2020. július 2., 17:07

Alacsonyabb rendű utak újulnak meg Kassa megyében

A nyár folyamán Kassa megye körülbelül 70 kilométernyi II. és III. osztályú út felújítását tervezi, többek között a megújul majd a Gombaszög és Szilice közötti útszakasz burkolata is.

utak01.jpeg
Fotó: TASR

Az útszakaszok egy részét ún. emulziós bevonat felvitelével, másik részét pedig új aszfaltréteggel újítják meg.

„A megyei úthálózat karbantartása során továbbra is prioritásunk, hogy ne csak foltozgassuk az egyes útszakaszokat, mint a múltban, hanem komplex javításokat végezzünk” – hangsúlyozta Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke. Hozzátette, az idén is folytatódik a felújítás, s nem a rövidebb, hanem inkább hosszabb, összefüggő szakaszokat akarnak rekonstruálni.

A tervek szerint összesen több mint 50 útszakasz kap felújított burkolatot.

Ezek közül a legtöbb a Tőketerebesi és a Nagymihályi járásban található, de akad az Iglói, a Kassa-környéki és a Rozsnyói járásban is. Az utóbbiban például a Gombaszög és Szilice, illetve a Nagyszabos (Slavošovce) és Szabados (Čierna Lehota) közötti szakasz újul meg.

„Több kritériumot is figyelembe veszünk akkor, amikor kiválasztjuk, milyen technológiával javítjuk az utakat. Ha nem megfelelő az alapozásuk, ki kell szélesíteni egyes szakaszokat vagy más változtatásokra, például támfalakra van szükség, rekonstrukciót javaslunk” – magyarázta Zuzana Slivenská, a megyei útkezelő igazgatástámogatási osztályának vezetője. Hozzáfűzte, amennyiben nincs szükség az útszakaszok paramétereinek megváltoztatására, akkor csak az útburkolatot javítják.

Ezek az útjavítások a nagyobb beruházásoktól függetlenül zajlanak. A megyei útkezelő jelezte, a nyár folyamán a nagyobb rekonstrukciós munkák is folytatódnak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.