2021. március 8., 11:51

Bodrogközben és az Ung-vidéken most születtek a legjobb tesztelési eredmények

Idén az önkormányzatok által szervezett teszteléseken a Bodrogközben és az Ung-vidéken még nem születtek ennyire jó eredmények, mint március első hétvégéjén. 

A kisgéresi tesztelőcsapat

Összesen 20 polgármestert kérdeztünk meg, és ezek közül tizenháromnak a településén, név szerint Kistárkányban, Bodrogszentesen, Kisgéresben, Kiskövesden, Borsiban, Kaposkelecsényben, Zétényben, Polyánban, Perbenyíkben, Ladmócon, Őrösben, Radban, Csicserben nem találtak fertőzöttet.

Nagyszelmencen 252, Szomotoron 374 teszteltből mindössze egy-egy ember bizonyult  pozitívnak. Leleszen 451 ember vett részt a mintavételen, Nagytárkányban 570 fő, és mindkettőben ketten lettek fertőzöttek.

Battyányban 487 fő volt a mintavételen, és három fertőzöttet találtak. Bodrogszerdahelyen 1149 fő adott mintát, és 6 fertőzöttet szűrtek ki. Királyhelmecen is óriási javulás következett be, hiszen két héttel ezelőtt még 59, majd egy héttel később 27 volt a fertőzöttel száma, most pedig a 2660 letesztelt közül mindössze 14 esetben lett pozitív a teszt,  azaz 0,53 százalékban. Ugyanakkor néhány településvezető arra figyelmeztetett: még nem vagyunk a járvány végén, nincs itt a lazítás ideje. Továbbra is vigyázzunk egymásra, tartsuk be a járványügyi előírásokat, mert azok nem véletlenül születtek!

Miután az FFP2-es szájmaszk használata kötelező lett a boltokban illetve a tömegközlekedésben, ám azok egyelőre hiánycikknek számítanak, néhány település vezetője megpróbálta azt beszerezni lakosai számára.

Csicserben, Kaposkelecsényben és Kistárkányban például már ingyenesen szét is osztották azokat. Remélhetően hamarosan követőkre is találnak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.