A vandálok martaléka lesz a füleki nagyállomás?
Még csupán negyedév telt el a vasúti forgalom átszervezése óta, a nagyállomás kivonásának sajnos már megvannak a kézzelfogható eredményei. A hetek óta a nagyállomás szélső sínpárjain veszteglő kocsikat elkezdték szétverni, szétrabolni.

A napokban volt egy éve, hogy Fülek önkormányzata petíciót indított a füleki vasúti főállomás (ún. nagyállomás) megmentésére. Eleinte úgy tűnt, hogy „csak“ a gyorsvonatokat terelik el, azután viszont kiderült, hogy a személyvonatok döntő többsége sem fog már bejárni és a kisállomási megállónak szánják a főszerepet. Felújítása azóta is zajlik. Agócs Attila, Fülek polgármestere a közösségi oldalán ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a minisztérium többször lenyilatkozta, hogy szerintük ez forgalmi és gazdasági szempontból is jó döntés volt.
A Városi Rendőrség lakossági bejelentések alapján próbálta felderíteni, mit lehetne tenni, hogy az állami vagyont ne tegyék teljesen tönkre, de eddig csak kibeszélésekre talált” – fogalmazott a polgármester.
Elmondta továbbá, hogy mostanra egy ilyen nyilatkozatháború alakult ki a város és a vasúti társaságok között, amiből kiderült, hogy a szétrabolt szerelvények egyesület, illetve magánszemélyek tulajdonába kerültek.
„Ettől eltekintve is azt gondoljuk, hogy az állam felelőssége, hogy ez megtörtént, hiszen a döntéssel, hogy a forgalmat átterelték egy kisvasúti megállóra, óriási stratégiai baklövést követtek el. Hiszen az állam nem fogja tudni megvédeni sem az állomásépületet, sem az ott lévő különböző raktárépületeket, a síneket.
– fűzte hozzá.
A kérdés már csak az, hogy ilyen sorsot szán-e az állam a teljes nagyállomási infrastruktúrának? Nem lesz ez túl nagy ár a spórolásért? A polgármester szerint, még mindig nem késő átértékelni a dolgot.