Bokor Klára emléke a fiatalok történeteiben él tovább
Emlékezés és új utak az ismeretlenbe – ez a két gondolat szőtte át legerősebben a BOK-díj átadó ünnepségét, amelyet 2026. május 21-én tartottak a szőgyéni könyvtárban. Az alkalom egyszerre szólt Bokor Klára újságíró emlékéről és arról a fiatal nemzedékről, amely most keresi saját hangját, saját történeteit.
A BOK-díj nem sokkal Bokor Klára halála után indult útjára. Seres Róbert szőgyéni író olyan kommunikációs pályázatot álmodott meg az alapiskolák 6–9. évfolyamos tanulói számára, amelyben a diákok műfaji megkötés nélkül, alkotói szabadsággal dolgozhatták fel a hívószót: ismeretlen. A pályázat nem azt várta tőlük, hogy megtanult formákat ismételjenek, hanem azt, hogy merjenek gondolkodni, kérdezni, történetet építeni, és mindezt a saját hangjukon szólaltassák meg.
A felhívásra négy településről – Párkányból, Kürtről, Köbölkútról és Szőgyénből – összesen huszonhárom pályamű érkezett. A szövegek világa már önmagában is sokat elárult arról, mennyiféleképpen lehet megközelíteni egyetlen szót. Novellák, kalandtörténetek, mesék, belső utazások, félelmetes történetek és filozofikusabb hangvételű írások kerültek a háromtagú zsűri elé.
A díjátadó első részében Bokor Klára élete és hivatása került közelebb a résztvevőkhöz. A jelenlévők megnézhették bolíviai dokumentumfilmjét, amely távoli tájakat, más ritmusú életeket és egy számunkra kevésbé ismert kultúrát hozott be a könyvtárba. A filmben nem az egzotikum volt az igazán fontos, hanem az a figyelem, amellyel Klára az emberek felé fordult. Érdekelte őt az életmódjuk, a hitük, a szokásaik, az a belső rend, amely összetart egy közösséget. Ehhez nem elég útra kelni. Ehhez kíváncsinak kell lenni, kérdezni kell tudni, és úgy hallgatni, hogy a másik ember története valóban teret kapjon. Ez jellemezte újságírói magatartását is, amely nem egy pályázó diáknak inspirációt is jelentett.
Bokor Klára példája a diákok számára is közel hozta azt a gondolatot, hogy egy helyi ember is eljuthat messzire. Nemcsak a földrajzi térképen, hanem abban a hozzáállásban is, amely Klára védjegye volt: a nyitottságban, a kíváncsiságban, a másik ember iránti figyelemben.
Erről is szó esett abban a pódiumbeszélgetésben, amelyben Molnár Judit főszerkesztő, a zsűri egyik tagja avatta be a diákokat az újságírói munka világába. Arról beszélt, hogy a jó újságíró kreatív, kritikus és kitartó. Keresi a történetet, és nem fél kérdezni. Szóba került a szerkesztőség megtartó ereje is: az a közeg, ahol vitákból, új szempontokból, közös gondolkodásból formálódik egy-egy írás. A diákok fegyelmezetten, figyelmesen hallgatták, és talán sokan közülük először hallották így kimondva, hogy az írás nemcsak az ügyességen múlik, hanem egy közösséghez való tartozáson is.
A megemlékezést és az újságírói létbe való betekintést követően Smidt Vera zsűritag az értékelés során kiemelte, hogy több pályaműben olyan szimbolikus, filozofikus tartalommal találkoztak, amely e korosztály vonatkozásában ritkán születik meg ilyen természetességgel. A zsűri munkáját éppen ez tette nehézzé: a szövegek más-más úton közelítettek az ismeretlen fogalmához. Volt, aki kalandként látta, volt, aki félelemként, más belső utazásként, megint más egy mese vagy képzeletbeli világ kapujaként.
A pályázat egyik fontos feltétele az volt, hogy a diákok saját gondolatból dolgozzanak, számítógépes vagy mesterséges intelligenciára épülő segítség nélkül. A beszélgetésekből kiderült, hogy többeket filmélmények, olvasmányok vagy személyes tapasztalatok indítottak el. Akadtak olyan tanulók is, akik ismerték Bokor Klárát, részt vettek korábbi úti beszámolóin, és az ő személye miatt is közelebb érezték magukhoz a pályázatot.
Ezt Nothart Erika, szőgyéni pedagógus is megerősítette: a diákok önként, nagy lendülettel jelentkeztek a megmérettetésre. Ebben bizonyára szerepe volt annak is, hogy Bokor Klára emléke személyes kapcsolódásként volt jelen számukra.
A versenyen három különdíjat is kiosztottak. A leglendületesebb szövegért járó elismerést a párkányi Héger Réka Lilien kapta; a legmeghatóbb történetet Bábindeli Nóra írta Köbölkútról; a legizgalmasabb pályaművet pedig a szőgyéni Nágel Damián fogalmazta meg. A fődíjat Ertinger Paula Jessica nyerte el Kürtről.
Paula a díjátadó után csendesen állt a fényképezőgépek és kamerák kereszttüzében. Nem úgy, mint aki számított erre az elismerésre. A meghatódottság ott volt az arcán, visszafogottan, minden nagy gesztus nélkül. Amikor arról kérdeztem, vannak-e tervei az írással, elmesélte, hogy az már régóta része az életének, de eddig nem gondolt arra, hogy komolyabban is foglalkozhatna vele. A díjat a kezében tartva mégis azt mondta: reméli, hogy az írás az élete része marad.
Seres Róbert, a BOK-díj ötletgazdája és koordinátora a gála után felszabadultan beszélt az elmúlt hetek tapasztalatairól. Két hónappal korábban még csak egy lehetséges próbaként gondolt a pályázatra. Arra volt kíváncsi, meg tud-e mozdítani egy ilyen kezdeményezés iskolákat, diákokat, pedagógusokat. A válasz gyorsan megérkezett: első alkalommal már négy iskola kapcsolódott be, huszonhárom pályaművel.
A folytatás természetesen a támogatásokon és a pályázati lehetőségeken is múlik. Az első BOK-díjat mindenféle pályázati forrás nélkül valósították meg. Amikor azonban Seres Róbert támogatókat szólított meg, sokan gondolkodás nélkül az ügy mellé álltak. Ismerték Bokor Klárát.
A Ma7, a Mánya, a Kránium Print és a további helyi segítők nem egy névtelen programhoz csatlakoztak, hanem egy ember emlékéhez, egy különleges örökséghez. Így a BOK-díj első gálája jóval több lett egyszerű eredményhirdetésnél.
Bokor Klára egykor mások történeteit mesélte el. Most az ő emlékére kezdtek el történeteket írni és önmagukban is keresni a diákok. Ettől lett ez a díj eleven: nem kőbe vésett emlékmű, hanem valódi mozdulat. Sercegő tollhegy a papíron. Fiatal hangok sora, amelyek vágynak az olvasóra. Talán az a legtöbb, amit egy jó pályázat adhat, hogy útjára indít valamit. Új tapasztalatot, új bátorságot, új történeteket ad a résztvevő diákoknak; mindeközben emlékeztet arra is, hogy az ismeretlen nem mindig valami távoli dolog. Néha ott kezdődik, amikor egy fiatal először meri komolyan venni a saját gondolatait.
Megjelent a Magyar7 2026/22. számában.
