Autós üldözés Vágsellye központjában – VIDEÓVAL
Akciófilmbe illő autós üldözésnek lehettek kéretlen szemtanúi a vágsellyeiek a település központjában.

Fotó:
Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság
A rendőrök egy fehér Mercedest szerettek volna igazoltatni, de a sofőr gázt adott, és elhajtott az intézkedő rendőrök elől. A Galánta felé vezető körforgalomban megcsúszott, kisodródott, és a járdaszegélynek csapódott. Defektet kapott, azonban ez sem állította meg, folytatta az ámokfutását. Végül a rendőröknek a szolgálati autójukkal sikerült elévágniuk, csak ez bírta megállásra a menekülőt.
A sofőrt korábban eltiltották a gépjárművezetéstől. Menekülés közben még arra is maradt ideje, hogy helyet cseréljen az autóban utazó cseh nővel. A nőnek nem volt jogosítványa, viszont önként beismert, hogy be van drogozva. A tudatmódosító szerek fogyasztását a kórházban elvégzett drogteszt is igazolta.
A rendőrség tudatmódosító szer befolyása alatt elkövetett veszélyeztetés gyanújával indított eljárást.
Kapcsolódó cikkeink
Címkék