2022. november 28., 20:48

Aprók tánca a File Bandával

Ismét kitűnő hangulatban, nagy érdeklődés mellett zajlott az Aprók tánca a File Bandával elnevezésű játszó- és táncház. A Füleki Városi Művelődési Központ és a Iuvenis Neogradiensis Polgári Társulás által életre hívott rendezvény immár második alkalommal valósult meg.

Aprók tánca
Fotó: Városi Művelődési Központ/FB

A zenés-táncos délután Ringató foglalkozással kezdődött. Farkas Gabriella foglalkozásvezető jóvoltából a legkisebbek szüleikkel mondókáztak, népdalokat énekeltek és ölbeli játékokat játszottak. Ezt követte a kisiskolásoknak szóló játékos, táncos program, mely a VMK báltermében kapott helyet. A talpalávalót a File Banda húzta, a táncházat Koronczi Alexandra, a Rakonca néptáncegyüttes egykori táncosa és Légár Dániel vezette. A Foncsik Énekegyüttes, valamint Csúsz Czikó Hajnalka és Fekete Emma vezetése mellett pedig daltanítás is zajlott.

Aprók tánca
Fotó:  Városi Művelődési Központ /FB

Varga Norbert, a városi művelődési központ munkatársa portálunknak elmondta, az, hogy táncházak zajlanak Fülek városában, az önmagában nem újdonság, hiszen az előző évtizedek során a Rakonca mellett, alkalomszerűen megrendezésre került egy-egy ilyen esemény. 

Most, hogy ez az együttesi élet ideiglenesen szünetel, úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne rendszeressé tenni a táncházakat. Hiszen azzal a nem titkolt szándékkal fogtunk neki, hogy a mindenkori együttesi utánpótlást kineveljük”

– nyilatkozta.

Már az első alkalommal nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt, hiszen közel száz fős táncolni vágyó gyerkőc és szülő gyűlt össze. A novemberi eseményen sem volt ez másként, hiszen legalább ennyi lelkes fiatal ropta ismét.

Nagy Emília részt vett a Ringató foglalkozáson és a táncházban is, és mint mondta, mindkettőt rettentően élvezte. Berencsík Dorina másodjára vett részt az eseményen. Neki a daltanítás és a táncok is nagyon tetszettek.

„Elsőtől negyedikig jártam néptáncra az iskolában, és nagyon szeretem, mert számomra élmény táncolni. Úgyhogy biztosan részt veszek a következő Aprók táncán is” – mondta Dorina.  

Aprók tánca
Fotó:  Városi Művelődési Központ /FB

A File Banda a táncoktatók kérésére bogyiszlói ugróst, Vág-Garam közi csárdást és friss csárdást, illetve csallóközi polgári táncokat muzsikált a délután során. Molnár Nikolaszt, a banda egyik tagját sikerült az egyik szusszanásnyi szünetben elkapni egy-két szóra. A fiatal fiú nem csak zenekari tagként, de szervezői státuszban is jelen volt, hiszen a Iuvenis Neogradiensis Polgári Társulás vezetőségi tagja, egyben egykori Rakoncás. Portálunknak elmondta, a kezdeményezés ötlete onnan jött, hogy két éve a Várlak fesztivál keretében elindították a Folklakot, ami hatalmas siker aratott.

Ezért arra gondoltunk, hogy ne csak évente egyszer szervezzünk folk rendezvényeket, hanem próbáljunk meg kéthavonta vagy havonta megvalósítani olyan eseményeket, ami a néptánccal és a népzenével összefügg.

Hiszen úgy vettük észre, hogy erre van igény. Többen a fesztiválszervezők közül zenélünk és táncoltunk is, így kézenfekvő volt, hogy mi leszünk a mozgatórugói az eseménynek. Főképp azért céloztuk meg a fiatal generációt, mivel fontos számunkra az utánpótlás nevelés a városban” – avatott be Nikolasz.

A havi rendszerességgel zajló táncházsorozat következő rendezvénye december 10-én lesz, az Örvendezzünk ünnepváró program keretén belül, a Füleki Gimnáziumban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.