Beszélni nehéz?
Ötvenötödik alkalommal rendezte meg Kassán a Kazinczy Napok rendezvénysorozatát a Csemadok Kassai Városi Választmánya. Beszélni nehéz? – ez az idei rendezvény központi témája.
Az 55. Kazinczy Napok megnyitóján Duncsák Mária, a Csemadok Kassai Városi Választmánya alelnöke rámutatott, a rendezvény első évfolyama, 1967 októbere óta igen sokat változott a világ, és ezzel együtt a mi helyzetünk is itt, a Felvidéken. A több mint százéves kisebbségi lét megtizedelte a magyarságot, egyre jobban zsugorodnak a magyar közösségek, egyre kevesebben beszélünk magyarul.
Felidézte, 1967-ben még Kazinczy Nyelvművelő Napok volt a rendezvény neve és tudományos konferenciaként működött éveken keresztül. Az utóbbi időben azonban ez mind tartalmi, mind szervezési szempontból megváltozott. A nyelvművelő jelző lekopott, maradt a Kazinczy Napok, ami nyelvi-kulturális rendezvénnyé alakult át, az emberközpontú nyelvművelés került előtérbe.
– A célunk azonban 55 év elteltével is ugyanaz, mint amikor elindult ez a rendezvény: Kazinczy Ferenc szellemében ápolni, védeni, csiszolni anyanyelvünket. Csak
mára hangsúlyosabbá vált a nyelv, illetve identitásunk megőrzésének a feladata
– mondta Duncsák Mária. Hozzátette, tudatosítanunk kell, hogy a nyelv nem muzeális érték, nem lehet betenni egy vitrinbe. Nap mint nap gyakorolni kell és megélni, beszélni, használni, minél többször, mindig és mindenütt.
Az idei Kazinczy Napok programjában szó volt egyebek mellett Petőfi és Kazinczy kapcsolatáról, Petőfi útirajzainak nyelvi jellemzőiről vagy a kárpátaljai magyarok anyanyelvi oktatásának, anyanyelvhasználatának alakulásáról a háború árnyékában, arról, hogyan lehet magyar nyelvű otthont teremteni külföldön, emellett megemlékeztek Kováts Dánielről, Fehér Józsefről és Grendel Lajosról, de volt könyvbemutató és ifjúsági programok is.
A Kazinczy Napok, hagyományosan, Kazinczy Ferenc Fő utcán található emléktáblájának megkoszorúzásával ért véget. Magyarország kassai főkonzulátusa nevében Barta Zsófia Zsuzsanna konzul köszöntötte a megemlékezőket, s úgy fogalmazott, mi, magyarok tudjuk azt, hogy
identitásunk legfőbb hordozója a nyelvünk, amely a magyar észjárás, a magyar gondolkodásmód egyik legfontosabb kifejezőeszköze
is, s ezért is fontos, hogy megemlékezzünk a magyar nyelvújítás legkiemelkedőbb alakjáról, zászlóvivőjéről, Kazinczy Ferencről.
Pomozi Péter, az ELTE BTK Finnugor Tanszékének docense, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatója ünnepi beszédében úgy fogalmazott, Kazinczy nagysága abban áll, hogy a korának vitatkozó, vitatott, de zseniális összegzőjeként összefoglalja az előzményeket és utat mutat a jövőbe. Mint kifejtette, általában nem szoktuk tekintetünket a nyelvújítási viták koránál messzebb vetni, pedig az anyanyelv fontosságának gondolata már Sylvester Jánosnál megjelenik, aki 1539-ben, a Grammatica Hungarolatina-ban azt írja:
„Ugyanúgy járunk mi is, mint azok az emberek, akiknek mérhetetlen kincs van elásva a kertjükben, és mégsem tudják felhasználni, holott nyomorultul szegények, mert nem tudják, hová van a kincsesláda elrejtve. El volt rejtve idáig anyanyelvünk kincsesládája is, amelyet most találtunk meg. Ha nem vonakodunk élni vele, akkor rövidesen koldusszegényekből dúsgazdagokká lehetünk”.
Ez nagyon korai az európai kultúrtörténetben, Sylvester gondolata két évszázaddal megelőzi az európai fő kulturális mozgalmakat. Máshol a felvilágosodás és a német romantika idejében bukkan fel, Sylvesternél már 1539-ben ott van, aminek az az oka, hogy a török szétdarabolta a történelmi Magyarországot, a magyar nációt, aminek következtében már ekkor is világos a gondolkodó ember számára, hogy minket a nyelv és a kultúra köt össze – mutatott rá Pomozi Péter. Kazinczy ezt a sok évszázados folyamatot foglalja össze 1819-ben az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című munkájában, amely azonban nemcsak összegzés, hanem útmutatás is. Nemcsak az a gondolat foglalkoztatja, miszerint a nyelvében él a nemzet, hanem azzal is foglalkozik, hogy hogyan él a nemzet a nyelvében.
– És mit jelent mindez ma? Sem Sylvester, sem Kazinczy nem sejthette, hogy az ország feldarabolása még tragikusabban megismétlődik 1920-ban. Gondolataik azonban ma is érvényesek, és egy percre sem szabad megfeledkeznünk róluk.
Mert feldarabolhatnak bennünket akárhány részre, de megmarad a gondolat, amit Kazinczy összegzett és tovább is gondolt, ami nem más, mint a Kárpát-medencei magyar nyelvi-kulturális folytonosság gondolata – mondta Pomozi Péter.
Hozzátette, a 29 évvel ezelőtt közadakozásból állított kassai Kazinczy-emléktábla annak a polgári, honpolgári, kassai és magyar nemzeti gondolatnak a megtestesülése, hogy nyelvi, kulturális lét nélkül nemzeti lét sem létezhet.
A rendezvényt követően Duncsák Mária úgy nyilatkozott, az elmúlt több mint fél évszázad alatt tapasztalt változások következtében a Kazinczy Napok hangsúlya is eltolódott. Mint mondta, azért választották az idei rendezvény központi témájává a Beszélni nehéz? kérdését, mert egyre romlik a magyar nyelv. A kassai magyar közösség is egyre zsugorodik, ami a nyelvhasználatra is hatással van.
– Nagyon oda kell figyelni arra, hogyan beszélünk. Mert lehet, hogy beszélni nem olyan nehéz, de jól, szépen, szabatosan már nem könnyű. Ezt tanítani kell. Ezért is olyan fontos az oktatás. Ahogy a költő mondta, ne hagyjátok a templomot és az iskolát. A templomot, ahol magyarul hallgatjuk Isten igéjét és az iskolát, ahol a gyerekek megtanulnak magyarul. A legfontosabb szerepe azonban mégis a családnak van, amely tagjai átadják a nyelvet a gyerekeknek. Ahogy Kányádi Sándor írta: „Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.”
