2022. augusztus 14., 08:18

Arra iszok, amit eszek - Ilyen volt a tizenkettedik Nemeshodosi Nagy Lakoma

A Nemeshodosi Nagy Lakoma elengedhetetlen szlogenje ez a cím. Idén már tizenkettedik alkalommal rendezték meg a szervezők a Nemeshodosi Nagy Lakomát, akik között rengeteg a fiatal aktivista.

12. Nemeshodosi Nagy Lakoma
A Csallóközi Néptáncegyüttes előadása
Fotó: Léces Zoltán

A KLIKK Out Polgári Társulás idén is a hodosi önkormányzat társszervezője volt a Nemeshodosi Nagy Lakoma alkalmából, amelyen a zene, a tánc és a hagyományőrzés kapott fontos szerepet. Varga Balázs, a rendezvény egyik szervezője portálunknak elmondta, hogy idén lehetőség nyílt az elővételes jegyek megvásárlására, amely újítással sokan éltek. A lakoma reklámarca a dunaszerdahelyi Kovács Ákos volt.

12. Nemeshodosi Nagy Lakoma
Fotó:  Reczai Lilla

Az eseményt – szokás szerint – a helyi sportpályán rendezték meg. Népzenészek, színművészek, zenészek és táncosok léptek fel.

12. Nemeshodosi Nagy Lakoma
Fotó:  Léczes Zoltán

 

A Szaval a jó öreg csallóközi című rövid, humoros adást szinte minden csallóközi ember ismeri (sőt, már talán nem csak a csallóköziek), ezért csak röviden mutatnám be Jakubík Jolánt, aki Kovács Ákos alteregója, s aki segítette terjeszteni a lakoma hírét országnak, világnak. Mindig igyekszünk az emberek igényét kiszolgálni, viszont a járvány időszaka után olyannyira megszaporodtak a rendezvények, hogy idén talán kevesebben jöttek Hodosba, mint tavaly. Azonban a hangulat nagyon jó volt, a gasztronómiai finomságok iránt mindig volt érdeklődés. A hagyományos gulyásfőző versenyünket sem mulasztottuk megszervezni: idén huszonhárom csapat jelentkezett (voltak Lengyelországból, Magyarországról, Szerbiából, Szlovéniából), de idén Hodosban maradt a vándortrófea! A chillievő versenyen öt bátor jelentkező mérettette meg magát, Méry Ádámkáért pedig ismét rengetegen futottak, kicsik és nagyok egyaránt. A futóverseny nevezési díjából befolyt összeget – ötszázhuszonhárom eurót – Ádámka rehabilitációs kezelésére ajánlottuk fel, mint ahogy azt már évente tesszük

– vázolta a legfontosabbakat Varga Balázs, a fiatalokkal teli szervezőcsapat koordinátora.

12. Nemeshodosi Nagy Lakoma
Fotó:  Léczes Zoltán

A közönség egyaránt részt vehetett gyermekprogramokon, ugyanakkor a felnőtt vetélkedők és eget rengető koncertek közül is bőven volt választék.

Mi már negyedik alkalommal jöttünk a lakomára. A Kuttyomfitty Társulás színházi előadására voltunk nagyon kíváncsiak. A hagyományőrzés és a kulturális élmények töltenek fel bennünket leginkább

– mondta el a Pozsonyeperjesről kislányával érkező Gabriella.

12. Nemeshodosi Nagy Lakoma
Fotó:  Léczes Zoltán

A Nagymamáink sütötték elnevezésű cégér alatt rengeteg illatos finomság sorakozott – a házi készítésű sütemények és pogácsák, stanglik és sok-sok egyéb ínycsiklandó falat –, mind-mind azt mutatták, milyen finomak is a hazai ízek. A helyi nagymamák saját receptek alapján, frissen készült édességeit és sós ételeit fogyaszthatták az érdeklődők.

Második éve áruljuk portékánkat, a finomságokat a helyi nyugdíjasok készítik el saját kezűleg. A lakomán összegyűjtött bevétellel pedig majd a nyugdíjas szervezetet támogatjuk meg, ugyanis megérdemlik a fáradtságukért

– mondta el Egri Margit helyi lakos.

12. Nemeshodosi Nagy Lakoma
Fotó:  Reczai Lilla

A rendezvényen nem maradhatott el a szokásos tombolahúzás, majd pedig a hajnalig tartó szórakozás. Az eseményen fellépett a MagyaRock Dalszínház, Nyári Kálmán, a Csallóközi Táncegyüttes és a Pósfa zenekar, a helyi citerazenekar, Caramel és még sokan mások.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.