Az idei várjátékokon Fülek és környéke története került bemutatásra
Egy év szünet után újra megrendezésre került a több mint húszéves múltra visszatekintő Füleki Várjátékok. A közkedvelt rendezvény évente más-más témához kapcsolódik, minden alkalommal valami újat nyújtva az érdeklődőknek. Az idei várjátékok Fülek és környéke történetébe nyújtott betekintést az őskortól a középkorig.

Illés Gábor, a Füleki Vármúzeum munkatársa portálunknak elmondta, hogy a történelem során nagyon sok nép megfordult ezen a területen.
- nyilatkozta Illés.
Ezen kívül a szlávok, az avarok és az ősmagyarok kultúrája is bemutatásra került a rendezvényen. A magyar lovasíjász-hagyományokat a Szedres Íjászok szemléltették a közönségnek.
- nyilatkozta Rőth Imre, a Szedres Íjászok vezetője.
A szervezők célja, hogy betekintést nyújtsanak a régmúlt idők történéseibe és megismertessék a látogatókkal a város korábbi múltját is. Idén az eneolit és a középkor közötti időszakra fókuszáltak.
- tette hozzá Illés Gábor.
A várhegyen és annak környékén végrehajtott régészeti feltárások során megállapították, hogy a térség már az őskorban lakott volt. Erről tanúskodnak a Vármúzeumban lévő leletek is. A Bebek-torony alsó szintjén a környék legjelentősebb régészeti lelőhelyeinek bemutatóhelye került kialakításra. A több mint 3000 éves várgedei bronzkincs néhány darabját és a ragyolci bronzkori temető kerámiaanyagának egy részét egyaránt a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria kölcsönözte Fülekre. Hatalmas történelmi és esztétikai értékkel bírnak a Perse határában feltárt avar-szláv és honfoglalás kori övveretek is, ahogyan a Persén feltárt avar – szláv temető egyik férfi sírja vagy a bronzkori ünnepi női viselet.
A látogatók a rendezvény során a különböző történelmi időszakokban használt kézműves technikákról is láthattak bemutatókat. Megismerkedhettek az agyagozással, könyvnyomtatással, kalligráfiával és más érdekességekkel.
De volt doromb vagy torokének workshop és íjásztatás is. A legkisebbeket pedig színházi előadások, gólyalábasok, solymászbemutató és különféle interaktív játékok várták. Az érdeklődők jövőre a késő középkortól a második világháborúig tartó időszakba nyerhetnek majd betekintést.
