Az opera útján Csáb és München között
Celeng Mária, Junior Prima Díjas szoprán a Nagykürtösi járásban fekvő Csábról jutott el a müncheni Gärtnerplatztheaterbe, de énekelt már Ománban, a Maszkati Királyi Operaházban, a párizsi Opéra Garnier-ben és a milánói Scalában is. Sok más mellett gyermekkoráról, tanulmányairól és szerepálmáról beszélgettünk vele.
Hogyan emlékszik vissza a Nagykürtösi járásban eltöltött gyermekkorára, illetve Csábra?
Egy nagyon boldog gyermekkorra emlékszem. Csáb fekvése gyönyörű, s ennek kapcsán már gyerekkoromban tudatosult bennem szerencsés mivoltom, amiért ilyen szépséges zöld környezetben élhetek. Szerettem suliba járni, mindenféle hobbit űzni, versenyezni. Emlékszem, siettem megtanulni a másnapra feladott leckét, hogy utána kimehessek a természetbe.
Mikor, milyen körülmények között kezdett körvonalazódni, hogy komolyabban is foglalkozni fog az énekléssel?
Az éneklés nagyon ösztönös volt, így nem igazán gondoltam arra, hogy megéljek belőle, és persze gyerek voltam még. Egy komoly hobbi volt, amit szívvel-lélekkel űztem. Aztán a szüleim időben felismerték, hogy több ez egy hobbinál, s amikor eljött a pályaválasztás ideje, olyan középiskolák jöttek szóba, ahol nagy hangsúlyt kapott a zenei nevelés. Anyukám érdeklődött a Bartók Béla Konzervatórium igazgatójánál is, hogy ének szakra felvesznek-e 18 év alatt jelentkezőket. Mivel a hangszalagok 18 éves korig fejlődnek, általában ez a konzervatórium ének tanszakának átlag életkora. Ezzel egy időben Fekete Mária, a konzervatórium ének tanszakának vezetője meghallgatott egy énekversenyen, s meghívott felvételizni. 15 éves voltam ekkor, az átlagnál érettebb hanggal, így Mária néni fel is vett az osztályába. A végsőkig bízott bennem, akkor is, ha rossz napom volt… Mivel minden másodpercben megkérdőjelezek mindent, nagy támaszt jelentett nekem és önbizalmat adott.
Hol, milyen intézményekben fejlesztette énektudását?
A klasszikus zenét a Bartók Béla Konzervatórium ének szakán Fekete Mária énekmester szerettette meg velem. Imádtam ide járni; fantasztikus tanáraim voltak mind a zenei, mind a közismereti tagozaton. Ennél jobb helyre nem is kerülhettem volna. A Mária nénivel való találkozás abszolút sorsdöntő volt. Egy rendkívül intelligens és érzékeny ember, és nyugodt szívvel mondhatom, ő ismerte fel bennem azt a fajta tehetséget, amivel ezt a hivatást magas színvonalon szolgálni lehet. Komolyan vett és felkészített a Zeneakadémiára, ahová maximális pontszámmal vettek fel. Ezután szintén szerencsés helyzetbe kerültem, mert a könnyed éneklésre a megbízható, hatalmas stílusismerettel rendelkező sikeres énekművész, Pászthy Júlia énekmester tanított. Olyan biztos énektechnikám lett az ő keze alatt, amivel nemcsak Magyarországon, de külföldön is sikereket érhettem el.
Hogyan, milyen körülmények között jutott el Münchenbe?
A zeneakadémiai tanulmányaim negyedik évében Erasmus-ösztöndíjjal Münchenbe utaztam. Ennek privát oka is volt, de természetesen a képességeimet is szerettem volna fejleszteni, nyelvet tanulni. Mindig is rövid távú célokat tűztem ki magam elé, úgyhogy egyéb komoly szándékom nem volt vele. Az, hogy végül Münchenben ragadtam, főleg az ottani tanáromnak, Gabriele Fuchsnak volt köszönhető, aki minden létező versenyre és mesterkurzusra elküldött. Ezek az alkalmak számos további lehetőséget hoztak, így a világhírű Bajor Állami Operaház stúdiójának ajtaja is megnyílt előttem. Ugyan játszi könnyedséggel bekerültem oda, de sokkolt a színvonal és az elvárások. Azóta is szenvedek szakaszos inszomniában. Közben a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter felkínált egy hároméves szerződést, a mentoraim azonban a stúdiót javasolták. Alig kerültem ki a Bajor Állami Operaház stúdiójából, máris lett egy kétéves szerződésem a müncheni Gärtnerplatztheaterrel. Ez egy biztos anyagi hátteret biztosított, és ezért ott is maradtam. Egyébként ha nem vagyok határon túli magyar, mindez máshogy is alakulhatott volna; ez az igazán se ide, se oda nem tartozás azt eredményezi, hogy az ember könnyebben gyökeret ereszt máshol is. A technika világa pedig ma már szinte élő kapcsolatot tud teremteni a családdal és a rokonokkal…
2018-ban visszatértem volna Budapestre, de ez végül nem történt meg: a művészeti főtitkár indoklása szerint ugyanis nagyon sok itthon a szoprán, s szerinte jobb, ha inkább Münchenben maradok… Akárhogy is, Csábtól Münchenig a főbb állomásoknak a világ legjobb konzervatóriumát, a Bartók Konzit, a Zeneakadémiát, a müncheni Zeneművészeti Főiskolát és a Bajor Állami Operaház operastúdióját jelölném meg.
