Bővült a lévai kórház gépjárműparkja
Az AGEL társaság 23 új járművet vásárolt, amelyeknek a forgalomba helyezésével javítani kíván az általuk nyújtott egészségügyi szolgáltatás minőségén.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a lévai kórház a közelmúltban tíz darab légzésfigyelő eszközzel, továbbá két EKG-berendezéssel gazdagodott. Az ország legnagyobb járásának központi egészségügyi intézménye ezúttal a gépjárműparkját bővítette. A lévai kórházat is működtető AGEL társaság által vásárolt járművek között 18 mentőautó, két mikrobusz és három személygépkocsi található. Utóbbiak a különböző biológiai minták, vérkészítmények, adott esetben pedig a páciensek szállítását biztosítják majd.
Az AGEL társaság jelenleg Lőcsén, Késmárkon és Léván működtet közúti egészségügyi szolgáltatást.
Az összesen 764 ezer euróért vásárolt járművek 2020 májusának elejétől a nevezett településeken és azok régiójában segítik az ellátást. Léva környékén öt új mentőautót már át is adtak a forgalomnak.