2020. november 7., 16:48

Az Ung-vidéken is van második fordulója az országos tesztelésnek

Talán valamivel kisebb érdeklődés mellett folyik ma a tesztelés Ung-vidék központjában, Nagykaposon, mint egy héttel korábban. A helyszínek nem változtak, a város honlapján ismét követhető az egyes helyszíneken várakozók létszáma. 

Illusztráció

A város polgármestere, Peter Petrikán elmondta: A 8 órai nyitáskor mintegy 30-40 ember várakozott a helyszíneken, de azóta folyamatosan zajlik a tesztelés, mindennemű fennakadás nélkül.

Az elmúlt héten a lakosok döntő hányada szombaton érkezett a szűrésre, elképzelhető, hogy ez alkalommal majd egyenletesebben oszlik meg az érdeklődés a két napon.

Egy héttel ezelőtt Nagykaposon a fertőzöttek száma az összlétszám 0,4 százalékát tette ki.

Dobóruszka

Lakatos Erika, a település polgármester asszonya elégedetten nyilatkozta, hogy a tesztelés fennakadások nélkül zajlik. Bár a faluban 468 személy tartozik a 10 és 65 év közötti korosztályhoz, náluk szűrik Budaháza lakóit is.

Ráadásul tapasztalata szerint többen olyanok is érkeznek hozzájuk, akik a Tőketerebesi járás lakói, de a Nagymihályi járásban dolgoznak. A délelőtt folyamán két pozitív esetet találtak.

Vaján

Czinke István polgármester beszámolója alapján elmondható, hogy itt is rendben zajlik a tesztelés. Tanulva a múlt hét tapasztalataiból, még racionálisabban szervezték azt meg. Egy helyszínen, de két mintavételi ponton dolgoznak az egészségügyisek, annál is inkább, hiszen náluk tesztelik Iske és Bés polgárait is, tehát több mint ezer főt.

A lakosok házszám szerint érkeznek, miközben a hangszórón át is folyamatosan helyzetjelentést adnak, hogy ne alakulhassanak ki sorok, de egy pillanatra se álljon meg a munka.

A múlt hét folyamán mindenki negatívnak bizonyult, remélhetőleg nem lesz ez másképp ezúttal sem.

Kaposkelecsény

Ezen a településen is fennakadás nélkül folyik a tesztelés. Talán valamivel kevesebben érkeztek ma, mint egy héttel ezelőtt.

Varga Tibor polgármester szerint  elképzelhető, hogy ezúttal kiegyenlítettebb lesz a két nap forgalma. A múlt héten két pozitív esetet találtak, ma délelőtt egy teszt lett pozitív.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.