Melyik előadása volt a legemlékezetesebb és miért?
Számomra főleg varázslatos színházi pillanatok maradnak meg, s ezek valóban egy-egy előadáshoz köthetőek. Ekkor sűrű lesz a levegő, s valamilyen módon az energia is megváltozik. Ilyen pillanat számomra Csajkovszkij Anyeginjében Tatjana levéláriája és annak lecsengése a napkelte zenéjében, vagy Mozart Don Giovannijában Donna Elvira őrült szenvedélyessége, netán Offenbach Hoffmann meséiben Giulietta gonoszsága. Az utóbbi szerepben minden dühömet le tudom vezetni… A kollektív szelleme, illetve a csapatmunka kapcsán szintén különleges számomra Johanna Doderer Schubert utazása Atzenbruggba című operája is. Ebben a női főszereplőt alakítottam.
Egy kritikus felejthetetlen színházi pillanatnak ítélte meg, amikor az idei évad nyitó előadásában Ann Truelove-ként a haldokló szerelmemtől, Tom Rakewelltől búcsúztam A kéjenc útja című Sztravinszkij-operában.
Emlékezetes még a Danton halála című Gottfried von Einem-opera végső megőrüléses jelenete is. A privát életem részben az ára ennek, de őszintén elő tudok adni ilyen és ehhez hasonló jeleneteket.
Kik inspirálják jelenleg?
Mindenki másban inspirál. Van, aki hangi szépségben, van, aki felejthetetlen karakterformálásban, másnak a muzikalitása inspiráló. Általában ők olyan művészek, akikben hatalmas az alázat, s jó emberek tudnak maradni. Nagyon szeretem az albán Ermonela Jahót, de nemcsak énekesek, hanem hangszeres művészek is inspirálnak, például Yuja Wang kínai zongorista vagy a kínai származású francia csellista, Yo-Yo Ma. A táncosok a csapatszellemükkel, a fegyelmezettségükkel és az alázatukkal hatnak inspirálólag; ilyen például a világhírű táncos, a sokoldalú Adam Cooper, akit A kéjenc útja című opera rendezőjeként ismertem meg. Mivel én előadás közben nem így nyilvánulok meg, különösen inspirálnak és vonzanak azok a finom művészek, akik minimális egóval léteznek a színpadon.
Melyik az a szerep, amit a leginkább el szeretne énekelni?
Violetta szerepét Verdi Traviatájából. Ilyen még Susanna szerepe a Figaro házasságából, de ezt jövőre meg is fogom formálni, így újra teljesül egy szerepálmom. Ebből a Mozart-operából már a Grófnő szerepére is megérett a hangom, de elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy először mégis Susanna leszek; karakterben és energiában ugyanis nagyon közel áll hozzám. Cherubino szerepe egy igazi színészi kihívás lenne, s biztos vagyok benne, hogy rettentően élvezném…
Mi a legnagyobb kihívás a külföldi létben?
Kevesebbet beszélek magyarul. Nem tartom jónak a nyelvérzékem, még mindig mindent magyarról fordítok idegen nyelvekre, főként angolra és németre.
Milyen gyakran látogatja meg szülőföldjét? Mennyire kötődik még Csáb térségéhez?
Általában nyáron tudok hazamenni Csábra, amikor bezárnak a színházak, esetleg karácsonykor vagy húsvétkor. A családom tagjai a világ különböző pontjain élnek, de időről időre igyekszünk találkozni; ezek a csábi alkalmak nagyon felemelőek tudnak lenni. Különleges volt számomra 2020-ban az anyukámmal töltött három hónapnyi karantén időszaka is. Tele voltam kétségekkel, de sokat segített: sütöttünk, főztünk, filmeztünk és mentünk a kutyussal a természetbe. Végigkísértem, ahogy a tavaszi fák nyárba öltöznek; gyönyörű az otthoni természet, mindig igazi feltöltődés!
