2025. június 16., 11:32

Az egyik híres toporci, Irányi Dániel

A Szepes vármegyei Toporc (Toporec) községnek több neves szülöttje van. Most csak azért említjük meg a legismertebbet, Görgei Artúrt, hogy azután sokkal több szót ejtsünk a másikról, Irányi Dánielről.

irányi
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Görföl Jenő

Halbsuch Dánielként 1822-ben született a toporci evangélikus lelkész fiaként, az eperjesi, késmárki és rozsnyói gimnáziumi évek után az eperjesi akadémia hallgatója lett. Későbbi életére ezek az évek lehettek a legnagyobb hatással. A fiatal bölcsész és joghallgató a magyar egylet elnöke lett. Miután Pesten letette a szükséges vizsgákat, a város egyik legkeresettebb ügyvédjévé vált. Pesten aztán beszippantotta őt a reformkori forgatag, megismerkedett Kossuth Lajossal és a Szabadelvű Párt több jeles tagjával.

Tehetségét, rátermettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rövidesen választmányi tagja lett az 1847-ben alakult magyarországi reformellenzéki szervezetnek, az Ellenzéki Körnek.

Vasvárival, Petőfivel és a többiekkel már együtt készítették elő március 15-ét. A júliusi pesti országgyűlésen a képviselőház jegyzőjévé választották, majd a főváros felé közeledő Jellasics ellen önkéntesként vonult hadba. Pákozd után rövidesen Sárosba rendelték kormánybiztosnak. A kassai csata után lemondott, de Kossuth hívó szavára az akkor már Debrecenben székelő kormány után megy, követte a kormányt Szegedre és Aradra is. Ott volt Világosnál, ahol egyes források szerint a mindig forradalmár Irányi heves vitába bocsátkozott a megfontolt katonával, a falubeli Görgei Artúrral.

A fegyverletétel után 1850-ig Gömörben bujdosott, majd Párizsba ment. Ott volt Kossuth Lajos és III. Napóleon francia császár tárgyalásainál, ezek eredménytelensége után ismét Kossuth mellett találjuk Turinban.

Nem volt hajlandó aláírni a hűségnyilatkozatot, és hazatérte után a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt legismertebb képviselője, illetve elnöke lett.

1892-ben halt meg Nyíregyházán. Szülőhelyén, Toporcon, az evangélikus templom falán 2022 óta háromnyelvű tábla őrzi emlékét.

Megjelent a Magyar7 2025/23. számában.

kesmark-toporc-029
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.