Egyesülő önkormányzatok, elutasított szélerőművek és a magyar közügy – megjelent a MAGYAR7 47. száma

Kövesdi Károly: A noblesse oblige és az aranybudi című vezércikkében az „aranyvécé” jelenségén keresztül beszél a hatalom ízléséről, önmérsékletéről – és arról, mit árul el rólunk, ha a reprezentáció mögött már alig marad tartalom.

Kocur László: Novembereink. A Magyar Szövetség a vágsellyei Centrál szállóban emlékezett november 17-re – ugyanott, ahol 1989-ben minden elkezdődött. Közben Pozsonyban az ellenzéki pártok tízezres tömeget szólítottak utcára; a szerző azt vizsgálja, hogyan lett a történelmi emléknapból aktuálpolitikai ütközőtér.

Nagyinterjúnkban Őry Péterrel, a Magyar Szövetség alelnökével, a SZMÖT alapítójával beszélget Kolek Zsolt: szó esik az egyesülő önkormányzatokról, a 2026-os választási év kihívásairól és arról, milyen mozgástere marad a településeknek a szoruló finanszírozási rendszerben.

Kövesdi Károly: Az egyenlőség vélelme című véleménycikkében a Pintér Béla-darab körüli botrányból kiindulva járja körül, hogyan jutottunk oda, hogy a „mindenki mindennel egyenlő” jelszava alatt épül le a tekintély, s vele együtt a kultúra – és mikor csúszik át a művészi szabadság vulgaritásba, civilizációs válságba.

Rajkovics Péter gazdasági írása a 3,7 százalékos nyugdíjvalorizáción keresztül mutat rá a szlovák gazdaság valódi állapotára: az emelés nem bőkezű ajándék, csak az infláció utólagos befoltozása, egy egyre szűkebb költségvetési térben. A 2026-os reform erkölcsi jelentősége mellett a rendszer óriási mínuszaira és a demográfiai szorításra figyelmeztet.

Somogyi Szilárd azt a kérdést teszi fel, Honnét fúj a szél? A Csallóköz négy településére tervezett, 17 turbinás szélerőműpark történetét mutatja be: bizonytalan befektetői ígéretek, elsietett határidők, komoly környezetvédelmi aggályok, tájékoztatás nélkül hagyott lakosság. A polgármesterek többsége ma már egyértelműen elutasító.

B. Vida Júlia riportja a tavaszi száj- és körömfájásjárvány után maradt sebeket idézi fel a Csallóközben: több ezer leölt állat, összeroppant gazdaságok, újrakezdésre kényszerülő farmerek. Állatorvosok és szakemberek segítségével rajzol képet a szlovák állattenyésztés gyenge pontjairól.

Juhász Dósa János kritikája Farkas Ottó: Szavakba szedett életút – A szeretet ereje című kötetéről: egy medvesaljai asszony története, amelynek giccsbe hajló címe ellenére nagyon is valóságos, kemény sorsot beszél el – hol első, hol harmadik személyben.

Lacza Tihamér írása a rodostói száműzetés mögött húzódó emberi drámát idézi fel: Mikes Kelemen reménytelen szerelmét Kőszeghy Zsuzsika iránt. Hogyan veszítette el a lányt Bercsényi oldalán, s miként maradt ő maga magányos, mégis vezető alakja a rodostói magyar közösségnek?

Albert Sándor véleménycikkében amellett érvel, hogy a frontális, „egy kaptafára” szabott oktatás képtelen kezelni a diákok közti valós különbségeket. A differenciálás szerinte nem a gyerekek szétválogatását, hanem a tananyag, a módszerek és az értékelés rugalmas alakítását jelenti – vagyis több munkát, de igazságosabb iskolát.

Kopasz László múltfeltáró cikke a somorjai felszabadulási emlékmű kalandos történetét követi végig: a turullal és országzászlóval emelt 1940-es emléktől a háború utáni jelkép-csonkításig, majd a sztálini átértelmezésen át a „vörös csillag” koráig. Levéltári források segítenek rekonstruálni, mit üzen ma ez az átírt emlékezet.

Virsinszky Tamás részletes tényfeltárása a málnapataki szivattyús-tározós vízerőmű körüli konfliktust mutatja be. Miközben a kormány Európa egyik legnagyobb ilyen létesítményét ígéri gazdasági fellendüléssel és zöldenergiával, a helyiek és a környezetvédők az ivóvízbázisért aggódnak. Önkormányzatok közös levélben figyelmeztetnek: a mai vízhálózat sincs összekötve, a kockázatok viszont óriásiak.

