Befektetések garmadája Szímőn
Még a téli idő se szabott gátat a felújítási és befektetési munkálatoknak a községben. Sok minden megújult, legutóbb a közvilágítás, melyet a múlt héten adtak át. A részletekről Bób János polgármestert kérdezzük.

A Slovanet vállalatnak köszönhetően az elavult kábeltelevízió-hálózatot az egész faluban optikai kábelekre cserélték, valamint új erősítőket is felszereltek.
Új helyre került a falumúzeum. A gyűjtemény a régi Baťa-épületet kinőtte, most egy olyan községi épületben kapott helyet, amely nagyobb és jobb a beosztása. Jó helyen, a Károlyi Ház mellett található, melynek udvarát és az ott található színpadot az idén tervezzük felújítani. A falumúzeumot a hagyományőrzők egyesülete felügyeli.
A falu középső részén már elavult volt a villamoshálózat, ezért a villamosművek új trafóállomást épített ki a helyszínen, valamint a házak bekötéseit is újította, nagyot javult ezáltal az áramszolgáltatás.
A község egy vállalkozóval közösen csónakkikötőt épített a Vág partján. A motorcsónakosok látják a legnagyobb hasznát, hiszen nincsenek sűrűn az ilyen kikötők a Vág-parton.
Megújult a Jedlik Ányos Emlékszoba. Digitalizálva lett, került oda okostévé, kivetítő, sőt, a szobának weboldala is van. Jöttek már iskolák, többek közt a messzi Muzsláról, hogy kihelyezett fizikaórát tartsanak a helyiségben, ahol a tanulók filmet láthatnak a tudósról, de szemügyre vehetik többek közt Jedlik pár találmányának modelljét.
– mondta a polgármester.
Természetesen van az egész községre tervdokumentáció és építési engedély, ha lesz elérhető pályázat és pénzügyi forrás, folytatódik a csatornázás. Szennyvízgazdálkodás szempontjából a csatornázás a legkifizetődőbb, a szippantás összehasonlíthatatlanul drágább.
Tavasszal kezdődik azoknak az utcáknak az aszfaltozása, ahol a csatornázás folyt, méghozzá teljes szélességben. Két legyet ütnek egy csapásra, mert megoldódik a vízelvezetés problémája is.
– mindkettőre adtunk be pályázatot ez év januárjában” – szól a további tervekről.
Végezetül megköszönte Illés Béla helyi fafaragónak a falunak adományozott faragott keresztet, amely a ravatalozó homlokzatán kapott helyet.