2022. január 26., 09:28

,,Agócs Béla volt az én példaképem“ - Csemadok Közművelődési Díjban részesült Rigó Sándor

A magyar kultúra napján nemcsak a Csemadok Életműdíjakat osztották ki az arra méltó személyiségeknek, hanem a Csemadok Közművelődési Díjak is jó helyre kerültek. Rigó Sándor, a pozsonyeperjesi Csemadok szervezetének elnöke is átvette a Közművelődési Díjat, nem kis meghatottsággal.

Magyar Kultúra Napja, Csemadok Díjátadó Gála
A díjak
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Rigó Sándort nagyon meglepte a Csemadok Közművelődési-díj jelölése, hiszen véleménye szerint rajta kívül vannak olyan tagjai a pozsonyeperjesi Csemadoknak, akik még többet tesznek a kultúráért és a magyarságért.

1993-tól a pozsonyeperjesi Csemadok elnöke

,,Az évzáróra készülődtek, s előzőleg engem az akkori elnöknő, Mandák Margit hívott meg, hogy vegyek részt én is az évzáró gyűlésen. Margitka megkérdezte tőlem, hogy elvállalnám-e az elnöki funkciót, amire nem tudtam nemet mondani. Mivel a legfiatalabb voltam a tagok között, ezért mindenki azzal jött, hogy előttem az élet, majd az idősebb generáció segít, ha valamit nem tudnék. Így lettem elnök, s mind a mai napig vezetem a helyi Csemadokot” – nyilatkozta portálunknak Rigó Sándor.

Mindig is érdeklődött a falu kulturális rendezvényei iránt, ott volt a jelentősebb eseményeken, szervezkedett és ténykedett. Még 1993-ban a Kis Duna Vegyeskarba is belépett, mivel a zene is egyfajta éltető erővel hatott Rigó Sándorra – s még mindig tagja a kórusnak, a tenor szólamot erősítve.

Magyar Kultúra Napja, Csemadok Díjátadó Gála
Közművelődési díjasok: Rigó Sándor, Varga Éva, Varga Lia, Varga Norbert
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A díjazott elmesélte egyik legmeghatározóbb élményét, amely a Csemadokhoz és a vegyeskarhoz is köthető. ,,A Kis Duna Vegyeskar karnagya, Agócs Béla nádszegi tanár volt az, aki hatással volt rám, mondhatni példaképként szolgált, mindig tettre kész magaviseletével és bátorságával. Emlékszem, egyszer Tallóson volt adventi fellépésünk december derekán, s Agócs barátom Nádszegről – autója nem volt persze – biciklivel indult útnak. De hó helyett már csak sár volt az úton, így beleragadt a bicikli kereke. A vállán hozta magával a kerékpárt egészen az eperjesi határig. Az volt a szerencséje, hogy az egyik rokonunk állt meg mellette traktorral, aki behozta őt és a biciklit a faluba. Különben elkésett volna az előadásról. A sáros ruhája helyett pedig kölcsönbe kapta tőlem az öcsém gönceit. A tallósi előadás után visszajött a már édesapám által lemosott bicikliért és hazakerekezett” – osztotta meg élményét Rigó Sándor.

Rigó Sándor nézete szerint régebben az emberek hozzáállása a dolgokhoz kicsit más volt. Ahogy ő fogalmaz: jobban ráértek tevékenykedni.

Ráadásul a helyi Csemadok vezetőségi tagok közül sokan a vegyeskarban is szerepeltek, ezért heti szinten tudtak egymással találkozni, és új ötleteken dolgozni. Manapság már a fiatalokban nincsen meg a kitartás, a munkához való kedv és hamarabb ráunnak a dolgokra.

Rigó Sándor
Fotó:  Neszméri Tünde

A fiataloknak azt üzeni, hogy merjenek vállalkozó szelleműek lenni, kapcsolódjanak be a településük kulturális eseményeibe, dolgozzanak csapatban, mert ezt másképp nem is lehet csinálni.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.