2022. március 2., 08:59

Az ukrajnai helyzet miatt összeült a füleki válságstáb

Február 28-án összeült a város válságstábja, amelyet Agócs Attila polgármester az aktuális ukrajnai helyzet miatt hívott össze – közölte az önkormányzat közösségi oldalán.

Válságstáb
Fotó: Fülek város

A gyűlésen elhangzott, hogy a Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület továbbra is gyűjti a dologi jellegű adományokat az ukrajnai háború elől menekülők számára. Az első szállítmányt a mai nap folyamán juttatták el a Domček Segélyközponttal és a Szepességi Katolikus Karitásszal a határra.

Mivel az ország keleti részén álló raktárak a jelentések szerint megteltek, a továbbiakban elsősorban tartós alapélelmiszereket, konzerveket és drogériát gyűjtünk, ezek készen állnak majd a menekültek részére, ha Füleken szállásolnák el őket, vagy ha a raktárak kiürülnek”

írják a közleményben.

Elsősorban a következőkre van szükség: pelenka, babatápszer, tisztálkodási eszközök (nedves törlőkendő, papírzsebkendő, tisztasági betét, tartós ételek (keksz, konzerv, csomagolt croissant, tea, kisebb-nagyobb csomagolású víz, gyümölcs – elsősorban alma és citrusfélék stb.), vitaminok, pokrócok. Az adományok továbbra is leadhatók az új városi tűzoltószertárban (Május 1. utca 13.) – szükség esetén az önkormányzat további raktárhelyiségeket is biztosít. A leadásra hétfőtől (február 28.) visszavonásig naponta 16,00 és 18,00 között van lehetőség.

A válságstáb a városi elszállásolás lehetőségeivel is foglalkozott, melyek akkor lennének elérhetőek az ukrajnai családok számára, ha masszívabb menekülthullám érkezne. Agócs Attila polgármester információi szerint a megyei fenntartású szakközépiskola kollégiuma áll majd rendelkezésre.

Jelenleg 62 személyt tudnánk szobákban elhelyezni, ha az igény meghaladná a befogadóképességet, akkor még további hatvanat az iskola tornatermében. Rendelkezésre áll majd az iskolai konyha is. A szakközépiskola szobáinak megtelte esetén a város saját szállásait ugyancsak felajánlja az ukrajnai családoknak. A Nógrádi Turisztikai és Információs Központban 12 ágy, az FTC stadionjában 10 ágy van e célra"

- közölték.

A város közreműködik az ukrajnaiak füleki magánszemélyek lakásaiban, házaiban, hétvégi házaiban történő elhelyezésében is. A jobb koordináció és átláthatóság érdekében kérik azokat a lakosokat, akik e célra a jövőben rendelkezésre szeretnék bocsájtani szállásaikat, hogy erről értesítsék a Városi Hivatalt.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.