Álmokból születik a jövő – Sál Attilát kérdeztük

Ipolyszalkán tanítva napi kapcsolatban áll a legfiatalabb generációval és a szüleikkel. Hogyan segíti a pedagógusi munka a politikai tisztánlátást?

Sok más teendő és kötelesség közül a legfontosabb és a szívemnek legkedvesebb a tanítás. Jó szívvel mondhatom, hogy a hétköznapok során egy olyan hivatásban dolgozhatom, amit nagyon szeretek. Számomra a pedagógiai munka, osztályfőnökként, szlovák nyelv és történelem szakos tanárként egyet jelent azzal a céllal, hogy sikeres, magabiztos magyar gyermekeket neveljünk. Olyan fiatalokat, akik számára érték a tudás és fontos a magyar identitás, olyan fiatalokat, akik megállják a helyüket bármilyen szakterületen és a jövőben gyarapítani tudják majd a szülőföldjüket. A járási elnöki munka más szemszögből, de sok ponton metszi az eddig elmondottakat: biztosítani a szülőföldön való megmaradást, magyarként, magyarul, sikeres, elégedett közösségként.

Fiatalon, 2018-ban vágott bele a politikába, helyi szinten, Vámosladányban. Mi volt az a pont vagy közösségi élmény az életében, amikor rájött, hogy nemcsak szemlélője, hanem alakítója is lenne a Garam mente sorsának?

Vámosladány egy fogyatkozó magyar közösség Léva tőszomszédságában, egy olyan régióban, amely mára szórvány lett. Bár mára a magyar lakosság száma megfogyatkozott, számomra örökké a kitartás és a magyarsághoz való hűség példája marad a szülőfalum. Lévai magyar gimnazistaként (ez a gimnázium mára tragikus módon bezárta kapuit), többedmagammal újraalapítottuk a helyi Csemadokot, újra szerveztünk megemlékezéseket nemzeti ünnepeinken. Megerősítettük az akkori helyi MKP-t és innentől kezdve nem is volt kérdés, hogy hol a helyem és mi a kötelességem…

Mi az, amiben a fiatalabb generáció képviselőjeként más szemléletmódot kíván meghonosítani a lévai járási szervezet élén? Manapság gyakran emlegetik a korszakváltás szükségességét. A Lévai járásban ez mit jelent a mindennapokban? Frissíteni kell a tagságot, vagy inkább a kommunikáció stílusán és a politikai eszköztáron kell változtatni?

Immár 15 éve nincs klasszikus értelemben vett etnikai magyar párt a parlamentben, felnőtt egy generáció, amely nem tapasztalta meg a parlamentbe jutás sikerét és közösségi felelősségét, s persze kevesebben lettünk, fogytunk számban, lelkesedésben és leginkább optimizmusban. Mivel mások a feltételek, az eszközöknek és a módszereknek is változniuk kell. Egy olyan sokrétű járásban, mint a miénk, amely északon már szórvány, de délen még jelen vannak tömbmagyar falvak is, sokrétűnek kell lennie a párt munkájának is. Nem mindenhol működnek már a klasszikus értelemben vett pártgyűlések és pártrendezvények. A járásban az a tapasztalatunk, hogy településenként szükséges, de egyben elég is 2-3 olyan aktív, példával elöljáró, a közösséget mozgatni tudó ember, aki – csemadokosként is fogalmazva – viszi a fáklyát, és akit követni lehet.

Látjuk a számokat: a magyar iskolát választók száma sok helyen csökken. Pedagógusként és politikusként mit lát a legnagyobb akadálynak? Mivel lehetne meggyőzni a bizonytalan szülőket, hogy a magyar iskola nem hátrány, hanem többlet a Lévai járásban is?

Pedagógusként a felvidéki magyarság megmaradását és jövőjét tekintve a legfontosabb témának és feladatnak az iskolaügyünket tekintem, mára azonban a közösségünket érintve éppen ez a legnehezebb és legkomplexebb téma. Minden, a közösségünket érintő negatív történés ide gyűrűzik be, és minden, a közösségünk hosszú távú jövőjét érintő pozitív elmozdulás is csak innen indulhat el. Sokszor nagyon pesszimista és szomorú tudok lenni ebben a kérdésben. Sokunkban benne élő fájó seb a lévai magyar gimnázium (magam is ide jártam) és a nagysallói magyar iskola bezárása.

Amit helyi szinten tenni lehet, hogy továbbra is magas színvonalú pedagógiai munkát kínálunk iskoláinkban, megküzdünk minden magyar gyermekért és fáradhatatlanul oszlatjuk a fejekben lévő, régi sztereotípiákban gyökerező ködöt. Országosan pedig ki kell állnunk a nemzetiségi iskolákért, el kell érnünk, hogy magyarként sajátos szabályok és rend szerint működtethessük iskoláinkat. A Magyar Szövetség egyik kulcsfeladata továbbá az, hogy a régiókba munkahelyeket hozzon, mérsékelve ezzel a fiatalok elvándorlását, és kidolgozzon egy olyan családtámogatási programot, amely motiválni tudja a korombelieket a gyermekvállalásban. A magyar párt előtt komoly feladatok állnak, de ehhez az is kell, hogy mi, választópolgárok, a parlamentbe juttassuk azt. Fel kell ismernünk, hogy most már tényleg a bőrünkre megy a játék!

