Bővül az ivóvíz- és csatornahálózat Füleken
A város elmúlt hetekben induló projektjeinek egyike a vár alatti utcák szennyvízcsatorna- és a vízvezeték-hálózatának bővítése. E célra az Emberi Erőforrások operációs programból sikerült támogatást szerezni. A város két legelhanyagoltabb részének felzárkóztatására irányuló projekt a Catching up regions 2 kezdeményezés eredménye, amelyben az önkormányzat a megyével és a Világbankkal működik együtt.

A város történelmi központjában fekvő Jilemnický, Puskin és Šverma utcákban a lakosok máig nélkülözték a csatornázást és az ivóvízvezetéket. Az ott élő közel 200 személy egy része emésztőgödröket használ, más része csak ún. budit. Az esővíz nincs elvezetve, így csapadékos időben azok a kutak is szennyeződnek, melyek a lakosság egyetlen ivóvízforrását jelentik.
„Ezek az utcák egyben urbanisztikai sebei a váraljának és a városközpontnak, ahol számos turista jár. Anélkül, hogy ezen a területen utakat, vízvezetéket és csatornát építenénk, sosem sikerülhet az egész váralját a város részévé tenni – sem urbanisztikai szempontból, sem pedig a lakosság életszínvonalát tekintve” – nyilatkozta Agócs Attila polgármester.
Hozzátette továbbá, hogy a város egyéb részein is van még körülbelül 10 százaléknyi olyan terület, ahol nincs kiépítve csatornahálózat.
„Remélem, hogy ezt az adósságot is majd törleszteni tudjuk, hiszen a következő hétéves ciklusban más feltételekkel állnak majd rendelkezésre az uniós források“ – fűzte hozzá.
A jelenlegi projekt becsült összköltség kb. 335 ezer euró, ebből a támogatás mértéke nagyjából 331 000 euró. A különbözetet az önkormányzat saját büdzséjéből fedezi. Az építkezés során a csatornahálózat 407, a vízvezeték pedig 234 méterrel bővül. A vár alatti utcák vízvezeték-csatlakozásai nem részei a projektnek, az érdeklődők csatlakoztatását a munkálatokat követően a vízvezeték-hálózat üzemeltetője oldja majd meg.
– hangsúlyozta a polgármester.
Fülek önkormányzata a projekthez kapcsolódóan dotációért folyamodott aszfaltbeton utak és kövezett járdák építésére, ezeket az említett közművesítést követően alakítanák ki. A 340 ezer eurót azonban nem hagyták jóvá, ezért a város az ismételt kérelemre újabb alkalmas pályázati kiírást keres.