Bodrogköz: a kiaknázatlan lehetőségek tárháza
A királyhelmeci Szunyog László valódi lokálpatrióta. Feleségével együtt naponta utaznak munkahelyükre, László ráadásul mindennap két órát tölt utazással. Mégsem jutott soha az eszükbe, hogy elhagyják Bodrogköz szívét, és közelebb telepedjenek le a munkahelyükhöz.
Aki ennyire ragaszkodik a szülőföldjéhez, az valószínűleg el is gondolkodott már azon, hogyan lehetne otthonosabbá tenni ezt a vidéket, hogyan lehetne élhetőbbé tenni a hármas határ közelében fekvő régiót, amelyről a nagypolitika évtizedek óta tudatosan megfeledkezik.
Mérnökemberként hogyan látod, milyen változások kellenének ahhoz, hogy a fiatalok itthon maradjanak?
Az elmúlt években elvégzett infrastrukturális karbantartások már nagyon időszerűek voltak a városunkban. Szükség volt a művelődési ház és a ravatalozó felújítására, a sportcsarnok és a csatornarendszer teljes kiépítésére. Ugyanakkor önmagukban ezek a beruházások nem segítik a fiatalok itthon maradását.
A fiatalok jelentik a jövőt, elemi érdekünk lenne, hogy munkahelyeket teremtsünk számukra, mert egyedül ez tarthatja meg őket a szülőföldjükön. Ehhez kevés néhány kisvállalkozó.
Olyan üzemekre lenne szükség, amelyek sok ember megélhetését tudnák biztosítani. Mindez ipari park nélkül megoldhatatlan feladat. 1989 előtt voltak üzemeink, gyárunk, de ezek közül egyik sem volt anyavállalat, így a rendszerváltás után a kihelyezett üzemegységek az elsők között zártak be.
Ráadásul a mezőgazdasági adottságainkkal sem tudunk kellőképpen élni.
Mára a mezőgazdaság transzformálódott, és nem igényel jelentős munkaerőt.
Amióta megszűnt, a szőlővel beültetett területek jelentős részét senki sem műveli. Ha a tőlünk 30 km-re fekvő Kisvárda közelében létrehozott savanyítóüzem termékeit tonnaszámra tudják értékesíteni, akkor itt sem lenne haszontalan ötlet egy feldolgozó létrehozása. És akkor nemcsak azt termesztenék a gazdák, amit az állam támogat, hanem azt is, amit az üzem felvásárolna tőlük. Tudom, hogy Csehországból, Lengyelországból egyszerűbb behozni a zöldséget, gyümölcsöt vagy az áruházláncokban megvásárolni, de a hazai csak finomabb! Főleg ha az adottságok is megvannak hozzá, sőt az itt élők megélhetését is biztosítani tudná.
Bodrogköz tájai és történelmi emlékei ugyancsak csábítóak lehetnének, ha komolyan foglalkoznának velük.
A múlt nyáron, amikor a járványhelyzet miatt kevesen mertek külföldre utazni, a szlovák turisták korábban soha nem tapasztalt számban jelentek meg a vidékünkön. Eljöttek a hármas határhoz, a Tisza-partra, a Csonkavárhoz. Mindent szerettek volna látni, ami ennek a tájnak a jellegzetessége. Azután szerettek volna megebédelni, beülni egy cukrászdába. Csakhogy nálunk vasárnaponként semmi sincs nyitva. Így hiába álmodozunk turizmusról! Az idegenforgalom beindításával képesek lennénk a Bodrogközben új hagyományt teremteni.
Hatalmas potenciál van ebben a vidékben, mégsem látok előrelépést ezen a téren. Néhány panzió, egy-két étterem ugyan akad, a színvonaluk sem rossz, de egy autóbusznyi embert nem tudnánk egy helyen megetetni, elszállásolni.
Vagyis jó lenne megtanulni eladni magunkat.
Igen, és meg kellene becsülni a 20 eurós bevételt is. Ráadásul sokat tanulhatnánk a határ túloldalán, az anyaország falvaiban történő fejlesztésekből. Hatalmas potenciál van például a vizeinkben, a kerékpár- vagy a borturizmusban. Egy információs irodára is szükség lenne, amelynek a munkatársa naprakészen útba tudná igazítani, ajánlatokkal ellátni az ide érkezőket.
Lehetnének tanösvényeink, hiszen a Ticce és a Tajba természetvédelmi területei a természet szerelmeseinek nyújthatna feledhetetlen élményt. Most, hogy a magyar kormány felújította a borsi Rákóczi-kastélyt, benne a legmodernebb technikával készült virtuális valóságszobával, szabadulószobával, körpanorámás filmvetítéssel, esélyt kaptunk arra, hogy bővüljön a kínálatunk, és még több látogató érkezzen ide. Ráadásul hamarosan beindul a kishajójárat is Borsi és Sárospatak között, készül egy kerékpáros és egy kajak-kenus táborozóhely is. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy felfedezzenek bennünket, hogy mi is részesei legyünk a zempléni turizmusnak. Nem kellene elhagyni magunkat, hiszen bárhová nyúlunk, ott a lehetőség. Csak meg kell látni, rá kell érezni, ki kell használni! Mert most van érdeklődés, igény! Újítsuk fel a Tisza-partot, amely egykor a Pannon-tenger partja volt, rendezzünk kerékpárkörversenyt, a folyóinkon indítsunk csónaktúrákat, lendítsük fel a horgászturizmust. Adjunk helyet csapatépítő tréningeknek. A végtelenségig lehetne sorolni az ötleteket.
Mindehhez persze arra is szükség van, hogy a régió képviselete a lehető legnagyobb számban ott legyen mindenütt, ahol a döntések születnek.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/7. számában.
