2021. február 12., 15:33

Az önkormányzatok szerint szinte lehetetlen lesz felügyelni az intézkedések betartását

Nehéz lesz megvalósítani a járványügyi intézkedések betartásának szigorúbb felügyeletét a Nagyrőcei járásban.

rendőrség, Szlovákia
Illusztrációs felvétel
Fotó: TASR

Ezt Milan Kolesár, Jolsva polgármestere és Milan Pavko, Lubény (Lubeník) polgármestere is megerősítette a TASR-nek.

A rimaszombati Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) ezt a feladatot az önkormányzatoknak adta ki.

A jolsvai polgármester szerint

ezeket az intézkedéseket elsősorban a rendőrségnek kellene ellenőriznie az önkormányzatokkal együttműködve.

Valamennyire sikerült együttműködnünk, de a rendőrség valami mást ígért, mint amit valójában tesz

– állapította meg Kolesár, aki szerint a rendőrség azt állítja, nincs erre elég emberük.

Tehát úgy döntöttünk, hogy segítünk, és a saját költségvetésünkből kialakítunk egy polgárőrséget, valami hasonlót, mint amilyen a helyi polgári rendfelügyelő szolgálat projekt keretein belül működött. Hárman vannak, és a terv szerint egy rendőrnek kellett volna velük járőröznie, hogy valami súlya is legyen a dolognak, mivel jogi szempontból mégiscsak egyszerű polgárokról van szó

 – jegyezte meg Kolesár.

Az őrjárat tagjai munkaszerződést kaptak, majd kiküldték őket terepre, de a polgármester szerint a rendőrök nem csatlakoztak hozzájuk.

Állítólag nem tehetik, mivel legalább két rendőrnek kellene lennie egy őrjáratban. Nem értem, olyan koordinálatlanság van mindenütt, hogy így nem lehet együttműködni

 – mondta Kolesár.

Bár a rendőrök megállítanak autókat, gyalogos járőreik nincsenek. Az üzleteknél és a templomnál a mi embereink állnak. Kérdem én: van-e joguk igazoltatni más polgárokat? 

– figyelmeztetett a polgármester azt is hozzátéve, hogy a RÚVZ-nek pontosítania kellett volna az intézkedéseket azokon a lakóterületeken, ahol van városi, illetve helyi rendőrség.

Lubény polgármestere szerint településüknek egyáltalán nincs kapacitása az említett ellenőrzésre.

A faluban van egy bérház, ahol a lakosok kötelező karanténban vannak, így a munkaerőt oda összpontosítjuk. Nem tudom elképzelni, hogyan tudnánk még a többi intézkedést is felügyelni. Szúrópróbaszerűen esetleg, de tartósan biztos nem

– hangsúlyozta Pavko.

Mindkét önkormányzat képviselője azt mondja, hogy a RÚVZ nem egyeztetett velük a kiadott rendeletről. Azt is megjegyezték, hogy erről a járási válságstáb ülésén sem esett szó.

A RÚVZ február 9-én hatályba lépett rendeletében szigorúbb felügyeletet rendelt el a nagyrőcei járásbeli önkormányzatoknak a járványügyi intézkedések betartásával kapcsolatban. A  Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR) által kiadott rendeletek betartását kellene ellenőrizni a rendőrség segítségével. Konkrétan azokról a rendeletekről van szó, amelyek előírják, hogy az üzletekbe vagy munkáltatói létesítményekbe csak negatív COVID-19 teszttel lehet belépni, illetve amelyek korlátozzák az üzletek működését.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.