Aki nem tiszteli a szabadságot, az nem méltó rá
1989 novembere véget vetett a kommunista rezsimnek Csehszlovákiában. A forradalom ugyan vértelen volt – innen a bársonyos jelző, de jelentős változásokat hozott: demokráciát és szabadságot az ország polgárainak. Tágabb összefüggésben 1989 a berlini fal leomlását és a hidegháború végét is jelentette.
A mai fiatalok, akik már a demokráciába születtek bele, nem sokat tudnak az egypártrendszerre épülő előző rezsimről, amely az államhatalom és a párt hatalmának fenntartása érdekében korlátozta a polgárok szabadságát, elnyomta az alapvető emberi jogokat, többek közt a véleményszabadságot, a gyülekezési jogot és a sajtószabadságot. Ami még ettől is megdöbbentőbb, hogy a mai fiatalok gyakran többet tudnak a középkorról, mint arról, hogy mi történt 1989-ben Szlovákiában. Sőt, egy nemrégiben végzett felmérés szerint csak a szlovákok kevesebb mint fele (!) értékeli inkább kedvezően ezt a szabadságot eredményező politikai és történelmi változást. A szakértők szerint ennek az állapotnak a főbb okai a rövid emlékezet és „az éles vonallal magunk mögött hagyott múlt” politikája, ami szerintük nem keresztényi megbocsátás, hanem politikai ostobaság volt. A nürnbergi perekkel ellentétben a kommunista rendszer bűneit soha senki sem nevezte meg egyértelműen, mint ahogy a bűnösöket sem.
Bár voltak, akik észre sem vették, hogy átsuhant felettük a történelem, az „örök idők” mégis csak véget értek. Van, ami végleg eltűnt, de olyan is van, ami sajnálatos módon a mai napig megmaradt belőle. Mi az, ami sikerült, és mi az, ami nem, 36 évvel a bársonyos forradalom után? Ezzel a címmel szervezett beszélgetést a somorjai székhelyű Fórum Intézet, amelyen Sándor Eleonóra Szlovákia rendszerváltás utáni történetének két fontos szereplőjével, Csáky Pállal és František Mikloškóval beszélgetett.
– Nagyszerű volt az az érzés, hogy nem kell többet kihallgatásokra mennem, nem fenyeget a börtönbe zárás, ráadásul megjelent az emberekkel teli tereken a megtestesült szabadság, ami különös energiát sugárzott… ez az érzés életem legnagyobb polgári élményeként örökre megmarad, amit már senki sem vehet el tőlem – fűzte hozzá.
– Nemcsak a belső meggyőződésünk miatt, hanem azért is, mert kimerítette az erkölcsi, politikai és gazdasági tartalékait – mondta Csáky, hozzáfűzve, illúzió csak, hogy másként is történhetett volna, vagy hogy folytatódhatott volna a rendszer. Olyan történelmi pillanat volt ez, aminek meg kellett történnie.
Csáky Pál szerint az akkori elképzelések nyolcvan százalékát sikerült megvalósítani. A totalitarizmust a demokrácia váltotta fel, szólásszabadság, vallásszabadság van, működik a plurális gazdaság és a társadalmi ügyek is működnek.
František Mikloško úgy véli, a V4-es országok közül a leggyorsabb visszaesés Szlovákiában volt. Vladimír Mečiar színrelépésével teljesen megváltozott a légkör.
– A szlovákok a történelem során addig mindig valamilyen ellenségképpel éltek, most meg hirtelen eltűnt az ellenség, és ez sokkot okozott, új ellenséget kellett keresni. Így néhány hónappal a választás után jött a nyelvtörvény: a Szlovákiában szlovákul törvénye, majd megjelent a nacionalizmus: Elég volt Prágából! Aztán jöttünk mi; mivel a szuverenitás ellen voltunk, Szlovákia ellenségei lettünk, most meg itt van a liberalizmus – mondta Mikloško hozzátéve, szerinte még mindig hiányzik a megfelelő önreflexió, annak megfogalmazása, hogy kik is vagyunk.
– Nincs saját nemzeti történetünk, hosszú küzdelmes út áll még előttünk – fűzte hozzá.
Csehszlovákia szétválásának első számú mozgatórugója az a kívánalom volt a szlovákok részéről, hogy a csehek ne üssék bele az orrukat az ügyeikbe, a nemzeti emancipáció csak a második számú hajtóereje volt az ország felbomlásának, mutatott rá Csáky Pál.
– A mečiarizmus aztán megmutatta, melyek azok az ügyek, amelyekbe a cseheknek nem kell beleütniük az orrukat. Ezt követően kerülhetett sor olyan deformációkra, mint a politikai gyilkosságok vagy az államfő fiának az elrablása és a vadprivatizáció – fűzte hozzá Csáky.
A beszélgetés során az is szóba került, mi lehetett az oka annak, hogy a forradalom után nem annak erkölcsi vezetői győztek a szabad választások során, hanem Vladimír Mečiar. Sándor Eleonóra szerint 1993-ban egy nemzetközi konferencián hangzott el Budapesten az ifjabb Milan Šimečka szájából, hogy 1989 inkább az értelmiség felkelése volt a rezsim rossz ízlése és képmutatása ellen, mint a polgárok felkelése a politikai elnyomás ellen – legalábbis Szlovákiában. Mikloško ennek kapcsán elmondta, a szlovák nemzet felének vezérre van szüksége, a másik fele meg, amely demokratának tetteti magát, egyre kedvetlenebb és elégedetlenebb.
Csáky Pál szerint a politika minimum 20 éve a marketingek versengése lett. Mečiarnak is valakik tanácsolták, hogy a nemzeti, nyelvi kérdések hozhatnak győzelmet, ezért fütyüljön az értékekre.
– És itt téved Šimečka is, amikor azt gondolja, hogy mindenki a politikai vagy erkölcsi értékekhez ragaszkodik majd. Nem. Jöttek olyanok, akik számára nem léteztek erkölcsi tilalmak. Ma bármilyen műpárt, műprogrammal és modern marketinggel el tudja magát adni, a klasszikus pártoknak meg a klasszikus értékeknek pedig esélyük sem marad – fűzte hozzá Csáky Pál.
A rendszerváltás óta eltelt időszak legsikeresebb kormánya mégiscsak a második Dzurinda-kormány volt, fogalmazott Csáky, amelynek az akkori MKP is a része volt. Feltette beszélgetőpartnerének a kérdést, napjainkban miért nincs Szlovákiában olyan politika párt, amely partnerének tekintené a magyar pártot?
– Hiszen felelősségteljes szlovák politikai szubjektumként, ha meg szeretném oldani Szlovákia gondjait, nem ignorálhatok egy 10 százalékos választócsoportot – mondta Csáky.
Mikloško szerint a magyarok a bársonyos forradalom óta a parlamentben mindig olyan bástya voltak, amelyre lehetett támaszkodni. Véleménye szerint egyfajta generációs kiégés történt, az a generáció, amely a szocializmus idején még valamilyen értékekért küzdött, mára eltűnt, helyette egy pragmatikus generáció van hatalmon.
Van tehát még hova demokratizálódnia a szlovák társadalomnak. A saját kihívásaira adott megfelelő válaszok mellett toleránsabbnak kell lennie másokkal szemben. Egy valódi demokráciában ugyanis nemcsak a többség uralmáról van szó, hanem a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásáról és a hatalommal való visszaélés megelőzéséről is. A többi között ez is az üzenete 1989 novemberének…