Nyilatkozataiban hangsúlyozza, hogy a kereszténység a végső viszonyítási pont. A mai, gyakran polarizált és pragmatikus politikai világban hogyan tudja ezt az értékrendet érvényesíteni anélkül, hogy az pusztán jelszó maradna?

Egy olyan korban élünk, ahol a világ megpróbálja relativizálni az életünk tartóoszlopait, értéksemlegességet hirdet, s megpróbálja fellúgozni mindazt, ami mederben tartja az életünket. Ezekre a sokszor filozófiai, sőt ideológiai kérdésekre nekem egyszerűen a keresztény hit és meggyőződés a válaszom.

A 2025-ös megválasztása óta eltelt időszakban melyek voltak azok a konkrét ügyek vagy sikeres rendezvények a járásban, amelyeknél azt érezte: „Igen, ezért érdemes volt elvállalni ezt a tisztséget”?

Nem mindig a nagy jelentőségű dolgok azok, amelyek jó élményt adnak és motiválják az embert. Sokszor egy falusi lakossági fórum utáni kötetlen beszélgetés, egy beszéd utáni jóleső kézfogás az, ami leginkább tud motiválni. Mondok egy egészen egyszerű emberi példát: Még novemberben volt egy lakossági fórumunk Ipolypásztón a helyi és környékbeli magyarság számára. Aznap este éppen válogatott meccs is volt. A lakossági fórum végeztével az alkalom teljesen spontán módon egy jó kis meccsnézésbe, kötetlen beszélgetésbe váltott át. Voltak fiatalok és szépkorúak is, a jóféle helyi házi pálinka mellett pedig előkerültek nyomasztó, nehéz témák is, de volt humor és könnyeket fakasztó nevetés is. Ezután az alkalom után is úgy éreztem, hogy végül is ezért csináljuk az egészet, hogy fiatalok és idősebbek, tervekkel és reményekkel telve, itthon maradva építsék a jövőt és a közösségünket.

Azt vallja, hogy a siker kulcsa a magyar–magyar szövetség. Mennyire gördülékeny jelenleg az együttműködés a Csemadokkal és a történelmi egyházakkal a Lévai járásban? Hol lát még tartalékokat?

Arról nem is beszélve, hogy sokan ugyanúgy áldozatos munkát végeznek mindkét nagy bázisunkban. A Lévai járás sajátos helyzetéből adódóan a magyarság számára egy nehéz terep, itt a bőrünkön érezzük azt, amit esetleg más régiókban ijesztgetésnek gondolnak. Éppen ezért lelkész, iskolaigazgató, helyi Csemadok-elnök, vagy Magyar Szövetség-polgármester ezen a hajón egy irányba evez, még ha néha össze is ütköznek az evezőlapátjaink.

Tartalékokat három csoportban látok még. A vegyes házasságú családokban, amelyek leginkább Léva városát érinthetik, továbbá azokban a családokban, amelyek belefáradtak az utóbbi évtized harcaiba, de ma az egységes és egyetlen magyar pártot jó szívvel támogatnák. Természetesen nem szabad megfeledkezni a járás magyar cigányságáról sem, akik nagyrészt eddig is a magyar pártot választották, de itt még vannak bőséges tartalékaink.

Meglátása szerint mi szükséges ahhoz, hogy a Lévai járásban élő magyar választópolgárok újra elhiggyék: a magyar párt képes a hatékony érdekképviseletre Pozsonyban?

A járás megyei képviselői bizonyítottak, persze kavicsból aranyat ők sem tudnak varázsolni, van még munka bőven. Az emberek láthatják, ha vannak képviselőink a mindennapi életünk kézzelfogható valósága is jobb lesz. Nem tökéletes, de jobb. Gondolok itt a felújított utakra, intézményekre, hidakra és a számos kulturális és sporttámogatásra. Erről a szintről feljebb kell lépni, vannak problémák, ahová a megyei szint már nem elég.

Öt év múlva mivel lenne elégedett? Milyen állapotban szeretné látni a járás magyarságát?

Jó lenne azt látni, hogy az oktatásügyben nagyobb önrendelkezésünk van és az iskolaügyünk problémáit sikerült megoldani, legalább részben. Jó lenne látni, ha például az idén elballagó általános iskolások között, akik akkor már érettségizett fiatalok lesznek, többségben lennének végre azok, akik a szülőföldön képzelik el a jövőjüket. Ha a falvakban fejlődő, öntudatos, motivált, reményekkel teli magyar közösségeket láthatnánk: magyar családok a szülőföldön, növekvő jólétben, békességben, magyar közösségeinket építve, optimista légkörben. Nekem ez az álmom, s úgy gondolom, álmodni nemcsak szabad, de kell is! Álmokból születik a jövő!