Dunajszky Éva írása emlékeztet: 1989 nemcsak a kommunizmus bukása volt, hanem a szabadság és a felelősség kezdete is. Csáky Pál és František Mikloško visszaemlékezésein át mutatja meg a rendszerváltás eufóriáját – és azt, hogyan ette meg az elmúlt évtizedek populizmusa és erkölcsi kiüresedése azt, amit akkor kivívtunk.

Agócs Szvorák Emese tudósítása a gömöri és nógrádi magyarság idei találkozójáról arról szól, hogyan próbál egy hátrányos helyzetű térség valódi összefogást, stratégiai gondolkodást és jövőképet építeni. Polgármesterek, megyei képviselők és szakpolitikusok egyetértenek: csak őszinte beszéddel, szervezettséggel és egymásba kapaszkodva tartható meg a közösség ereje.

Fábián Gergely: A Szent Korona titkai. Németh Zsolt fizikus kassai előadását foglalja össze, aki húsz év kutatómunkájával a Szent Korona sérüléseinek és átalakításainak legteljesebb krónikáját állította össze. A következtetés egyértelmű: amit ma a koronáról gondolunk, súlyosan téves – a beavatkozások, rongálódások száma és jellege újraíratná a teljes történetét.

Nagy Miskó Ildikó: Ha nyelvünk sérül, mi is belerokkanhatunk… A magyar nyelv hetének felvidéki nyitórendezvényéről szóló írás túlmutat az ünnepségen: arról szól, hogyan tart meg bennünket a nyelv, és milyen törékeny az, amit ma sokan magától értetődőnek vesznek. Tóth László szavai szerint aki az anyanyelvéről lemond, az önmagából ad fel.

Szomolai Andrea: Mesél a Felvidék – 20 éves a Kincskeresők. A jubileumi seregszemle mögött két évtizedes mozgalom áll, amely megtanította a felvidéki magyar fiataloknak: a valódi kincs nem messzi földrészeken, hanem otthon, a saját faluban, családban, közösségben rejtőzik.

Kaszmán Zoltán írása Duba Réka történetét meséli el: egy fiatal felvidéki nőét, aki São Paulóban, a Brazíliai Magyar Segélyegylet ösztöndíjasaként szervez magyar közösséget. A Magyar Ház, a néptánc, a cserkészet és az új kezdeményezések – hímzőkör, irodalmi estek – mind azt mutatják, hogy a magyar kultúra több ezer kilométerre az otthontól is erős identitást ad.

Lacza Gergely: Mély merítés az életműből. Lipcsey György, a 70 éves Munkácsy-díjas szobrász dunaszerdahelyi életmű-kiállítását mutatja be. A népművészeti ihletésű fafaragásoktól a modern, letisztult bronzszobrokig ívelő pályát rajzolja fel – és azt, hogyan lett a felvidéki magyar képzőművészet egyik megkerülhetetlen alakja.

Bokor Klára: Majd, ha fagy… Gyetven Miklós, a dunai jeges fürdőzésről írt könyvének bemutatása nemcsak egy szokatlan hobbi története, hanem pontos lélektani látlelet is: hogyan lesz a hidegtől való félelemből erőforrás, a jeges vízből béke, a „gatyás futásból” közösségépítés.

Gyógyír rovatunkban Asztalos Kele Orsolya arról ír, miért érkezik szinte menetrendszerűen a hörghurut a ködös, csapadékos őszi idővel. Közérthetően magyarázza el, mi a különbség a „sima” és az asztmás hörghurut között, milyen jeleit ismerje fel a szülő a nehézlégzésnek, és mikor elég az otthoni kezelés, illetve mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.

A Hazajáró 300. adása igazi szívügy: a stáb ezúttal a Zoborvidék eldugott szegleteibe – Hegymegettre és Vízmegettre – indul, hogy felkeresse azokat a magyar közösségeket, amelyek már szó szerint a beolvadás előszobájában élnek. Nyitraegerszeg, Vicsápapáti, Menyhe, Béd, Szalakusz, Felsőelefánt, Appony – egykor a magyarság fellegvárai, ma végvári őrhelyek a szórványban.

Az Ízlelőben Balogh Tímea az átmeneti időszak újdonságait hozza: melengető fogásokat, amelyek egyszerre idézik az őszt és készítik fel az asztalt a télre. Vas Gyula a Dacia Bigstert teszteli. Mátis Rudolf a magyar válogatott vb-selejtezős búcsúját elemzi, míg Rajkovics Péter a Niké Liga nézőszámait veszi górcső alá – külön kitérve Nagyszombat és Eperjes látványos előrelépésére.

Közéleti hetilapunkban természetesen most is megtalálják a keresztrejtvényt és a részletes műsort.