismét pajkos ebek csaholásától zengett a losonci városi park. Itt került sor ugyanis a Collie és Sheltie kutyafajták klubbemutatójára. Az ez évi megmérettetésen mintegy 92 kutya vett részt. Szlovákián kívül Magyarországról is érkeztek ebtartók.

A kiállításon a kutyákat típus és eredet alapján három fajtacsoportba sorolták. A rövidszőrű és hosszúszőrű Collie, illetve a Sheltie kategóriában lehetett elnyerni a legszebb kutyának járó címet. Jana Brossmannová, szervező, a Collie és Sheltie tenyésztői klub titkára portálunknak elmondta: a kiállítást kifejezetten ezen kutyafajták tenyésztői számára szervezik.
„Két körben mutatkoztak be a kutyusok. Első körben a Sheltie-ket és a rövidszőrű Collie-kat láthatta a közönség, akiket Kakas Tímea, magyarországi bíró értékelt. Őket követték a hosszúszőrű Collie-k, akiket egy németországi bíró vizsgált” – mondta a szervező.
Kakas Tímea, nemzetközi küllembíró az értékelés kapcsán elmondta, a benevezett kutyák fül- és farokállását, fogazatát, testalkatát, viselkedését, színét, temperamentumát, vagyis a fajtájára vonatkozó jellegzetességeit vizsgálta.
– avatott be a bíró.
Kruzslicz Anita Miskolcról érkezett Losoncra. Négy kutyát nevezett a kiállításra, és mint mondja, ha tehetik, mindig részt vesznek ezen a megmérettetésen.
„Idén 30 éve, hogy skót juhászaim vannak. 1993-ban vettük meg az első kutyát, akivel még csak hobbi szinten foglalkoztam. És aztán 2005-ben került hozzám az első olyan kutya, akivel elkezdődtek a kiállítások és a kutyás sport is.
– avatott be Anita.
A losonci kutyakiállítás a Collie és Sheltie kutyafajták legnívósabb versenye az évben, ahonnan nemcsak a győztesek, de minden résztvevő értékes nyereménnyel térhetett haza. A következő klubkiállítást szeptember 9-én Eperjesen szervezik.